Közösen építik az egyetem jó hírét a BBTE-n

A hallgatóknak a tanulmányok mellett az egyetemi polgári létből is jelesért kell küzdeni az itt töltött évek során – hangzott el hétfőn koradélután a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem  főépületének Aula Magnájában, a magyar tagozat ünnepélyes tanévnyitóján.

Az ünnepséget a Visszhang kórus vezette fel a Gaudeamusszal, majd Soós Anna, az egyetem magyar tagozatának rektorhelyettese köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében a kincses város immár 141 éves magyar nyelvű egyetemi oktatását méltatta, amelyet, mint mondta, az oktatóknak és a diákoknak, a felsőoktatási mércék folyamatos betartásának köszönhet az intézmény és a közösség.

Soós szerint a diákok létszámának növekedése jellemzi a most induló tanévet az előző évekhez képest, de a tanárok száma is nagyobb: sok fiatal kollegával gazdagodott a tanári gárda, sokan pedig előléptek. Idén hetvenhét alapszakon mintegy 6500 diák tanul magyar tagozaton a BBTE-n, továbbá 444 diák mesterképzésen választotta a magyar nyelvű képzést – számolt be rektorhelyettes a jelenlevőknek. Hozzátette, számos doktorandusz is a magyar tanárok vezetése mellett kutat.

A rektorhelyettes rámutatott, immár hosszú évek óta békés körülmények között fejlődhet a kolozsvári egyetem magyar tagozata, és ez a román és német kollegákkal való közös gondolkodás és együttműködés eredménye, hisz „közösen építjük az egyetem jó hírét, gondolkodó tanárokkal” – fogalmazott. Végezetül sok mosolyt kívánt az új tanévet kezdő diákok és tanárok arcára egyaránt.

Talpas Botond diák-alprefektus köszöntőbeszédét a kolozsvári reggelek hangulatával indította. Szemléletesen felvázolta, ahogyan szeptembertől benépesedik a város: hajnalban a péksütemények illata járja át az utcákat, majd később elindul a tömegközlekedés, nyolc óra körül megtelnek hátitáskás iskolásokkal a buszok. Később a nyugdíjasoké a főszerep a város utcáin, ám októbertől kifogyhatatlanná válnak a terek, kocsmák, könyvesboltok az egyetemistáktól.

Talpas szerint ez fedi legjobban a kolozsvári egyetemista polgár címet, amellyel immár az idén kezdő gólyák is büszkélkedhetnek. Kiemelte, hogy az egyetemi polgárság óriási szabadság, amellyel csínján kell bánni, és "a tanulmányok mellett az egyetemi polgári létért is jelesért kell ám küzdeni az itt töltött évek során". Hangsúlyozta, a diákok azok, akik létükkel, magatartásukkal visszaigazolják, hogy jó úton halad a BBTE, hisz évről évre egyre bővül az itt tanulók száma.

A köszöntőbeszédeket Szilágyi N. Sándor professzor Metaforák és elmevírusok című díszelőadása követte a jelenlévők nagy derültségére. A nyelvkutató sajátos humorával és szerénységével indította az előadást, belopva magát azok szívébe is, akik életükben először ültek hétfőn az alma mater kolozsvári páholyába.  

Kapcsolódók

Kimaradt?