Szabó K. Istvánnal beszélgetünk, a rendezővel, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetőjével. Az alkalom A nagy Romulus bemutatása, illetve előadássorozata.

Dürrenmatt darabja cinikus, ironikus, olyan mint a marólúg, mint a Gyehenna. 1949-ben írta. Miért kellett ma elővenni egy ilyen darabot?

Úgy éreztem, hogy fordult egyet az idő kereke, és megint 40 körül tartunk, úgyhogy Dürrenmatt darabjánál aktuálisabbnak aligha éreztem más darabot. Azt az érzést keltette bennem, hogy állandóan körbe-körbe forgunk és megint valahol a 30-as évek végén tartunk, éppen ezért vettem elő.

Vagyis a mókuskerék járását követte. Az előadásról készített fényképekből az tűnik ki, hogy Szabó K. István visszatért a színházba. Miután Váradra került és a váradi Szigligeti Színház művészi vezetője lett, hol egy régi malomban rendezett előadást, hol pedig egy vasútállomáson. Vajon rájött azóta, hogy a színházban is lehet színházat csinálni? Hogy tulajdonképpen ez az igazi nagy kirándulás?

Furcsa ellentmondás: néha az az érzésem, hogy sokkal jobban lehet színházat csinálni egy malomban vagy egy vasútállomáson, sokkal igazabbat, mint a színházban, mert a színház eleve rendelkezik olyan megszorító, mondhatni fantáziaszorító eszközökkel, amelyekre nincs szükségem. Számomra izgalmasabb egy alternatív tér, mint az olasz skatulya. Dehát ezt most tegyük félre. A Romulus nagyszínpadi előadásnak született. Reméljük, ebben a formában, így megállja a helyét.

Érdekes dolgot művelt, rendező úr. Mert a szereposztáskor például nemi cseréket végzett. A hadügyminisztert és a belügyminisztert nőkre osztotta ki. Más férfi szereplőket pedig nőiesen öltöztetett... Mit akart ezzel mondani?

Arra a gondolatra akartam ezzel terelni a figyelmet, hogy akkor amikor képletesen összeomlik egy birodalom, mint a Római Birodalom, hiszen képletes ennek az egész drámának a belső története, akkor az történik, hogy a hadsereg szétszéled és gyakorlatilag a császári udvar elférfiatlanodik. Igazában a maszkulinitásától megfosztott állapotot akartam ezzel ábrázolni, azt hogy gyerekek, nők, vének maradnak a birodalom támaszaként.

Eléggé furcsa helyzet, bár nem ismeretelen: vissza-visszatér, mint ama mókuskerék a mélypontra... Azt szeretném kérdezni, hogy milyen ember ez a Nagy Romulus? Legalábbis Ön milyennek látja őt? Mert olvasva a darabot, nagyon szellemes, tisztánlátó, de rendkívül gonosz ember.

Romulus tulajdonképpen antihősként kezdi, és hőssé válik a játék végére. Ami látszólag gonoszság a játék eljeén, arról a végére kiderül, hogy nem gonoszság, inkább számítás. Romulus esetében egy rendkívül következetes filozófusról van szó, olyan emberről, akinek szándéka valaminek véget vetni, és azt következetesen teszi.

Dürrenmatt azt ajánlja a színrevivőknek, hogy kezeljék nagyon nagy figyelemmel a szereplőket, érjék el azt, hogy a replikák belülről jöjjenek. Valóban nagy szükség van erre, mert sokszor az a benyomásom, hogy mondvacsinált replikák, mondvacsinált helyzetek, mondvacsinált játékok vannak ebben a darabban, és ezeket hitelesíteni kell, különben elszállnak, érdektelenek... Talán ezért volt szükség arra, hogy meghívjanak Váradra egy marosvásárhelyi színészt, Szélyes Ferencet a főszerepre, hogy ez a hitelesítés könnyebben menjen?

Is, de nemcsak ezért. Mert a vendégművészek jelenléte a Szigligeti Színházban természetes. Tavaly , ugye, Ráczkevei Anna vendégeskedett nálunk, most Szélyes Ferenc. Fonfosnak tartom azt, hogy a mi társulatunk új emberekkel találkozzon, új munkamódszereket ismerjen meg. Természetesen olyan művészeket próbálok Nagyváradra hívni, akik hitelesen szólalnak meg a színpadon, ilyen Szélyes Ferenc, például. És azt hiszem, hogy ő hozott egy plusz színt, és tényleg képvisel egy izgalmas, hiteles művészi erőt ebben az előadásban.

És, gondolom, jelenléte nemcsak azért fontos, mert plusz színt hozott, vagy egy különlges színt hozott, hanem azért is, mert amikor a társulat tagjai vendégművésszel együtt próbálnak és együtt játszodnak, akkor mintha nagyobb odaadással csinálnák azt.

Igen. Az hogy nem létezik még a rutinos összeszokás közöttük, ez eleve fenntart egyfajta feszültséget a színpadon, és ez nagyon sok esetben, mint jelen esetben is, hasznossá tud válni.

Vagyis fokozza a figyelmet, elevenebbé teszi a kapcsolatokat... Romulus adott pillanatban azt állítja, hogy „vidéki alakok vagyunk, a világ rég túllépett rajtunk”. Mit kezdhetünk ma ezzel a megállapítással?

Romulus nagyon pontosan fogalmaz. Arról van szó, hogy nem kell túlértékelni sajátmagunk szerepét a történelemben. Tehát emberek vagyunk mindannyian, nem pedig félistenek. A hatalom embere is ember. A darab valóban időszerű. Többek között ahhoz a politikushoz is szól, aki úgy érzi, hogy olyan helyzetben van, hogy képes óriásit rándítani a történelem kerekén. Helyére teszi. Romulus rendkívül pontosan fogalmazza meg azt, hogy vidéki alkok vagyunk, és teszi ezt akkor, amikor éppen két császár között zajlik a beszélgetés.

Mi lesz a folytatás? A következő bemutató, úgy tudom, hogy a Moszkva Kávéházban készül, vagyis újra színházon kívül.

Nem. A Moszkva Kávéházban csak próbák voltak, a kezdeti szakaszban. A Stúdióban zajlanak a további próbák, és május 24-én lesz a bemutató, egy ősbemutató! Kortárs magyar dráma, Forgách Andrásnak A fiú című darabja kerül színre, és magának a szerzőnek a rendezésében. Ez az egyik érdekessége, igazából a plusz érdekessége ennek a projeknek.

És Szabó K. István mit rendez legközelebb?

Valószínűleg egy román kortárs szerzőnek a darabját fogom most színre vinni, ugyancsak stúdió körülmények között. Ezt valamikor a nyáron próbálom, de a címe egyelőre még hadd legyen meglepetés.

Más színházaktól még kiket hív meg a következő évadban?

Egyelőre még tárgyalásokat folytatunk, pontosat, biztosat nem tudnék mondani, úgyhogy nem dobálózok most nevekkel. Dehát remélem, évad végére azért minden letisztul, és kiderül. Többek között Szélyes Ferenc az, aki a következő évadban is együttműködik a társulatunkkal.