Egészségügyi védőfelszerelések érkeznek Németországból és Törökországból

Egészségügyi védőfelszerelések érkeznek hétfőn két katonai repülőgéppel Németországból és Törökországból – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

A román légierő egy Hercules C-130 géppel repül Németországba, illetve egy Spartan C-27 J géppel Törökországba a szállítmányért. A tárca azt is bejelentette, hogy az Otopeni-ben található Ana Aslan Kórház udvarán felállított mobilkórházat nemsokára megnyitják, jelenleg még zajlanak bizonyos belső munkálatok, amelyeket hétfőn befejeznek, majd amilyen gyorsan csak lehet, elvégzik a közművesítést és elhelyezik az orvosi berendezéseket. Miután a szükséges engedélyeket megkapják, a mobilkórház működőképes lesz.

A minisztérium arról is beszámolt, hogy jelenleg több mint 140 katona vesz részt 15 küldetésben, ezek között van az említett mobilkórház berendezése, illetve a járványügyi szűrések elvégzése. A tárca hangsúlyozta, hogy országszerte teljes kapacitáson működnek a katonai egészségügyi intézmények.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: evz.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?