Szobrot emelnek Kolozsváron Bethlen Gábornak

Felállítják Kolozsváron Bethlen Gábor szobrát október 23-án, erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján - jelentette be Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta, a Bethlen Gábor-emlékév programjainak előkészítésekor „sikerült az összefogást megteremteni”, amelynek egyik csúcspontja lesz az egészalakos bronzszobor felavatása a kolozsvári Alsóvárosi református templom kertjében.
Lezsák Sándor szólt arról, hogy Erdély aranykora címmel középiskolai vetélkedőt szerveznek a Kárpát-medencei diákoknak. Ehhez igénybe veszik az internet segítségét is. A legjobb 24 csapatot meghívják a döntőre a Lakitelki Népfőiskolára. Közülük kerülnek majd ki azok, akiket elvisznek a szoboravatásra.

A Bethlen Gábor Alapítvány jubileumi díjátadó ünnepsége az erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának évfordulóján lesz november 15-én Budapesten. Ebből az alkalomból vehetik át a kitüntetettek a Bethlen Gábor-, a Márton Áron-, valamint a Tamási Áron-díjakat - közölte.
A Bethlen Gábor-díjas Kató Béla erdélyi református püspök elmondta, az idén azt a szándékukat valósítják meg, miszerint Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján jól látható helyen állítsák fel a fejedelem szobrát. Utalt arra, hogy két erdélyi településen, Nagyenyeden és Gyergyószárhegyen mellszobra már van a fejedelemnek, de azokat olyan belső terekben helyezték el, ahol „nem túl szembetűnőek”.

A szobor pályázati pénzekből és közadakozás támogatásával készül majd el. Adakozásra az emlékév fővédnökei (Lezsák Sándor, Böjte Csaba ferences szerzetes és Kató Béla) kérik majd a Kárpát-medencei magyarokat. Megjegyezte, a szobor felállításához építési engedélyt kell kérniük. Jogilag az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül majd a szobor, de - mint mondta - Bethlen Gábor az egész világ magyarságához tartozik, így „nem kell osztozni rajta”.

A 220 centiméter magasságúra tervezett alkotás készítője az erdélyi református lelkészcsaládból származó, már régóta Magyarországon élő Péterfy László szobrászművész lesz.

Kimaradt?