Megszakította a vezető parlamenti tisztségekről szóló tárgyalást a PSD

Megfeneklettek a vezető parlamenti tisztségek és a szakbizottsági tisztségek elosztásáról szóló tárgyalások – jelentette ki hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik szenátora. Lucian Romaşcanu szerint alakulatának tagjai elégedetlenek azzal, ahogy a jobbközép pártok törvényhozói kezelik őket.

Romaşcanu szerint azért kellett megszakítani a tárgyalásokat, mert bizonyos témák tekintetében „rugalmatlan” a jobbközép többség, ugyanakkor a PSD úgy ítéli meg, hogy a választások nyerteseként „tisztességes bánásmódot” érdemel tárgyalópartnerei részéről.

A szenátor szerint amennyiben nem sikerül kilendíteni a holtpontról a tárgyalásokat, elhúzódhat a mandátumigazoló bizottság jelentésének elfogadása és ezáltal a kormányalakítás is. A szabályzat értelmében a mandátumigazoló bizottságnak öt nap áll a rendelkezésére a jelentés elkészítésére, és az ötödik nap december 25-ére, karácsony első napjára esik. Ugyanakkor – idézte a szabályzatot Romaşcanu – a jelentés véglegesítésétől számított ötödik napon kell letenniük a hivatali esküt a törvényhozóknak.

„Eddig közös megegyezéssel minden alkalommal előre hoztuk a szavazást, a szabályzat azonban az ötödik napot jelöli meg, és ha nem lesz megegyezés a frakcióvezetők között, a szabályzatot kell irányadónak tekinteni” – fogalmazott.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?