Világcsúcsok születnek az angliai robotolimpián

A sportoló robotok "Usain Boltja" is megdöntötte idén a világcsúcsot a robotok Angliában zajló olimpiáján.

A Bristolban zajló FIRA ROBOWorld Cup versenyen 26 ország robottervező csapatai vesznek részt, és számos sportágban - köztük futball, kosárlabda, súlyemelés, síkfutás - versenyeznek.

Már az első napokban számos világcsúcs született. A robotvilág "Usain Boltja" Szingapúrból érkezett, és már az előfutamokban 9 másodperccel, 42 másodpercről 31-re javította a világcsúcsot - na nem százméteres, hanem csak hatméteres síkfutásban.robot2

Guido Herman, a szervezők egyike a BBC-nek elmondta, hogy a robotok csupán három métert futnak előre és három métert hátra. A síkfutás döntőjét szombaton rendezik, akkor még a hazaiak kedvencei, a Plymouthi Egyetem robotjai javíthatnak eredményeiken.

A Bristoli Egyetem robotika laboratóriumának "futója" maratoni futásban indul. A táv természetesen itt is jóval kisebb, csupán 42 méter, ám ez a robotok számára ugyanolyan fárasztó, mint az embereknek a 42 kilométeres maratoni táv. "Már annak is örülnénk, ha befejezné a versenyt, jelenleg ugyanis nem igazán jól gyalogol" - mondta David Pollard csapattag.

Súlyemelésben is csúcsdöntés várható a hét végén. A jelenlegi világcsúcs 89 DVD, ez igen tisztességes súly egy kicsiny robotnak. De a tréningek során volt, aki már 100 DVD-t is képes volt felemelni - idézte Hermannt a BBC hírportálja.

Kimaradt?