Pozitív lett a gyulafehérvári érsek koronavírustesztje – kórházba szállították

Koronavírus-fertőzést igazoltak Kovács Gergely érsek szervezetében – adta hírül a romkat.ro. Az egyházi vezetőt magas lázzal és rossz közérzettel kedden kórházba szállították.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal a portálon közölte: Kovács Gergely egészségi állapota a püspökszentelés, azaz augusztus 29-e óta csak romlott.

„Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával és segítségét kérte. Érsek úr a tegnap estig elkülönülve volt a szobájában, követve egészségi állapotát, hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét. A hűlésre alkalmazott kezelés nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet. A tegnapi nap folyamán elvégzett Covid–19-teszt eredménye pozitív lett” – írták.

A gyulafehérvári érsekség közleménye kitér arra is, „az érsek úr imát kér tőlünk és felszólít arra, hogy vigyázzunk a magunk és mások egészségére”.

Kapcsolódók

Kimaradt?