Egy magyar legenda: Zwack Péter, az unicum!
Zwack Péter halálával nemcsak egy kalandos élet zárult le, hanem egy magyar legenda, egy igazi magyar „unikum" ötödik generációja lépett át a történelembe. Az őszinte és érdek nélküli tisztelet számtalan jele nyilvánult meg az üzleti élet, a sport területe, a politika és a diplomácia képviselői felől, itthonról és külföldről egyaránt.
Zwack Pétert augusztus 21-én temették Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben, gyászmiséjét a Szent István Bazilikában tartották.
Zwack Péter világnézete
A 85 éves korában Olaszországban nemrégiben elhunyt Zwack Péter rendkívül fontosnak tartotta azt, hogy bármilyen környezetbe is kerüljünk, mindig meg tudjunk maradni egyszerű embernek. A 2008 óta a Zwack Unicum Nyrt. tiszteletbeli elnöki posztját betöltő egykori üzletember szerint meg kell tanulnunk azt, hogy mi irányítsuk saját életünket. Saját kudarcainkat pedig csak pozitív és önbizalommal teli gondolkodással tudjuk legyőzni.
Az üzletember szerint az egyetlen kudarc az életben az, hogy nem próbáljuk megvalósítani azt, amiben hiszünk. Mindig is úgy vélte, hogy a magyar depresszió, a magas öngyilkossági ráta oka az, hogy a magyar emberek nem hisznek magukban, és félnek a kudarcot felvállalni.
A siker receptje számára az, hogy amit a fejébe vesz, azt meg is csinálja. „Meg kell tanulni azt, hogy ne az élet irányítson téged, hanem te az életet" – mondogatta, hozzátéve: arra is figyelni kell, hogy ne a piac diktáljon nekünk, hanem mi diktáljunk a piacnak.
Kalandos életút
Zwack Péter szülei Zwack János, az Unicumot gyártó és forgalmazó Soroksári úti Zwack-gyár társtulajdonosa és Wahl Vera voltak. „Anyám bohém volt, apám pedig spártai szigorral nevelt minket, így az életben nem vettem magam komolyan, ez az, ami megmentett" – vallotta önmagáról.
1945-ben a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd egy évvel később a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte meg tanulmányait, de emellett a családi gyárban is dolgozott.
1947-ben ifjúsági teniszbajnok lett. 1947 végén édesapja tanácsára elhagyta Magyarországot, először Olaszországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot.
1956-ban a korábbi amerikai elnökkel, Herbert Hooverrel és Sargent Shriver Jr.-ral létrehozta a „First Aid for Hungary" alapítványt és 120 ezer dollárt gyűjtött a magyar forradalom amerikai menekültjei számára.
Később önálló borimportőr céget alapított New Yorkban, két évvel később egy másik szeszipari vállalat exportigazgatója lett. 1970-ben visszatért Európába, Firenzében telepedett le, és a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletével foglalkozott.
Véletlen hazatérés
1987-es hazatelepülése egy véletlennek köszönhető. Zwackot nem a honvágy vitte haza, annál is inkább, mert még a szocializmus szót is gyűlölte. Felhívta azonban Demján Sándor, aki akkor még a Magyar Hitelbank elnöke volt, és hazahívta, azzal indokolva kérését, hogy at országnak éppen olyan példákra van szüksége, mint amilyet ő képvisel, a szocializmus pedig már teljesen megváltozott".
Vörös szőnyeggel, fekete Mercikkel várták őket a repülőtéren, utána pedig egyből elmentek Demjánhoz, akivel megittak egy igazi, a Zwack család által Olaszországban készített, és egy szocialista Unicumot. Másnap reggel több mint 200-an várták a Hilton szálloda előtt. Zwack akkor döbbent rá, hogy nekem Magyarország a hazája. Így az üzletemberek közül elsőként döntött a hazatelepülés mellett.
Hazatérése után 1989-ben a Budapesti Likőripari Vállalattal közösen vegyes vállalatot alapított, Zwack Unicum Budapest Kft. név alatt. 1991-ben a privatizáció keretében visszavásárolta az államtól jogos családi tulajdonát, megalapítva a Zwack Unicum Rt.-t, amelyben az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban adta át a stafétabotot a hatodik generációt képviselő fiának, Zwack Sándornak, miközben ő megmaradt a vállalat tiszteletbeli elnökének.
Közben 1990-ben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, 1995 és 1999 között a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, 2003 és 2004 között pedig a Vállalkozók Országos Szövetségének soros elnöke volt. A rendszerváltást követően kinevezték a demokratikus Magyarország első washingtoni nagykövetének, emiatt amerikai állampolgárságáról is le kellett mondania.
Négy párt jelöltje
1992-1995 között a Liberális Polgári Szövetség-Vállakozók Pártja elnöke volt. 1994-ben, a magyar parlamentarizmus történetében egyedülálló módon, négy párt – az Agrárszövetség, a Fidesz, a Liberális Szövetség-Vállalkozók Pártja és az SZDSZ közös jelöltjeként lett Kecskemét független országgyűlési képviselője.
Parlamenti tevékenységének központjában a feketegazdaság elleni küzdelem volt, és igen aktívan részt vett Magyarország NATO tagságának és az Európai Unióba történő belépésének előkészítésében.
Érdemei, tevékenysége elismeréseként 2002-ben, majd 2004-ben az Év vállalkozójának választották, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztet. 2008-ban Budapest Díszpolgári címével tüntették ki, 2009-ben megkapta a Best of Budapest életműdíjat, 2011-ben pedig az Ernst and Young „Az év üzletembere – Példakép" díját kapta meg.
Zwack Péter első házasságából öt, második házasságából két gyermeke született. Második felesége, az angol származású Anne Marshall is tevékenyen részt vesz a cég életében. Két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor és Zwack Izabella építik tovább a családi vállalatot.
Az örökség
Zwack Péter halálával nemcsak egy kalandos élet zárult le, hanem egy magyar legenda, egy igazi magyar „unikum" ötödik generációja lépett át a történelembe.
Zwack Péter világpolgár volt és lelkes magyar hazafi, sikeres üzletember, aki üzleti ügyeiben is higgadt és átgondolt döntéseket hozott. Nem a múlt iránti nosztalgiából élt, hanem lépésről lépésre fejlesztette számottevő cégbirodalommá az állami Budapesti Likőripari Vállalatot és hazahozta az igazi Unikum receptjét is.
A leghíresebb termék, a több mint kétszáz éves Unikum receptjét az akkori tulajdonos Zwack Béla és Zwack János nem adták át az állam képviselőinek, így az 1990-es évek elejéig kapható Unikum nem volt unikum!
Zwack Péter 2008 után fokozatosan visszavonult a napi operatív irányításból, és átadta a stafétát a hatodik generációnak, fiának, Sándornak, a borászat-borkereskedelem ágazatot pedig lányának, Izabellának, ő maga tiszteletbeli elnökként volt jelen a vállalat életében.
Zwack Péter tudta, hogy az alapító távozása mindig nagy megrázkódtatás, de különösen az, s akár végzetes is lehet a vállalat jövője szempontjából, ha az alapító halála, súlyos betegsége, válása, nyugdíjba vonulása előkészítetlen volt. Az ő tudása, kapcsolatrendszere, az általa meghonosított kultúra a cég egyik legnagyobb tőkéje.
Zwack Péter nemcsak vállalatvezetőként és közéleti személyiségként volt példaadó, hanem a régi családi vállalkozás átadása a következő generációnak is követendő példakép lehet.
Az anekdota szerint egyébként Zwackék legendás italának II. József császár volt a névadója, amikor „Das ist ein Unicum" elismeréssel kiáltott fel a Dr. Zwack féle gyógynövény-likőrt kóstolva.