Elfogadták a módosított alkotmány tervezetét

Tizenhét támogató szavazattal elfogadta kedden a parlamenti alkotmánymódosító bizottság a módosított román alkotmány szövegtervezetét. Az RMDSZ-t képviselő Máté András tartózkodott a szavazásnál, a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) nem vettek részt az ülésen.

A politikus a maszol.ro-nak elmondta, azért tartózkodott, mert az RMDSZ nem ért egyet a régió fogalmának alkotmányba foglalásával, emelett több fontos javaslatukat elvetette a bizottság. "A cikkelyekénti vitában sikerült több fontos módosító javaslatunkat elfogadtatni, de más fontos indítványainket elvetették" – magyarázta.

Máté arra utalt, hogy a testület elutasította bizonyos történelmi régiók különleges státusának, illetve a regionális hivatalos nyelvek elismerését, és az alkotmányba nem került pe a kisebbségek pozitív diszkriminációja sem. Mint mondta, ezeket a javaslatait az alaptörvény plénumbeli vitáján ismét előterjeszti. Az eredmény függvényében dönti el az RMDSZ, hogyan viszonyul majd az alkotmányról szóló őszi referendumhoz – tájékoztatott a képviselőházi frakcióvezető.

Mi történik a továbbiakban?

A módosított alkotmány szövegtervezete a parlament házbizottságaihoz, majd a Szociál-Liberális Szövetség (USL) frakciójához kerül. A kormánypártok frakciójára hárul a feladat, hogy törvénytervezet formájában beterjessze a parlamentbe a jogszabályt. Ehhez meg kell szerezniuk a képviselők és szenátorok kétharmadának támogató aláírását.

Miután ez megtörtént, a házbizottságok a Törvényhozói Tanácshoz továbbítják a tervezetet. A testületnek öt napja van véleményezni a szöveget. Ezt követően az Alkotmánybíróságnak kell véleményeznie a szöveget. A taláros testületnek tíz nap áll a rendelkezésére. A tervezet ezután visszakerül az alkotmánymódosító parlamenti bizottsághoz, amelynek összhangba kell hoznia a szöveget az alkotmánybírák véleményével.

A jogszabályt ezek után előbb a szenátus, majd a képviselőház vitatja meg. Elfogadásához a honatyák kétharmadának támogatására van szükség. A módosított alkotmány végelges szövege a procedúra végén ismét az Alkotmánybírósághoz kerül. A taláros testület véleményét a parlamentnek kötelező figyelembe vennie.

Cikkünk frissül

Kimaradt?