banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Markó Attila: nem az a kérdés, hogy igazam van-e, hanem az, hogy azt egy jogállami bíróság valóban szolgáltatja-e

Hat éve kényszerből Magyarországon él, mert ha Romániában marad, letartóztatják. A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében felfüggesztett börtönre ítélték, majd összesen öt per indult ellene, amelyekben azzal vádolják, hogy a tulajdon-visszaszolgáltatási hatóság mellett működő kártérítési bizottság tagjaként jóváhagyta azt az ügyészek szerint túlbecsült kártérítést, amit egy erre alkalmazott szakértő megállapított. Az ugyanarra a kaptafára húzott perekben azóta sorra születtek a felmentő ítéletek egészen a múlt pénteki döntésig, amikor alapfokon ismét börtönre ítélték. Belefáradt már, de azt vallja: az igazság sosem alszik, előbb-utóbb felszínre kerül. Nagyinterjú Markó Attilával.

Az idei lesz a hetedik karácsony, amit nem a szülőföldjén, hozzátartozói, barátai társaságában tölt. Frissítsük fel az olvasók emlékezetét: miért ment el az országból, és mi történt volna, ha ezt nem teszi meg?

Egyáltalán nem könnyű erre visszaemlékezni. Nem mintha ma könnyebb lenne elviselni a távolságot. De néha jó is kicsit visszamenni az időben, feleleveníteni az események sorozatát. Én 2008 óta, tehát immár 12 éve hadakozom az igazamért. Két évnyi ügyészségi, majd újabb két évnyi bírósági eljárás után 2012-ben alapfokon 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért, miután az alapfokú eljárásban egy ideig minden jel a felmentés irányába ment, de egy hirtelen és gyanús bírócsere mindent felborított. 2014 novemberében pedig, miközben a Mikó ügyében a jogerős döntést vártuk, lerendeltek a központi (bukaresti) DNA székhelyére, ahol szembesültem a mai napig is tartó kártérítési ügyekkel. Azon az estén, amikor engem berendeltek, azt mondták, hogy 10 napig nem férhetek hozzá a dosszié tartalmához, mert az "befolyásolhatja a nyomozás menetét". Ezzel egyidőben már a központi médiába kiadták, hogy kérni fogják az előzetes letartóztatásomat. Tehát nem láthattam még a dosszié tartalmát sem, de már le akartak tartóztatni. Ráadásul ugyanazon az éjszakán kerestem utána, hogy a vád tárgyát képező ügy esetében jelen sem voltam azon a bizottsági ülésen (mert március 15 volt, és épp Brassóban koszorúztam), tehát még véletlenül sem lehettem benne semmilyen esetleges disznóságban. Egy nappal később már két bőrönddel úton voltunk...

Én jogot végeztem, és nagyon szúrta a begyemet ez az égbekiáltó igazságtalanság. Úgy ítéltem meg - és a mai napig is határozottan azt vallom -, hogy egy jogállamban senki nem mehet börtönbe egyetlen percig sem ártatlanul. Az igazságszolgáltatásnak intézményes (alkotmányos) és személyes (jog szerint eljáró ügyészek, bírók) garanciákkal kellene rendelkeznie ahhoz, hogy ártatlan emberek egyetlen percig se kerüljenek börtönbe. Ha meg netán véletlenül hibák is csúsznának be, akkor a rendszer képes legyen azokat korrigálni.

Ezt azért is ismétlem és hangsúlyozom ilyen gyakran, mert amikor lejárt az a bizonyos 10 nap, ami alatt nem láthattam az iratcsomót, és végül hozzáférhettem azokhoz az információkhoz, amelyek alapján akkora médiacirkusszal akartak letartóztatni, akkor kiderült, hogy a bizottsági ülések jegyzőkönyvei benne voltak a dossziéban, és azokon nem volt rajta az aláírásom. Tehát az ügyésznek már a nyomozás első pillanatában látnia kellett volna ezt, valójában épp az ő felelőssége, hogy ennek a ténynek nyilvánvaló tudatában mégis akkora cirkusz közepette akart letartóztatni. Mi ez, ha nem szándékos túlkapás? Ezen túl az is beszédes, hogy amikor az ügyészek nyilvánosan szembesültek saját mulasztásukkal, akkor ahelyett, hogy nyomban ejtsék a vádakat, rögtön gyártottak újabb dossziékat – ezeket cipelem azóta is....

Ezekre az apró árnyalatokra sokszor nem figyel a közvélemény és az egyszerű olvasó, de mindezek olyan súllyal nyomták az igazságérzetemet, hogy már nem bírtam elviselni a szélmalomharcot. Egyébként épp az a tény, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával gyakorlatilag leállt az egyházi javak visszaadása, illetve ezekkel a kártérítési ügyekkel lelassult a kárpótlás, megfogalmazta bennem a szándékot, hogy a restitúciós folyamatban eltöltött 12 évemet (1996-2012) egy könyvben foglaljam össze. Ez a könyv már csak egy előszóra vár a Sapientia EMTE Jogi karának kiadójánál.

Távozása előre meg volt tervezve? Vagyis előkészítette a magyarországi útját arra az esetre, ha jön a letartóztatási parancs?

Nem volt ilyen terv. De a családban tudtuk: ha úgy érezzük, hogy a román igazságszolgáltatás a magyarellenesség eszközévé válik (sajnos ez utólag nagyon sok egykori kollégám és ismerősöm esetében többszörösen bebizonyosodott), akkor más eszközt kell találnunk igazunk védelmében.

Mit tud elmondani a magyarországi életéről? Miből él meg és mennyire sikerült beleszokni az új életkörülményekbe?

Feleségemmel élünk egy apró, öreg, lepukkant házrészben, amit folyamatosan önerőből pofozgatunk lakhatóvá. Neki köszönhetem egyébként, hogy meg tudtam tartani a józan eszemet. Sem az én szüleim, se a feleségemé nincsenek velünk, talán ez az egyik legnagyobb teher.

Ma is az otthoni közösségért dolgozom. Elemzéseket, tanulmányokat írok az éppen aktuális otthoni helyzetről. Nemzetközi egyezményekből fakadó vagy az Egyesült Államok ilyen témájú jelentéseit figyelem. Minden olyan kérdésben próbálok háttérből jelen lenni, amely a közösségem jogait, helyzetét érinti. Nem mondhatom azt, hogy megszoktam, de hasznosnak érzem magam, hogy ma is azért dolgozom, hogy otthon jobb legyen.

Mi hiányzik a legjobban a sepsiszentgyörgyi életéből?

Leginkább az emberekkel való közvetlen kapcsolat hiányzik. Ezt szívvel-lélekkel tettem, és a közösség is értékelte. Nagyon megható, és rengeteg erőt ad, hogy azóta is rengetegen írnak, tartják velünk a kapcsolatot, biztatnak. Barátok, lelkészek, közéleti kollégák mellett megszámlálhatatlan egyszerű ember. Olyanok is, akik nyolc évvel ezelőtt nyugdíjasként önként álltak be a kampányomba. Olyanok, akik ismeretlenül is írnak nekem, hogy tartsak ki. Ma is a képviseleti politika legfontosabb követelményé nek érzem azt, hogy odafigyeljünk az emberekre. Ne csak kampányfotósokkal járjunk a piacra, sportmeccsre, utcára, templomba, kolbászfesztiválra, hanem köszönjünk rájuk, hallgassuk meg őket a mindennapokban is. Én ezt tettem, mert szerettem - és mai napig érzem a köszönetüket.

Segítsen leltárba venni: hány bűnvádi eljárással szembesült, egyenként hogyan zárultak ezek, hányban történt meg a vádemelés? Hány per van most folyamatban, melyik milyen stádiumban van?

A Székely Mikó Kollégium ügye után a kártérítési perek sora a már elhíresült Bica-üggyel kezdődött (amelyiknél, mint említettem, jelen sem voltam a bizottság ülésén). Ebben is egyébként alapfokon mindenkit felmentettek, aki nem lopott. Jogosan. A második kártérítési peremben a bíróság a vádirat képtelensége miatt visszadobta az ügyet nyomozási fázisba, ez azóta se jött vissza bírósági szintre. A harmadik peremben 2018-ban alapfokon 5 év börtönbüntetésre ítéltek, aztán 2019 októberében jogerősen felmentettek. A negyedik perem idén októberben alapfokon szintén felmentéssel zárult, ezzel szemben az ötödikben alapfokon ismét 5 év börtönre ítéltek. Az októberben meghozott felmentő ítélet ellen értelemszerűen nem fellebbeztem, a legutóbbiban nyilván igen. Tehát amennyiben a DNA megfellebbezte az októberi döntést, akkor jelen pillanatban ez a legutóbbi két per fellebbvitele van még folyamatban.

A jelenleg zajló perekben mindegyikében ugyanazt kérik számon az ügyészek: a kártérítési bizottság tagjaként megszavazta azt a kártérítést, amit egy erre alkalmazott szakértő megállapított. Jól mondom?

Részben igen. Egyik fontos megjegyzés az, hogy hatalmas különbség volt a bizottsági tagok között abban, hogy miközben az ANRP (tulajdon-visszaszolgáltatási hatóság) vezetősége - elnök és három alelnök - hivatali jogviszonyuk és munkájuk révén minden ügyet vélhetően közelről ismertek, a bizottság "külsős" tagjai (különböző minisztériumok képviselői, beleértve engem, az Etnikumközi Hivatal részéről) csak a bizottság havonta egy ülésén egy több száz tételt tartalmazó táblázat formájában láttuk a kártérítési ügyeket. A másik fontos megjegyzés az, hogy a törvény előírásai szerint minden kártérítési ügyben független és hivatásos ingatlanfelértékelő állapította meg a kártérítés összegét (a szakma szabályai szerint). Ám ugyanaz a törvény egy garanciát is beépített arra az esetre, ha netán valamelyik értékbecslő tévedne: az ANRP saját ingatlanfelértékelőt alkalmazott, akinek az egyetértő véleménye nélkül nem kerülhetett napirendre egyetlen jóváhagyó döntési javaslat sem. Minden ellenem indított perben teljesen azonos a vád: a kártérítési bizottság tagjaként hozzájárultam olyan kártérítések megítéléséhez, amelyek (a DNA szerint) nem reálisak.

Eddig egyetlen jogerős ítélet születetett, amellyel felmentették. A bíróság az indoklásban ki is fejtette: a kollektív döntéshozó testület tagjainak nem kötelessége szakmai szempontból felülbírálni a hivatásos ingatlan-értékbecslő jelentését. Vélhetően ez volt az érv a másik perben, amiben alapfokon szintén felmentették. Igen ám, de a harmadik – a másik kettőhöz nagyon hasonlító – perben múlt pénteken börtönre ítélték. Ezt hogyan magyarázza?

A jogerős döntés pontosan arról szól (amit egyébként a Bica-ügyben és az én idén októberi felmentésemben is kimondtak - igaz, csak alapfokon), hogy egyfelől az alkotmánybíróság döntése értelmében a hivatali visszaélés csak akkor állapítható meg, ha a vádlott törvény által előírt hatáskörét szegi meg. Másfelől pedig arról, hogy törvény nem írja elő azt, hogy a bizottsági tagoknak ismerniük kell az ingatlanfelértékelés nemzetközi szabályait döntésük meghozatalakor (ezért van ugyanis a már említett független becsüs és fölötte, szűrőként, az ANRP saját szakembere). Következésképpen a törvény szerint nincs bűncselekmény. Ezért van az, hogy ezekben az ügyekben minden olyan bizottsági tagot elítéltek, akik csúszópénzt fogadtak el egyik vagy másik kártérítési döntésért, de felmentették azokat, akiknek ehhez semmi közük.

És ami a legérdekesebb: egyáltalán nem mellékes, hogy a legutóbbi ügyben épp a korábbi alkotmánybírósági döntésre és bírósági felmentő ítéletekre alapozva maga a DNA közölte a bírósággal, hogy a nyomozás alatt függőben levő több tucatnyi ügyben ejtette a vádat a hivatali visszaélés esetében, így velem szemben is. Ezekkel megy szembe a 2018 februárjában meghozott (utólag viszont jogerősen felmentő!), és a mostani, november 27-én kimondott alapfokú ítélet.

Nincs semmilyen konkrét bizonyítékom, hogy mi vezérelhette ezeket a bírókat döntésük meghozatalában. Az viszont tény, hogy a két évvel ezelőtti alapfokú döntés (amelyik aztán jogerősen felmentéssé változott) bírója ellen ma fegyelmi eljárás folyik. Az csak szóbeszéd - vádlott társaim és a bírói körökben igencsak jártas ismerőseim állítása - hogy a régi bíró és a mostani döntést meghozó bíró is finoman szólva "rosszindulatú" ember. De engem éppenséggel nem az érdekel, hogy egyik-másik bírónak milyen a karaktere, milyen a szubjektív hozzáállása. Sőt épp az érdekel, és egyben mélységesen le is hangol, hogy ma, Romániában, egy magát jogállamnak nevező országban, a bírósági döntések mögött nem a törvény és a jog áll, hanem a bíró "karaktere".

Ez utóbbi per egyes vádlottait a DNA szerint lefizette egy üzletember. Önnel szemben nem fogalmaztak meg ilyen vádat, mégis egy kalap alá vették a többivel. Miért?

Velem szemben egyetlen ügyben sem merült fel csúszópénz elfogadása. Mert nyilván nem is volt soha. A jogerős döntés és a két alapfokú felmentő ítélet (ebben benne van a Bica-döntés is) egyaránt fényt derít erre. Azt mondja ugyanis, hogy aki csúszópénzt fogadott el (és nyilván erre volt meggyőző bizonyíték), az börtönbüntetést kapott. Ugyanazt mondja a legfelsőbb bíróság, amit én is hat éve: aki kenőpénzt vett el, vagy bármilyen más módon törvényt sértett, annak viselnie kell a következményeket. Én azonban azok közé tartozom, akik jóhiszeműen, csúszópénz nélkül azon dolgoztunk, hogy akiket a kommunista rendszer megfosztott a vagyonától, azok kárpótlásban részesüljenek. Minden kilátástalanság mellett nincs más utam, mint bízni abban, hogy ebben az ügyben is felmentéssel zárul a fellebbezés.

Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy hazatérhessen? Egyáltalán: hazatérne-e, ha ezek teljesülnek?

Természetesen annak kell teljesülnie, hogy jogerősen minden ügyben felmentsenek. És soha nem kaptam senkitől egy vasat sem kártérítésének "elintézéséért". Sőt azt a politikailag teljesen elvárható feladatot láttam el, hogy figyeljek arra, hogy erdélyi és magyar kárigénylők dossziéja is napirendre kerüljön. Ezt milliószor szóvá is tettem, bizottsági üléseken vagy az ANRP vezetőivel való találkozásaimon. Megszámlálhatatlan erdélyi magyar ember keresett meg, hogy érdeklődjek ügyeik állásáról, ez pedig nem bűn, hanem érdekképviseleti feladat.

Hol folytatná, ha újra itthon lenne? Kíván-e politikai szerepet betölteni?

Nehéz kérdés. Sokszor és nagyon éreztem a közösség közelségét, ettől elszakadni, erről lemondani nagyon nehéz. Ha valaha erdélyi magyar politikus igazán megérezte ezt, akkor tudja, hogy ez mennyire fontos. De erre a kérdésre térjünk vissza akkor, ha újra otthon lehetek.

Hogyan tudja azt feldolgozni, hogy egy EU-tagállam rendőrségének "most wanted" listáján köztörvényes bűnözőkkel, gyilkosokkal, drogkereskedőkkel együtt szerepel?

Nagyon furcsa a kérdés, mert soha nem fogalmazódott ez így bennem. És tudtommal senkiben, aki ismeri az ügyeimet. Hiszen én változatlanul TUDOM, hogy nem követtem el semmi törvénytelent. Amit már nagyon sokszor elmondtam, most megismétlem: én nem az igazságszolgáltatás elől menekültem, hanem az igazságtalanság elől. És hogy az első kérdéshez is kapcsolódjak, nekem a fejemben az volt és maradt, hogy ha a saját hazámban nem akarnak igazságot szolgáltatni, akkor meg kell próbálnom máshol. Mert nem az a kérdés, hogy igazam van-e, hanem az, hogy azt egy jogállami bíróság valóban szolgáltatja-e...

Ha ez a történet véget ér, bepereli-e a román államot ezért a közel tizenöt évért?

Akár vissza is kérdezhetnék: másfél évtizednyi pereskedés után vajon lesz-e még energiám, hangulatom ezzel foglalkozni? Vajon lenne bennem ekkora bosszúvágy? Vajon nem az lesz-e a dolgom, hogy békében éljem maradék éveimet? Soha senki nem fogja visszaadni nekem az elveszett éveket... Egyébként az igazság sosem alszik, előbb-utóbb felszínre kerül. Így ma már tudom, hogy a hat évvel ezelőtti "kamerák előtti bilincscsörgető" ügyészek jelentős része ellen (köztük azok is, akik akkor eljártak ellenem), valamint a két éve börtönbüntetésre ítélő bíró ellen is fegyelmi eljárások folynak, zömüket visszalépésre "ajánlotta" saját rendszerük, még az a rendszer is, amelyikhez "együttműködési protokollum" kötötte. Tételesen a Román Hírszerző Szolgálatra gondoltam.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?