RMDSZ: területfüggővé kellene tenni a vészhelyzet meghosszabbítását

Módosító indítványokat nyújt be az RMDSZ a vészhelyzet meghosszabbításáról kedden elfogadott kormányhatározathoz, amelyről várhatóan pénteken szavaz a parlament. A szövetség álláspontja szerint területfüggővé kellene tenni a járványellenes óvintézkedések eltörlését vagy fenntartását.

Erről az RMDSZ kedd délután tartott együttes frakcióülésén születetett döntés – számolt be a Maszolnak Csoma Botond képviselő. Tájékoztatása szerint a frakciók a kormányhatározat szövegének ismeretében, a későbbiekben döntenek majd a beterjesztendő módosító indítványokról.

„Elvi álláspontunk az, hogy a vészhelyzetet nem az ország teljes területére, hanem differenciáltan kellene bevezetni, megyékre vagy akár településekre lebontva. Vannak olyan megyék, ahol az esetszámok növekedtek, de vannak olyan megyék is, ahol napok óta nincs újabb fertőzés. A kormány tudja, hogy hol vannak fertőzésgócok az országban” – magyarázta Csoma Botond.

A törvény értelmében a kedden elfogadott kormányhatározatot a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A képviselőház és a szenátus várhatóan a pénteki együttes ülésén vitatja meg és szavaz róla – tudtuk meg az RMDSZ képviselőjétől. Ha a parlament a kormányhatározatot elutasítja, a vészhelyzet megszűnik.

A határozat elutasításának azonban kicsi a valószínűsége, várhatóan módosított formában, de jóváhagyják majd a honatyák. A szövetségesei révén parlamenti többséggel rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu hétfőn közölte: csak 15 napra hajlandóak jóváhagyni a koronavírus-járvány miatt elrendelt, június 16-án lejáró veszélyhelyzet meghosszabbítását.

A PSD múlt héten még egyáltalán nem akarta a szükséges parlamenti felhatalmazást megszavazni, miután azonban az utóbbi napokban többször is kétszáz, sőt háromszáz fölé emelkedett - azaz a korábbi kétheti átlag csaknem duplájára nőtt - a naponta diagnosztizált új esetek száma, az ellenzéki párt most arról határozott, hogy megszavazza, de feltételekhez köti a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

A PSD végrehajtó bizottsága hétfőn 15 napos "átmeneti" veszélyhelyzet megszavazásáról döntött. Ennek értelmében megtartanák ugyan a távolságtartási szabályokat és a védőmaszkok beltéri viselésének és közszállítási használatának kötelező jellegét, de lehetővé tennék a krónikus betegek visszafogadását a koronavírus-járvány miatt felszabadított kórházakba, a beltéri vendéglátóhelyek és a templomok megnyitását, valamint megtiltanák a kormánynak, hogy további közbeszerzéseket eszközöljön versenytárgyalás nélkül.

Kapcsolódók

Kimaradt?