Letette az esküt Mona Pivniceru igazságügyi miniszter
Letette a hivatali esküt csütörtök délután a Cotroceni-palotában Mona Pivniceru új igazságügyi miniszter, aki Victor Pontát váltja a tisztségben.
A miniszterelnök a legutóbbi kormányátalakításkor kénytelen volt ideiglenesen maga vállalni az igazságügyi tárca vezetését, mert Titus Corlățean addigi miniszter a külügy élére került, Mona Pivniceru kinevezéséhez pedig a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) beleegyezésére volt szükség.
A miniszterjelölt – aki a legfelsőbb bíróság tagja volt – előbb a CSM-ből lépett ki annak érdekében, hogy megkaphassa a bársonyszéket. Utóbb a bírói karból is kilépett, így többé nem állt fenn összeférhetetlenség a vállalt tisztségei között.
Kinevezése azután vált lehetségessé, hogy a CSM csütörtök reggel, másodszori nekifutásra tudomásul vette lemondásait.
Mona Pivniceruról múlt héten olyan képfelvételek jelentek meg az egyik hírtelevízióban, amelyeken éppen beszáll a két év börtönbüntetését töltő Adrian Năstase volt kormányfő fiának az autójába. Az eset után kijelentette: már nem érdekli annyira a miniszteri tisztség. Megingásában szerepet játszhatott, hogy a sajtó és a politikusok egy részéről támadások érték a Năstase-családdal fenntartott állítólagos kapcsolatai miatt.
Eskületételkor Crin Antonescu ideiglenes államfő megdicsérte a miniszter bátorságát, hogy elvállalta a tisztséget. Arra kérte Mona Pivnicerut, azon fáradozzon, hogy teljes egészében vonja ki a román igazságszolgáltatást a politika befolyása alól.