Küldöttgyűlés Kolozsváron: Csoma Botond az RMDSZ polgármesterjelöltje

Mivel Kolozsváron senki sem jelentkezett polgármesterjelöltnek az RMDSZ-nél, a városi szervezet péntek délután tartott küldöttgyűlésen Oláh Emese alpolgármester Csoma Botond parlamenti képviselőt, a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnökét javasolta polgármesterjelöltnek az idei helyhatósági választásokra.

Csoma Botond elfogadta ezt, ezt követően pedig a jelenlévő 64 küldött egyöntetűen támogatásáról biztosította a jelöltet. A politikus, mint mondta, „négy és fél évtizednyi kolozsvári lét után“ kellőképpen megismerte a várost, hiszen végig követhette annak fejlődését gyermekként, diákként, munkavállalóként és önkormányzati képviselőként is. Megtapasztalhatta, hogy a fejlődés és gyarapodás okán egyre inkább élhetetlenné válik a megyeszékhely, amire vezetőség koncepcióváltással lehet megoldást találni

Hozzátette, az önkormányzatnak feladata, hogy élhetővé: környezet- és családbaráttá tegye Kolozsvárt, amelyben elférnek a bicikliutak, a babakocsik, körgyűrű oldja meg az infrastrukturális nehézségeket és természeti, természetvédelmi parkok színesítik a lakónegyedeket.

A kincses városban élő 50 ezer magyar emberre specifikus kérdések is vonatkoznak, hiszen igényt tartanak identitásuk megőrzésére és arra, hogy „anyanyelvüket ne csak a konyhában használhassák“ – jelentette ki Csoma Botond. Ennek érdekében támogatni kell továbbra is az egyházakat, a magyar iskolákat és a civil szervezeteket, hiszen ezek nélkül nincs jövője a magyar identitásnak – tette hozzá a megyei elnök.

A küldöttgyűlés a kolozsvári tanácsosjelölteket is rangsorolta. E szerint  liista befutónak számító első öt helyére a sorrend a következőképpen alakult: Oláh Emese, Rácz Béla, Rácz Levente, Fugel Edina, Andacs Zsolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?