Újabb halálesetek – 478 koronavírus-fertőzött hunyt el eddig Romániában

Újabb haláleseteket jelentett hétfő este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), az elhunyt koronavírus-fertőzött személyek száma így elérte a 478-at az országban. 

A hivatalos tájékoztatás szerint egy Arad megyei egészségügyi dolgozó is életét vesztette a koronavírus miatt: az 56 éves ápolónő tesztje március 29-én lett pozitív, az aradi sürgősségi kórház járványosztályán ápolták, április 19-én átkerült az intenzív osztályra, és ugyanaznap hunyt el. Az emellett cukorbeteg nő igazoltan fertőzéses esetekkel került kapcsolatba, részletezi a GCS.

Az Arad megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) hétfő esti közleményéből kiderül, járványtani vizsgálatot indítottak, és meghozták a szükséges intézkedéseket, amint a teszt igazolta az ápoló esetében a fertőzést. 

Arad megyében elhunyt két férfi is: a 69 éves áldozat más betegségekben nem szenvedett, a 64 éves áldozat állapotát azonban más betegségek is súlyosbították.

A tájékoztatás szerint továbbá elhunyt még egy 78 éves, Hunyad megyei nő, egy 85 éves, Brassó megyei férfi, egy 67 éves, Hunyad megyei férfi, egy 79 éves, Galac megyei nő, egy 49 éves, Szilágy megyei férfi, valamint egy 68 éves, Mehedinți megyei nő. Mindannyian más betegségekben is szenvedtek. 

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

(Címlapfotó forrása: Arad megyei tanács)

Kapcsolódók

Kimaradt?