Helyhatósági választások: a hajrához közeledik az RMDSZ jelöltállítási folyamata

A héten befejeződik a jelöltállítás az RMDSZ megyei és helyi szervezeteiben az idei helyhatósági választásokra. Az előválasztások és rangsoroló küldöttgyűlések eredményeit a jövő héten a szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) kell jóváhagynia, a jelöltállítási folyamat – az esetleges óvások, fellebbezések megtárgyalása után – pedig március 16-án, hétfőn zárul.

A legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdés, hogy ki lesz az RMDSZ polgármester-jelöltje Csíkszeredában – fogalmazott Novák Levente, a magyar érdekvédelmi szövetség területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke.

Mint köztudott, Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi városvezetőnek kihívója akadt Korodi Attila Hargita megyei parlamenti képviselő személyében. Kettejük kampányának része az a nyilvános vitasorozat, amelynek végén a helyi magyarok szavazatát kérik majd a március 7-én, szombaton szervezett állóurnás előválasztáson: ennek eredménye dönti el, melyikük legyen a tulipános szövetség polgármester-jelöltje az idei helyhatósági választásokon.

 

Novák Levente hozzátette, hogy szintén Hargita megyében, Gyergyószentmiklóson is állóurnás előválasztást tartanak március 8-án, vasárnap. A város jelenlegi RMDSZ-es alpolgármestere, Len Emil Balázs és Csergő Tibor András múzeumigazgató között kell dönteniük a gyergyószentmiklósiaknak, ki legyen az RMDSZ polgármester-jelöltje nyáron.

 

Nemcsak a helyi, hanem a megyei tanácsosok, illetve tanácselnök-jelöltek jelentkezését is várták. Szintén nagy érdeklődésre tartott számot, hogy ki indul a posztért az RMDSZ színeiben Hargita megyébe: miután Tánczos Barna szenátort meggyőzte Kelemen Hunor szövetségi elnök, hogy álljon el attól a szándékától, hogy megpályázza a megyeelnöki tisztséget, Borboly Csaba, a megyei önkormányzat jelenlegi elnöke maradt az egyetlen jelölt, de indulásához szükséges a megye mindhárom területi szervezetének a támogatása. Az udvarhelyszéki és a csíki területi RMDSZ-szervezetek biztosították erről, a gyergyószéki szervezet álláspontja még nem ismert. Novák Levente szerint a három területi szervezet képviselőiből álló Hargita megyei Egyeztető Tanácsnak (HET) kell meghoznia a döntést.

A Maros megyei Nyárádkarácsony községben szintén vasárnap lesz előválasztás, a szervezet színeiben négyen is lennének polgármester-jelöltek: közülük kell választaniuk a lakosoknak, illetve rangsorolják a képviselőtestületi jelölteket is.

 

A jelöltállítás sok helyütt tart még: Aradon például csütörtök este elektoros küldöttgyűlésen rangsorolják a polgármester- és tanácsosjelölteket, szombaton délelőtt pedig a megyei önkormányzat képviselőjelöltjeit. Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor jelenlegi polgármester az egyetlen, aki jelölteti magát az RMDSZ színeiben, de a szervezetnek – szintén csütörtökön – küldöttgyűlésen kell megerősítést adnia ehhez, illetve rangsorolják a helyi tanácsba jelentkezőket is.

Kérdésünkre, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) alkotta Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) egyeztettek-e bizonyos településeken egyes jelöltek közös támogatásáról, Novák Levente azt mondta, hogy „helyi szintű egyeztetések vannak”, de egyelőre csak az bizonyos, hogy Marosvásárhelyen az EMSZ is az RMDSZ által támogatott független polgármester-jelölt, Soós Zoltán mellé állt. „Remélem, ugyanígy Szatmárnémetiben is támogatni fogják az RMDSZ jelöltjét” – tette hozzá az alelnök.

Az előválasztások és rangsoroló küldöttgyűlések eredményeit a jövő héten a szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) kell jóváhagynia, a jelöltállítási folyamat pedig – az esetleges óvások, fellebbezések megtárgyalása után – március 16-án, hétfőn zárul.

(Nyitókép: Novák Levente, az RMDSZ ügyvezető alelnöke | Fotó: Gönczy Tamás)

Kimaradt?