Segélykiáltással felérő állásfoglalást fogalmazott meg Varga Andrea, miután támadások érték a nagyváradi Bihoreanul lapban. A Bukarestben élő történész a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. Írását az alábbiakban közöljük. (A történész korábban felhívást is megfogalmazott a restitúcióról.)

Nem. Egyáltalán nem egy frusztrált nőszemély, egy spirituális megszállott kapálódzása a sötét éjben… Nem egy hívő lélek megszállottsági rohama. Kérdés csupán, vagy kérdéssor, melyre – úgy látszik, senki és sehol, kitartó ideje már – semmiféle választ nem adnak a „hivatalosak”, semmiféle megnyilatkozást nem tesznek az avatottak és felhatalmazottak, semmiféle kísérletet nem reszkíroznak meg az evidensen érdekeltek, s még a mögöttük álló intézményi érdekek sem látszanak belátóak vagy motiváltak lenni. Kérdések sora, melyek nem közpolitikai, és még kevésbé sajtónyilvánossági hepciáskodásban konkretizálhatók, hanem levéltári és történeti dokumentumokkal, jegyzőkönyvekkel, megmaradt iratokkal igazolható birtokviszonyokat, kisajátításokat és jogtalanságokat bizonyítanak, s ekként egy érdektávolságát korrektül tisztázó bíróság döntésére tarthatnak igényt. És tartanak is, mert az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról az európai ajánlások, uniós joggyakorlat és nemzetközi jogi kötelezettségvállalás alapján lehet csupán beszélni, nem pedig magánvéleményekben, kényszerképzetekben és lapos mocskolódásokban, blogokban, vagy akár tévinformációkat és félismereteket tartalmazó sajtócikkekben.

Nem, nem arról van szó a Premontrei Rend nagyváradi és környéki birtokainak visszajuttatásával, hogy új Kanonok-sort kellene életre kelteni. „Csupán” arról, hogy a tulajdon szentsége része az emberi és állampolgári jogoknak, akkor is az, ha nem volt (mert nem lehetett) korábban az. Ennek belátásához nem főszerkesztői, újságírói, besúgói kinyilatkoztatások vagy olvasói blogok vezetnek, hanem a kérdés jogszerű kezelése. Ehhez viszont most már az is kell, hogy tisztázódjék az egyházak és az állam/helyhatóság/önkormányzat/egyházközösség érdekeltsége, és a külföldi állampolgárként egymaga (egyedül és értő partnerek, szolidáris társegyházak és jogérvényes képviselettel rendelkező testületek nélkül) küszködő jogi képviselő ne kelljen hogy egyedül állja a teljes hitszélességgel ellene hömpölygő ellenáradatot. Panasz nélküli szóval, puszta tényként állítható, hogy a premontrei tulajdonok esetében nem Varga Andrea Tünde „magánbulijáról” van szó, vagy jogi képviselői alkalmasságáról, hanem arról is, hogy ez a tulajdon történeti és mai értelemben is 1) magyar tulajdon, 2) egyházi vagyon, 3) közhasznú tevékenységek (iskola, kórház, kollégium, fürdő, stb.) szolgáltatása volt működésének lényege, s ami tulajdonfosztását illeti, semmivel sem kevésbé nevezhető károsultnak, mint a Mikó Kollégium esetében vagy más ingatlanok státuszváltozása esetében nyilvánvaló jogtalanságok során megtörtént.

A kérdés mindemellett nem pusztán uniós jogi, nemzeti törvénykezési, gazdasági érdekeltségi vagy jogi személyiségek alapjogait sértő törvénytelenség, avagy ennek történetileg igazolható eljárási cseleinek kitett emberek, papok és hívők kérdése. Éppúgy kérdése magának a Katolikus Egyháznak is. Kérdése lehetne és érdekeltsége is a Püspöki Kari Konferenciának, a Mikó István Jogvédő Alapítványnak, a magyar egyházügyi politika irányítóinak, s társegyházaknak is. Annak tekintik-e? … Ha Áder János találkozik a Pápával, annak örvendünk… - de ha a kormányzat szimbolikus politikájának megfelelő „erdélyi vallási térben” történik jogfosztás, az már nem kormányzati téma, nem hír és nem közbenjárást lehetővé tévő helyzet?

Ha a Premontrei Rend ellen két hete lejárató kampány és karaktergyilkolászás folyik a helyi sajtóban (Bihoreanul, szeptember 10, szeptember 16.), az nem jogsérelem?

Ha a Rend jogi képviselőjét nyílt utcán bántalmazzák, akkor Tőkés László mellett egyetlen hang sem képes megszólalni ebben a szolidáris kisebbségi világban, az Európai Parlamentben, a magyar országgyűlésben, a vatikáni sajtóban, a társegyházak ökumenikus közösségeiben? Tényleg így érzi mindenki jól vagy jobban magamagát?

De hiszen ki nem gondolhatja végig, hogy ha egy sokszáz éves egyházi intézményt meg lehet fosztani a tulajdonától, akkor a többit is, akkor az átlagpolgárt is, akkor a falusi vagy nagyvárosi lakost is, a hivatalviselőt, a főszerkesztőt, a kifliárust is meg lehet fosztani? Tényleg nem látja át senki, hogy egy magyar állampolgárnak jut osztályrészéül az egyházi vagyon védelmének képviselete, a jogtalanságok reklamálása, a visszaélések felmutatása, a Romániára is kötelező, mert aláírt szerződésekbe foglalt nemzetközi törvények kötelmeire figyelmeztetés, a gyűlölet-bűncselekmények elviselése, a háborús hangulatot árasztó sajtócikkek olvasgatása, a pártos és nackós mocskolódások, zsarolások, fenyegetések leállítása… - s ez így abszurd?!

Nem. Nem hőzöngésről van szó. Értő szóról, szolidaritásról, a jog visszaperléséről. Nagyváradon is, Bukarestben, Rómában vagy Budapesten is. S aki erre nem reagál, aki hagyja a védtelen áldozattá válást a maga útján sodródni, az saját sorsát is megírja ezzel. Saját demokráciáját, saját hitét, saját intézményeit, saját lelkiismeretét is félredobja a szótlanság vétkével, a közöny pompájával koronázva. Lelke rajta… - de olyan sem marad majd, ki keresztet vet majdan sírjára. Ha lesz egyáltalán sírja.

Varga Andrea Tünde