Bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a kormány ellen a PSD

Marcel Ciolacu házelnök, a PSD ideiglenes elnöke szerda délután bejelentette, hogy pártja elkezdi az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet lejártának másnapján bizalmatlansági indítványt terjesszen be az Orban-kormány ellen.

Ciolacu az eddigi legnagyobb hatalmi visszaélésnek minősítette azt, hogy a kormány megkerülte a parlamentet. Képviselőházi felszólalása során arra az alkotmányos előírásra hivatkozott, amely szerint a polgárok szabadságjogait csak a parlamentnek van joga korlátozni. Ciolacu alkotmányossági óvást is kilátásba helyezett.

„Bejelentem, hogy a PSD törvényhozói mától (szerda – szerk. megj.) kezdődően elkezdenek dolgozni egy bizalmatlansági indítvány szövegén és a támogató aláírások gyűjtésén. Az indítványt a veszélyhelyzet lejártának másnapján fogjuk benyújtani. A Ludovic Orban által a parlament ellen elkövetett hatalmi visszaélés miatt döntöttünk így” – szögezte le Ciolacu a parlamentben. 

„Ami a veszélyhelyzet meghosszabbítását illeti, amikor tegnap (kedd – szerk. megj.) 21 óra 30 perckor kézhez kaptuk a kihirdetésre szánt dokumentumot és a parlamentet értesítő tájékoztatót, meg kellett állapítanom, hogy ez az eddigi legsúlyosabb hatalmi visszaélés, ami Romániában történt: a parlament megkerülése az állampolgárok jogainak és szabadságainak korlátozásának ügyében. Ezeket a jogokat és szabadságokat az alkotmány és az alkotmánybíróság több döntése értelmében ugyanis nem lehet a parlament által hozott törvény nélkül korlátozni. Az alkotmánybírósághoz fordulunk eme hatalommal való visszaélés miatt” – hangsúlyozta Marcel Ciolacu a parlamentben. 

A parlament két házának házbizottságai a szerdai együttes ülésen úgy döntöttek, a parlament egyelőre nem szavaz a kormány veszélyhelyzetet meghosszabbító határozata kapcsán. Erről itt olvashat részleteket. 

(Címlapfotó forrása: Facebook)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?