Hamvába holt puccs a Nemzeti Liberális Pártban?

Egyes befolyásos liberális politikusokat állítólag zavar, hogy Orban lemondott két fontos minisztériumról.

Feszültségeket keltettek a koalíciós partnerekkel folytatott kormányalakítási tárgyalások a Nemzeti Liberális Pártban (PNL). A párt felső vezetésében állítólag elégedetlenséget váltott ki, hogy Ludovic Orban pártelnök a koalíciós partnerek javára lemondott a fejlesztési, valamint az európai uniós pénzekért felelős minisztériumról. A megállapodás értelmében előbbi az RMDSZ-nek, míg utóbbi az USR-Plus szövetségnek jut.

Liberális források szerint az elégedetlenek két fő hangadója Rareș Bogdan első alelnök és Robert Sighiartău főtitkár. Állítólag miközben Orban a koalícíós tárgyalásokkal volt elfoglalva, Bogdan és Sighiartău megpróbálták összehívni a párt vezető testületét, az állandó bizottságot, bár ez kizárólag az elnöknek áll jogában.

Orban rövidesen maga is sms-t küldött az állandó bizottság tagjainak, amelyben közölte, hogy az ülésre a koalíciós tárgyalások lezárását követően kerül majd sor. A pártelnök azt is tudatta üzenetében a tagokkal, hogy a testület összehívása ellentétes volt az alapszabályzattal.

Bogdan és Sighiartău állítólag visszakoztak, mivel úgy látták, nem rendelkeznek kellő támogatással ahhoz, hogy elmozdítsák Orbant a PNL éléről.

Kapcsolódók

Kimaradt?