A szabadságával játszik Victor Ponta kormányfő?
Államcsínynek nevezte hétfőn az igazságügyi miniszteri tisztséget is betöltő kormányfő a referendumon elkövetetett választási csalásokat kivizsgáló ügyészek „túlkapásait". Szerinte a vádhatóság célja a népszavazás eredményeinek megváltoztatása.
Victor Ponta azt mondta: a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) legfontosabb feladata a megvédeni a választókat az ügyészek „nyilvánvaló túlkapásaitól". A kormányfő nem beszélt arról, mit ért a túlkapások alatt.
„Valamennyi szavazókörzetben jelen voltak a Demokrata Liberális Párt képviselői is. Amikor észlelték, hogy az alkotmánybíróság nem a kedvükre való döntés meghozatalára készül, elkezdődött a hajsza referendumon résztvevő egyszerű emberek ellen. Nekünk kötelességünk megvédeni ezeket az embereket Traian Băsescu túlkapásaitól" – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Mint ismert, múlt héten a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) védelmébe vette az ügyészeket és önmérsékletre szólította fel a politikusokat.
Danileţ börtönt emleget
A testület egyik tagja, Cristi Danileţ ennél is tovább ment. A törvényszéki bíró a múlt héten blogján figyelmeztette a politikusokat: a szabadságukkal játszanak, ha támadják a munkájukat végző ügyészeket. „Felszólítom az igazságügyi szervek ellen lázító személyeket, tanulmányozzák a Btk-t" – írta Danileţ.
A bíró emlékeztetett arra, hogy a bűnvádi nyomozás akadályoztatását a törvény szigorúan bünteti. Mint írta, a Btk. három hónaptól egy évig terjedő szabadságveszést ír elő azok számára, akik „sértegetik, fenyegetik a munkáját végző bírát, ügyészt vagy bűnüldöző szervet".