Nagyváradi iskolaberuházásokra ígért támogatást Szijjártó Péter magyar külügyminiszter

A Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelő pénteki átadása után a nagyváradi és Bihar megyei RMDSZ képviselőivel egyeztetett Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Tartalmas megbeszélést folytattak, mondta elöljáróban Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és nagyváradi polgármesterjelöltje, aki köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, mert prioritásként kezelte, hogy a határra érjen az autópálya. Másrészt köszönetet mondott Szijjártó Péternek és a magyar kormánynak a járványhelyzetben nyújtott segítségért, illetve azért, mert Kelemen Hunor szövetségi elnökkel egyetemben segítséget nyújtott a határon át ingázóknak. 

A pénteki megbeszélésen nagyváradi és Bihar megyei magyar közösségi ügyekről tárgyaltak, illetve tájékoztatták a minisztert az elkövetkező időszak kihívásairól, az önkormányzati, illetve parlamenti választásokról, mondta Cseke Attila. Hozzátette: elsősorban az oktatási rendszert érintő, a református és római katolikus egyházakkal közös kérdések megoldásához kértek támogatást.

Újabb fejlesztések Debrecen és Nagyvárad között

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter néhány megállapodásról tájékoztatott. Mint mondta, a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít Hajdú-Bihar és Bihar megyék együttműködésének. „Nem véletlen, hogy mindenképpen szerettük volna az új autópálya-kapcsolatot létrehozni, ugyanis ennek jelentőségét növeli, hogy ezáltal Budapest és Nagyvárad, valamint Debrecen és Nagyvárad között gyorsforgalmi összeköttetés jött létre” – mondta Szijjártó Péter, aki hozzátette: Debrecen és Nagyvárad közös erőfeszítései újabb fejlesztési lehetőségeket nyitnak meg. 

Fontos célkitűzésük a két város között villamos vasút-összeköttetés létrehozása, ennek megvalósíthatósági tanulmányát Debrecenben el is készítették. Készek magyar kormányzati források biztosítására is, Románia kormányának pedig azt fogják ajánlani, hogy az Európai Unió által ajánlott forrásokat is használják fel a beruházáshoz.

Szijjártó Péter arról is beszélt: azért, hogy ne Magyarországon belül kelljen korlátozó intézkedéseket meghozniuk, időszakosan lezárták a határokat a nem magyar állampolgárok előtt, illetve jó néhány határátkelőhelyet is lezártak, a hét szomszédos állam közül egyedül Romániával tartották nyitva az RMDSZ kérésére az összes működő átkelőt, sőt, ma a 12. átkelőhelyet is megnyitották.

Iskolaberuházásokra ígért támogatást

A nagyváradi RMDSZ-szel történt megállapodás értelmében az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program következő pályázati köre a Partiumra koncentrál, jelentette be a magyar külügyminiszter. A program keretében eddig hatezer pályázatot támogattak 70 milliárd forintnyi magyar kormányzati forrás felhasználásával, ezzel 130 milliárd forint értékű beruházás jött létre. A Partium irányába nyitnak tehát, és várják a mezőgazdaság, turizmus és a feldolgozóipar területén a kis- és közepes vállalkozások pályázatait, mondta Szijjártó Péter. 

„Megállapodtunk Cseke Attilával annak érdekében, hogy magyar fiatalok magyar iskolában tudjanak tanulni, hozzá fogunk járulni pénzügyi forrásokkal a helyi magyarság, illetve a református egyház iskolavásárlási terveihez. És pénzügyi támogatást fogunk nyújtani magyar diákok számára egy bentlakásos kollégium építéséhez” – számolt be a pénteki megállapodásról Szijjártó Péter. 

Végül arra kérte a Nagyváradon és Bihar megyében élőket, vegyenek részt a helyhatósági választáson, hiszen saját jövőjükről van szó. „Jó lenne, ha itt, Nagyváradon is a magyarság aránya és a magyarság politikai képviseletének ereje egyensúlyba kerülne egymással. Tisztelettel arra kérem a magyarokat, vegyenek részt a választáson, és támogassák az RMDSZ-t. Fontos, hogy mi, magyarok egységesek legyünk, fontos, hogy a választáson a legesélyesebb, legnagyobb magyar politikai szervezetet támogassuk, hiszen így van esélyünk rá, hogy erős képviseletünk lesz itt, Nagyváradon, Bihar megyében, illetve egész Romániában ” – összegzett Szijjártó Péter.

Kapcsolódók

Kimaradt?