Orban: a kormány alkotmánybíróságon is megvédené a nyugdíjemelést

A kormány az alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben a parlament hatályon kívül helyezi a nyugdíjpont 14%-os emeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet – közölte hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő szerint már így is „nehéz döntést hoztak”, amikor 14 százalékkal emelték a nyugdíjpont értékét és a minimális szociális nyugdíjat, ennél nagyobb emelés „nem tartható fenn (...) és utólag a nyugdíjasok érdeke ellen fordulna”.

Meglátása szerint „a PSD még 2016-ban képzeli magát”, pedig azóta sokat változott a lakosság véleménye, amely már „nem vevő a Szociáldemokrata Párt (PSD) populista dumájára”.

Úgy vélte: az elmúlt hónapokban a PSD-s parlamenti többség „futószalagon gyártotta az olyan jogszabályokat”, amelyek csökkentették az állam bevételeit és generálták az olyan kiadásokat, amelyekre nincs fedezet.

Elmondta azt is: kérni fogják, hogy a parlament gyorsított eljárással tárgyalja azt a jogszabálytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az iskolák pedagógusokat, kisegítő személyzetet, orvosokat és asszisztenseket alkalmazzanak.

Hozzátette: a kormány előkészített egy sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely fizetésük 75%-át biztosítaná a szülőknek, amennyiben az iskolák bezárása miatt otthon kell maradniuk kiskorú gyerekükkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?