Erdély legjei – Szilágy megye: „kizöldítik” Zilahot (VIDEÓ)

Cikksorozatunkban az erdélyi megyék értékeit térképezzük fel. Témaválogatásunk rendhagyó és szubjektív, magyar önkormányzati vezetők ajánlásai alapján készült. Így „Erdély legjei” közé a látványos turistacélpontok, a kulturális, építészeti örökség elemei mellé az elmúlt évek kiemelkedő gazdasági beruházásai és más megvalósításai is bekerültek. Vagyis mindazok az értékek, amelyekre a helyi elöljárók szerint a megyéjük büszke lehet.  

Energiahatékonnyá teszik a középületeket, elektromos buszokra cserélik a tömegközlekedési járműveket, kerékpárutakkal kötik össze az intézményeket, iskolákat és az ipari parkot Zilahon. A Zöld város programról Fazakas Miklós alpolgármestert kérdeztük. (Videó: Lepedus-Sisko Péter/Varró-Bodoczi Zoltán)

Zilah négy évvel ezelőtt, 2016-ban foglalta be a városfejlesztési stratégiába a Zöld város programot. Akkor kezdtek uniós támogatásokért el pályázni, és mára már a munkálatok nagy része be is fejeződött – tudtuk meg Fazakas Miklós alpolgármestertől.

A Zöld program egyik része a középületek energiahatékonnyá tétele, amely keretében az elmúlt időszakban harminc tömbházat újítottak fel, és vannak olyanok is, amelyeknél a munkálatok csak ezután kezdődnek el. Négy iskolát is korszerűsítettek, hőszigeteltek, de szeretnék a tömbházakat, iskolákat és óvodákat is zöldebbé tenni.

Fontos szerepet kap a tömegszállítás is, ugyanis a projekt keretében kicserélik a jelenlegi tömegközlekedési járműveket elektromos autóbuszokra. Húsz elektromos buszt vásároltak, amelyből tíz már meg is érkezett, öt pedig már közlekedik is. A cél, hogy európai szintűvé tegyék a tömegközlekedést, és visszaszorítsák az autós közlekedést, amennyire csak lehet. A buszokkal 300 kilométert lehet megtenni egyetlen töltéssel, és remélik, hogy a városlakók inkább ezt a közlekedési formát fogják választani a jövőben.

Az alpolgármester elmondta: a tervek szerint bicikliutakkal kötik össze az intézményeket, iskolákat és az ipari parkot, hogy Zilah biciklivel körbejárható legyen. Minden felújított útszakasz mellé kerékpárút is épül, a szerződések alapján 15 kilométer. Erre már láthattunk példát Zilah központjában, ahol már el is kezdték használni az újonnan épített kerékpárutat. Emellett pedig az elhagyatott övezeteket szeretnék zölddé tenni játszóterekkel, mini focipályával és fitnesz gépekkel. Összesen tíz ilyen területet újítanak fel, ahova majd gördeszka-pályát és játszóteret is építenek a fogyatékkal élő gyerekeknek. 

Az erdei utakról sem feledkeznek meg, 15 km-t újítanak fel, hogy a zilahiak gyalog bejárhassák a Meszest. Az alpolgármesterrel kint jártunk a Bérci tisztáson, ahol egy kellemes pihenőhelyet akarnak kialakítani a lakosoknak, ahova kimehetnek hétvégente piknikezni és focizni.

Fazakas Miklós reméli, hogy a Zöld város program és a különböző infrastrukturális és oktatási fejlesztések visszavonzzák majd a nagyobb városba költözött zilahiakat, és meggyőzik őket arról, hogy mégis érdemes otthon maradni, mert van fejlődési lehetőség.

Kapcsolódók

Kimaradt?