Johannis az ortodox húsvétra tett engedmények visszavonására kéri a belügyminisztert

Az ortodox húsvétra tett engedmények visszavonását kéri Marcel Vela belügyminisztertől – jelentette be szerda déli televíziós beszédében az államfő.

Klaus Johannis a kialakult helyzet miatt tanácskozásra hívta Ludovic Orban miniszterelnököt és a belügyminisztert. Az államfő azzal fordult az ortodox hívekhez, hogy húsvétkor maradjanak otthon. „Azt mondom, amit az egészségügyi világszervezet is ajánl: maradjanak otthon, különben az ünnepeket temetések követik" – figyelmeztetett az elnök.

Kedd délután Marcel Vela belügyminiszter közölte: megállapodást kötöttek az ortodox egyházzal arról, hogy nagypénteken és nagyszombaton részlegesen feloldják a tilalmat az ortodox hívek számára, akik mindkét nap reggel hét és délután öt óra között elmehetnek a templomba, hogy megkapják a szentelményeket, a szent lángot és a szentelt kenyeret. A koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot kedden hosszabbította meg Klaus Johannis.

„Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a legjobb szándék sokszor a legnagyobb bonyodalmakat eredményezi mind a magán-, mind a közéletben. Ez történt a belügyminisztérium és az ortodox egyház között született úgynevezett megállapodás esetében is. A szándék valószínűleg nagyon jó, de nem egyértelmű az elképzelés” – mondta Johannis.

Az államfő megbeszélést folytat a Cotroceni-palotában Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Vasile Cîţu pénzügyminiszterrel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Virgil Popescu gazdasági miniszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Violeta Alexandru munkaügyi miniszterrel, valamint Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárral. 

 

Johannis szerint a  belügyminisztérium és az ortodox egyház közötti megállapodást sokan úgy értelmezték, hogy feloldották az óvintézkedéseket, de erről szó sincs. „Nincs itt az ideje a lazításnak; a magyarázatok pedig túlságosan optimisták voltak. Néhány perc múlva tanácskozásra ülök össze Orban miniszterelnökkel, Vela belügyminiszterrel és más miniszterekkel, tanácsosokkal. A gyűlés keretében arra fogom kérni Orban miniszterelnököt és a belügyminisztert, hogy vizsgálja felül ezt a megállapodást, és találjon neki egy más formát, amely tiszteletben tartja az otthonmaradás elvét, és illeszkedik a szükségállapot meghosszabbításának követelményeihez” – mondta az államfő.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép forrása: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?