A nyárias időjárás beköszöntével sokan a természetjárást választják hétvégi kikapcsolódásra. A természetet, az állatok szokásait nem ismerő, túlságosan vakmerő turisták azonban könnyen veszélybe sodorják magukat. Aki az alapvető elsősegélynyújtást sem ismeri, baleset esetén a hegyimentők kiérkezéséig sem kirándulótársát, sem önmagát nem tudja megfelelően ellátni. Ráadásul az állatok okozta sérülésekkel kapcsolatban rengeteg a tévhit, amelyek akár az életünkbe is kerülhetnek.

Felejtsük el a western filmeket

„Ne alkalmazzunk cowboyos filmekben látott módszereket: ha megmart a vipera, ne szívjuk ki a megmart ember sebét, mert így magunkat is veszélybe sodorjuk, hiszen a méreganyag egy szájseben, vagy egy likas fogon keresztül is felszívódhat” – ajánlja a maszol.ro olvasóinak a Hargita Megyei Hegyimentő Szolgálat vezetője. Fekete Örs szerint inkább igyekezzünk mihamarabb eljutni egy egészségügyi ponthoz, ahol elláthatnak, vagy várjuk meg a hegyimentőket.

Szorítókötést csak legvégső esetben, nagyon elszigetelt helyen használjunk, mert ezzel esetleg többet árthatunk, mint segítünk. Ekkor is vigyázni kell arra, hogy ne zárjuk el teljesen a vérkeringést, mert az elkötött végtagban károsodhatnak a szövetek. A szorítókötést egyébként vágott, zúzott, erősen vérző sebre sem ajánlja, szerinte hasznosabb a nyomókötés: egy ruha, vagy gézdarabot nyomjunk erősen a sebre, majd szorosan rögzítsük.

A viperamarások többsége hűvös időben történik, ekkor ugyanis a kígyó teste, a többi hüllőéhez hasonlóan nincs még teljesen átmelegedve, így ha sarokba szorítva érzi magát, inkább marni fog, ahelyett, hogy elmenekülne. Megelőzésképpen, kiránduláskor húzzunk magas szárú bakancsot, vagy gumicsizmát és hosszú nadrágot. A kígyók gyakorlatilag földsüketek, a közeledő ember, vagy állat hollétét a talaj rezgéséből állapítják meg. A bakancsban, gumicsizmában trappoló kirándulót a kígyók messziről észreveszik és elmenekülnek előle. A vipera szívesen húzódik a nagy meleg elől a kövek, fatörzsek alá, ezeket az élőhelyeket inkább ne piszkáljuk, ne háborgassuk. 

Ha törik a csont

Végtagtörés esetén faágak és szövetdarabok segítségével esetleg sínt készíthetünk, azonban a legjobb helyben maradni és hívni a hegyimentőket. Arra mindig ügyelni kell, hogy takarékoskodjunk a mobiltelefon feltöltöttségével. Fekete szerint gyakran előfordul, hogy a sebesült kiránduló ijedtében körbetelefonálja a fél rokonságot, és mire a hegyimentőkre kerülne a sor, a készülék lemerül. Itt is fontos a megelőzés. „Ha hegyekbe megyünk, hagyjuk otthon a szandált és a lakkcipőt” – figyelmeztetett. Húzzunk bakancsot, amely feszesen tartja a bokát, védi a lábfejet a zúzódástól, a recés talp csökkenti az elcsúszás veszélyét. Nehéz, sziklás terepre pedig inkább egy tapasztalt, jó helyismerettel rendelkező személy kíséretében menjünk, soha sem egyedül.

Ha eltévedünk, aranyszabály: keressünk egy vízfolyást és próbáljuk meg követni azt, mert előbb-utóbb egy emberi településhez jutunk. Ha kénytelenek vagyunk az erdőben éjszakázni, próbáljunk meg tüzet rakni, vigyázva, hogy magunkra ne gyújtsuk a rengeteget. „A megyében körülbelül 7500 négyzetkilométer összefüggő erdőség van, nagyon könnyen elbolondulhat az, aki nem ismeri a terepet és akár napokig nem keveredik ki a vadonból” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, tavaly megyeszerte száznál is több segélykérő hívást kaptak eltévedt turistáktól.

Életmentő intimbetét

Fekete Örs szerint a legegyszerűbb túrára sem árt alaposabban felkészülni. Jó, ha van nálunk egy elsősegély-felszerelés, ami tartalmazzon legalább steril gézpólyát, sebfőző vizet, jódtinktúrát, ragtapaszt, gumifáslit. Az eltévedés veszélye miatt legyen nálunk elemlámpa, időjárástól függetlenül meleg ruha, esőkabát és tűzgyújtó alkalmatosság, magas kalóriatartalmú élelmiszer és víz. Mivel a gyufa könnyen elázhat és az öngyújtó könnyen meghibásodhat, azt tanácsolja, szerezzünk be valamelyik vadászboltból egy általában 30-40 lejbe kerülő tűzcsiholót. Ez nem tud szétázni a zsebünkben. 

Fekete elárult még egy titkot. Ha a tűzrakást szeretnénk megkönnyíteni, nemtől függetlenül vigyünk magunkkal intim betétet. Az anyag, amivel töltve van, a tűzcsiholó szikráitól nagyon könnyen begyullad, és máris melegedhetünk. Legyen nálunk iránytű és térkép. És ami még nagyon fontos, mindig közöljük valakivel, hogy hova megyünk túrázni, milyen útvonalon akarunk végigmenni, és ez körülbelül mennyi időt vesz igénybe. Ezzel nagyban megkönnyítjük a hegyimentők munkáját, ha netán nyomunk vész az ormok között. 

Fontos, hogy ne együnk meg olyan erdei gyümölcsöt, amit nem ismerünk. Romániában is rengeteg, kinézetre és akár ízre is kívánatos, azonban rendkívül mérgező növény terem. Ilyen az északi félteke legmérgezőbb növénye, a nadragulya (atropa belladonae), amelynek tíz gyümölcse egy felnőtt ember halálához elegendő mérget, tartalmaz. Elfogyasztásakor legjobb esetben is napokon keresztül hallucinálunk tőle, ami kinn a vadonban további súlyos balesetek forrása lehet.

A farkastól ne féljünk, a veszett rókát kerüljük

Ha erdőben vagyunk, ne felejtsük el, hogy olyan nagyragadozók otthona lehet, mint amilyen a medve. Az egyedül, csendben kiránduló könnyen szembe találhatja magát a bundással. Ezért a szakemberek azt javasolják, a medvés helyeken inkább csoportosan kiránduljunk, mert egy beszélgető, csevegő társaságot az állat már kilométerekről észrevesz és odébb áll. Azért ne feledjük: nem otthon vagyunk, a beszélgetés bőven elég ahhoz, hogy észrevegyenek a vadállatok, az állandó hahózásssal és huhúzással csak a többi kirándulót és az állatvilágot zavarjuk. 

A legveszélyesebb a bocsait féltő anyamedve. Ha mégis találkozunk vele, vigyázzunk arra, hogy ne kerüljünk közé és a bocsok közé. Kerüljük vele a szemkontaktust, de arccal forduljunk az állat fele és lassan hátráljunk. Ha mégis támad, kuporodjunk a földre, kezünkkel védve a tarkónkat, és térdünkkel, lábszárunkkal a hasunkat. A hirtelen, két lábra álló, támadó medve legtöbbször csak blöfföl, azonban a fenti módon összekuporodva, nagy eséllyel megúszhatunk egy valós támadást.

A Romániában élő kisszámú farkas és hiúz nem jelent veszélyt az emberre, kivéve, ha veszettséggel fertőzött. Az ilyen állat könnyen felismerhető: nem ijed meg az ember jelenlététől, fejét leszegve, farkát lógatva jár, előrehaladott betegség esetén a szája habzik. Ugyanez a helyzet a veszett rókákkal és a vadmacskákkal is. Ha gyanúsan viselkedő vadállatot látunk, kerüljük el messzire és amint lehetséges értesítsük a hatóságot.