Elmaradt a CSM-ülés – Ponta nagyon csalódott

Kvórum hiányában elmaradt szerdán a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ülése, amelyen Mona Pivniceru igazságügyiminiszter-jelölt kettős lemondását kellett volna tudomásul vennie a testületnek. E nélkül a volt bírónő nem foglalhatja el a kormányzati posztot.

A CSM-nek 19 tagja van és csak 15 fő jelenlétében határozatképes. A szerdai ülést fel kellett függeszteni, mert sokan hiányoztak. A testület csütörtökön reggel ülésezik újból – ígérte a CSM elnöke, Alina Ghica bírónő.

Az ülés elmaradása – mint fogalmazott – „rendkívüli csalódást" okozott a kormányfőnek, aki jelenleg az igazságügyi miniszteri tisztséget is betölti. „Az igazságügynek szüksége van egy miniszterre, hiszen holnap döntünk a tárca költségvetéséről. Nem tartom normálisnak, hogy a CMS tagjai képtelenek a határozatképes jelenlétet biztosítani" – jelentette ki Victor Ponta.ponta

Arra az újságírói kérdésre, miszerint politikai érdekek húzódnak-e a háttérben, a miniszterelnök azt mondta: nem tudja a választ. Hozzátette azonban, hogy tudomása szerint a CSM egyik tagja, Ana Lăbuş bírónő kedden járt a testület székhelyén, szerdán azonban már ki volt kapcsolva a telefonja. „Vonják le önök a következtetést" – mondta a kormányfő. Hozzátette, szerinte Traian Băsescu államfő változtatta a CSM-t olyan intézménnyé, „ahol az emberek nem járnak munkába".

Mona Pivcniceru előbb a CSM-ből lépett ki, majd bejelentette kilépését a bírói karból is. A bírói kar tagjaként is elfoglalhatta volna a miniszteri tisztséget, ha ezt a CSM is jóváhagyja. A testület jóváhagyására nincs többé ugyan szüksége, de lemondásait a CSM-nek előbb kell fogadnia.

Kimaradt?