A bírák tiltakoznak a csődtörvény módosítása ellen

A romániai bírák szövetsége tiltakozott hétfőn a csődtörvény kormány által elfogadott módosítása ellen, miután sajtószervezetek és az ellenzéki demokrata párt is úgy vélik, hogy a megváltoztatott jogszabály korlátozza a lakosság tájékoztatáshoz való jogát.

A bírák úgy vélik, hogy a kormány alkotmánysértő módon járt el, amikor sürgősségi rendelettel módosította a törvényt, és kifogásolják, hogy az új változat szerint felfüggeszthető azon audiovizuális médiumok működési engedélye, amelyeket a bíróság fizetésképtelenné nyilvánít.

Úgy vélik, az ombudsmannak normakontrollt kell kérnie az alkotmánybíróságtól, mert a jogszabály az alaptörvénybe ütközik. Rámutatnak: precedens nélküli, hogy a kormány sürgősségi kormányrendelet révén módosította a csődtörvényt, és ezzel megsértette az alkotmány 115. cikkelyét, amely szabályozza, hogy a kormány a nyári vakáció alatt, amikor a parlament nem dolgozik, milyen jellegű rendeleteket fogadhat el.

Azt is kifogásolják, hogy a kormány nem folytatott társadalmi vitát a módosításokról.

Az ActiveWatch és a Riporterek Határok Nélkül nevű újságíró szervezetek szerint ez a rendelkezés a sajtószabadságot veszélyezteti, hiszen mintegy 150 médiaintézmény kerülhet veszélybe. A módosított jogszabály szerint ugyanis a román audiovizuális tanács már akkor megvonhatja egy rádió vagy egy televízió sugárzási engedélyét, ha fizetésképtelenné nyilvánítja a bíróság. A törvény régi változata nem tartalmazott ilyen korlátozást.

Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, az ügyben Viviane Reding uniós igazságügyi biztoshoz fordul. A jobbközép ellenzéki politikai erő is úgy véli, hogy alkotmányellenes a sürgősségi kormányrendelet, és levelet írt az ombudsmannak is, hogy kérjen normakontrollt.

Victor Ponta miniszterelnök hétfőn egy sajtótájékoztatón érvelt a szigorított csődtörvény mellett. Elmondta: a jogszabály megakadályozza, hogy a cégek kibújjanak az adó- és járulékfizetés kötelezettsége alól, hiszen a régi csődtörvényt számos vállalat arra használta, hogy elkerülje az adófizetést.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?