Interaktív térkép mutatja az erdélyi magyar népesség számát és arányát
Régiók, megyék, települések szintjén ismerteti az erdélyi magyar népesség számát és arányát az Erdélystat interaktív térképe és adattára, amely itt érhető el.
Az adatvizualizációban a teljes és a magyar nemzetiségű lakosságra vonatkozó adatok településméret és év szerint is szűrhetők, térkép, táblázatok és diagramok segítik a gyors áttekinthetőséget. A legutóbbi négy népszámlálás eredményeit bemutató felület hasznos társadalmi önismereti gyakorlat lehet a jelenlegi online oktatásban is, olvasható az Erdélystat közleményében.
Az adatok forrását az 1977-es, 1992-es, 2002-es és 2011-es népszámlálások hivatalos eredményei képezik, ezek a jelenlegi településszerkezethez (városok és községek) vannak igazítva. Módszertani szempontból lényeges megjegyezni, hogy a 2011-es népszámlálást követően mintegy 1,2 millió személy etnikumára vonatkozó információ nem állt rendelkezésre, mivel őket utólag, adminisztratív nyilvántartókból emelte be az Országos Statisztikai Hivatal a végső adatbázisba, írták.
Az Erdélystat munkatársai ezekben az esetekben megbecsülték a magyar nemzetiségűek számát, abból a feltételezésből kiindulva, hogy az etnikai megoszlások azonosak a nyilatkozó és a nem nyilatkozó populáció körében. Így összesítve a legutóbbi népszámláláson 1 280 913 magyar etnikumú személy lehetett regisztrálva, a teljes romániai népesség 6,37 százaléka, az erdélyi népesség 18,70 százaléka.