Csütörtökön szavaz a parlament az új kormány beiktatásáról

A képviselőház és a szenátus közös házbizottságának hétfői döntése értelmében március 12-én, csütörtökön 16 órakor kezdődik a parlament két házának együttes ülése, amelyen a Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök által benyújtott kormánynévsorról szavaznak majd.

Florin Cîţu jelenlegi ügyvivő pénzügyminiszter február 28-án nyújtotta be a törvényhozó testület elé javasolt minisztereinek listáját és kormányprogramját. Az egyetlen változás a Ludovic Orban által javasolt kabinet összetételéhez képest az, hogy Lucian Heiuşt bízná meg a pénzügyminiszteri tárca vezetésével.

A miniszterjelölteket múlt héten hallgatták meg a parlamenti szakbizottságok. Kilencen közülük pozitív, heten negatív véleményezést kaptak, de a szakbizottságok által megfogalmazott minősítés konzultatív jellegű.

A kormányt és a kormányprogramot a parlament két háza közös plenáris ülésen vitatja meg a hatályos jogszabályok értelmében. A kabinetet akkor iktatják be, ha a törvényhozók több mint fele – a 465 szenátor és képviselő közül legalább 233 – megszavazza azt a titkos voksolás során.

Florin Cîțut azt követően kérte fel kormányalakításra Klaus Johannis államfő, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvény szellemével összeegyeztethetetlennek tartotta, hogy előzőleg az a Ludovic Orban kapta a megbízást, akinek a kormánya február 5-én a bizalmatlansági indítvány megszavazásával megbukott, ráadásul Orban ugyanazzal a kormánynévsrorral és egy alig módosított kormányprogrammal állt a parlament elé. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető Orban jelölését a két ház elnöke – akik a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjai – óvta meg az alkotmánybíróságon. A taláros testület azzal az indoklással hagyta jóvá a keresetüket, hogy nem Ludovic Orban jelölése az alkotmányellenes, hanem az, hogy a PNL szándékosan arra törekedett, hogy elutasítsa a parlament a kormányalakítási próbálkozást, és ezzel kiprovokálják az előre hozott választásokat.

A PNL azért szerette volna az év végén esedékes parlamenti választásokat korábbra kiírni, hogy a parlamenti mandátumok mintegy 40 százalékával rendelkező PSD pillanatnyi népszerűtlenségét kihasználva többségi kormányt alakíthasson, akár önállóan, akár valamelyik parlamenti párttal koalícióra lépve.

Kapcsolódók

Kimaradt?