Lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskola októberben induló képzéseire

Szeptember 16-áig lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskola októberben induló ingyenes képzéseire – tájékoztatta a Mathias Corvinus Collegium kedden az MTI-t. 

A politikai iskola képzéseire olyan 18-36 év közötti erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt, és hosszú távon közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni – írták. 

A hat hónapos, négy hétvégét felölelő személyes alkalmakból, valamint e-learning-tananyagok feldolgozásából és beadandók készítéséből álló képzés alatt a résztvevők elméleti tudásuk bővítése mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. Az erdélyi magyar fiatalok számára kivételes lehetőségeket nyújt a kurzus, hiszen kötetlen formában beszélgethetnek magyar és külföldi politikai döntéshozókkal, valamint olyan támogató közösség részévé válnak, ahol a résztvevők a képzés elvégzése után is számíthatnak egymásra – olvasható a közleményben. 

A Mathias Corvinus Collegium a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben szervezett Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat vendégelőadói között minden évben elismert hazai és külföldi szakértők, politikusok szerepelnek. Előadást tartott már többek között Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója, Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, Stephen J. Perkins, a London Metropolitan Egyetem volt dékánja, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Orbán Balázs, a Miniszerelnökség parlamenti államtitkára, Frank Füredi, a University of Kent szociológus professzora vagy Richard Hamilton, a Department for Business, Energy and Industrial Strategy stratégiai igazgatója – közölték. 

A program 2020 október közepén Kolozsváron indul, majd jövőre Bukarest, Sepsiszentgyörgy és Budapest következik; az utolsó képzési hétvége áprilisban lesz. Ha a vírushelyzet valamelyik találkozást nem tenné lehetővé, akkor azt távoktatás formájában tartják majd meg.

Az Erdélyi Politikai Iskoláról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján (erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu) olvasható. A programot a Pro Iuventute Egyesület és a Miniszterelnökség támogatja.

(Címlapfotó forrása: Magyar Ifjúsági Értekezlet - MIÉRT Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?