Ráduly Róbert: Hargita megyében valójában csak öt koronavírusos beteg van

Csalóka az országos statisztika, mert Hargita megyében valójában nem hét, hanem öt igazoltan koronavírussal fertőzött beteg van – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a városi katasztrófavédelmi bizottság keddi ülését követően Ráduly Róbert  csíkszeredai polgármester.

A városvezető elmondta: a Hargita megyében bukaresti adatok szerint nyilvántartott hét fertőzött személyből egy munkavégzés miatt tartózkodott a térségben, és közben kezelésre hazautazott Brassó megyébe, míg egy személy magánlaboratóriumban elvégzett tesztjét két esetben is negatív eredmény követte, tehát már nem számít fertőzöttnek.

Ráduly Róbert tájékoztatása szerint Csíkszereda közigazgatási területén jelenleg 43 személy tartózkodik intézményes karanténban, az utóbbi napokban 63-an hagyhatták el a hatósági elkülönítőket. Otthoni elkülönítésben 61-en vannak, ugyanakkor 397 fő letöltötte az előírt 14 napot. A városban 49 idős személy vette igénybe eddig az Időseinkért elnevezéssel indított önkormányzati szolgáltatást.

A polgármester kitért arra is, hogy egy új rendelkezés értelmében a gyermek- és idősotthonok, valamint a hajléktalan-szállók személyzetének be kell költöznie az intézményekbe. A Gyulafehérvári Caritas Csíksomlyón működő védett otthonába, ahol elsősorban demenciában szenvedő, illetve Alzheimer-kórral küszködő időseket látnak el, 5 fős személyzet, a város fenntartásában álló hajléktalanszállóra 2 fő költözhet be az előírások szerint. A beköltöző szakemberek étkezését mindkét esetben a város önkormányzata fogja biztosítani a rendelkezés előírásai szerint.

Ráduly Róbert elmondta: bár az új rendelkezések értelmében csupán ajánlott a lépcsőházak önkormányzati szervezésű fertőtlenítése és fertőtlenítőszer-adagolókkal ellátása, a város folytatja mindkét tevékenységet. A polgármester ugyanakkor beszámolt kedvezőtlen tapasztalatokról is: néhány lépcsőházban még azelőtt megrongálták, vagy eltávolították az adagolókat, mielőtt azokat fertőtlenítőszerrel tölthették volna fel.

A megrongált, vagy eltűnt adagolókat az önkormányzatnak nem áll módjában pótolni - emelte ki Ráduly Róbert. A városi katasztrófavédelmi bizottsághoz fordult a Hargita Megyei Mentőszolgálat: a munkaruhák megfelelő tisztítása érdekében két mosógép és két szárítógép vásárlását kérték. A bizottság pozitívan bírálta el ezt a kérést és biztosítani fogja az igényelt eszközöket – mondta a polgármester.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?