Ponta: nem biztos, hogy Antonescu lesz az USL államfőjelöltje

Ismét hajba kapott a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) két társelnöke, Victor Ponta és Crin Antonescu. A két politikus hétfőn este élő televíziós adásokban üzengetett egymásnak, burkolt fenyegetőzéseik pedig viszonyuk – az USL számára – végzetes megromlását jelzik.

A vita kirobbantó oka ezúttal is a verespataki befektetéssel kapcsolatos törvénytervezet volt, ám Victor Ponta kormányfő részéről először hangzott az a kijelentés, miszerint megtörténhet, hogy nem Crin Antonescu lesz jövőre az USL hivatalos államfőjelöltje.

Ezt a lehetőséget már korábban rebesgették bukaresti politikai körökben, különösen azóta, hogy a liberális pártelnök népszerűsége lejtőn van. Miután azonban Crin Antonescu – vélhetően már az elnöki kampányra készülve – elutasítóan viszonyult a Verespatak-törvényhez, a Szociáldemokrata Párt (PSD) többi megyei szervezetének vezetője – köztük a kolozsvári Ioan Rus – nyíltan megkérdőjelezte jelöltségét.

Arra a kérdésre, kit szeretne a PSD jövőre államfőjelöltnek, a kormányfő-pártelnök a B1TV-ben kijelentette: „Tegnapelőttig csuklás nélkül azt mondtam volna, hogy Crin Antonescu. Ám azt vettem észre, hogy már nem akar az USL államfőjelöltje lenni. Mi már döntöttünk egyszer a támogatásáról, de ha nem akarja, nem erőltetjük” – fogalmazott Ponta.

A kormányfő kijelentéseit követően Crin Antonescu szintén a B1TV-ben szapulta hétfőn este a PSD-t. Úgy fogalmazott: a szociáldemokraták a liberálisok támogatása nélkül nem lennének kormányon.  Kifejtette, nem akar a PSD bábja lenni a jövő évi államfőválasztáson. „Ha a jelöltségem jövőre csak a PSD jóindulatán múlik, akkor nem is indulok a választásokon” – jelentette ki.

Kimaradt?