Ezért nem jelentenek Háromszéken hétfőnként új koronavírus-fertőzött eseteket

Háromszéken vasárnap még rekord magas számú koronavírus-fertőzöttet jelentettek, hétfőn pedig egyetlen új eset sem került nyilvántartásba, kedden ismét sok a fertőzött. A járványügyi adatok ellentmondásos alakulásának járt utána a Republica.ro portál, miután feltűnt nekik, hogy egyes megyékben a hétfői napokon alig vagy egyáltalán nem jelennek meg új koronavírusos esetek.

Ez a gyakorlat jellemző Kovászna megye mellett Beszterce-Naszód, Krassó-Szörény, Olt és Teleorman megyékre is.

Háromszéken november 2-án, hétfőn nulla új fertőzöttet jelentettek, akárcsak egy héttel korábban is, így egyetlen megye volt, ahol a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) adatai szerint nem vettek nyilvántartásba új fertőzöttet. A republica.ro megkeresésére a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság szolgálatos epidemiológusa azt mondta, “a hétvége szombaton véget ért, nálunk vasárnap nem végeznek teszteket”.

Mivel a minták begyűjtése és a tesztek elvégzése után mindig a másnapi statisztikában jelennek meg az új fertőzöttek, így Háromszéken, ha vasárnap nem tesztelnek, hétfőn nem jelenik meg új fertőzött. A Kovászna Megyei Prefektúra naponta közli a koronavírus-fertőzések alakulását, így most hétfőn arról számoltak be, hogy nem azonosítottak új koronavírus fertőzöttet, azt azonban elmulasztották pontosítani, hogy vasárnap egyetlen tesztet sem végeztek, így nem volt, ahogy megjelenjen új fertőzött.

Ez az eljárás azért is visszás, mert a prefektúra vasárnapi közlése szerint megdőlt a napi fertőzésrekord Háromszéken, hiszen a szombaton elvégzett 211 tesztből 112 új koronavírus fertőzést mutattak ki.

Másnap nulla fertőzöttet jelentettek, mint utólag kiderült, azért mert nem végeztek teszteket. Kedden már 21 új koronavírus fertőzött jelent meg a prefektúra nyilvántartásban, amit tehát a hétfőn elvégzett tesztek alapján közöltek. Másrészt, ha vasárnaponként nem tesztelnek, az befolyásolja a 14 napra számolt fertőzési mutatót.     

Kovászna megyében a járvány kitörése óta összesen 2354 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak jelenleg 14 napra számolt fertőzési mutató 2,52 ezrelék. A Kovászna Megyei Vészhelyzeti Bizottság újabb 14 napra meghosszabbította a vörös besorolást azokon a településeken, ahol a fertőzési mutató meghaladja a 3 ezreléket. Maradnak az eddigi korlátozások azzal a kivétellel, hogy nyitva lehetnek a fitnesz-termek.

(Címlapkép: Máramaros Megyei Tanács)

Kapcsolódók

Kimaradt?