Már csak az államelnöknek kell kihirdetnie azt a törvényt, amely előírja a hazai újságírók – alkalmazottak vagy szabadúszók – mentesítését a személyi jövedelemadójuk befizetése alól. Az intézkedés többpárti kezdeményezésének indoklásában a tömegtájékoztatást az információközvetítés „értékes és hatékony jelenségének” nevezik, mindemellett a sajtónak didaktikai szerepet is tulajdonítnak az előterjesztők. Szűcs László újságírót, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökét kérdeztük a masszív parlamenti támogatással elfogadott törvényről.

Hol van a banánhéj a törvényben? Az a csapda, ha az államelnök nem hirdeti ki, vagy az újságírói társadalom számára lesz azzá, ha kihirdeti? Mit gondol erről a MÚRE, amely állásfoglalást is megfogalmazott az ügyben?

Kezdjük azzal, hogy a kezdeményezők eddig is léphettek volna, hiszen kormányon voltak nemrég. Persze, ennek ma már vajmi kevés a jelentősége… Fontosabb viszont, hogy ez a törvény csapdahelyzetet hoz létre, hiszen nyilvánvaló: az ember nem lesz túl népszerű egyes kollégái körében, ha egyáltalán kifogást emel a törvénnyel kapcsolatban, vagy azt mondja: ez nem a legjobb megoldás az újságírók anyagi elismertségének tartós javítására.

Amúgy egyesületünk, a MÚRE sem azért fogalmazott meg állásfoglalást, mert szerintünk éppen elég magas az újságírók fizetése. Azt gondolom, korábbi kormányok egész sorának lett volna lehetősége arra, hogy különböző intézkedésekkel magát a sajtót, illetve a sajtóban dolgozókat jobb helyzetbe hozza. Ha már olyan értékesek meg hatékonyak vagyunk, didaktikai szerepünk pedig üti a tanárokét… Ezt azonban nem tették meg.

Természetesen, lehet az mondani, hogy „íme, végre történik valami”. De a sajtó különleges helyzetben van, nem szerencsés, hogy az újságíróknak privilegizált státusuk legyen. Hogyan tudunk majd fellépni más társadalmi csoportok nem túl igazságosnak tűnő, privilegizált helyzetével szemben, hogyan tudunk egyenlő teherviselést követelni?

A romániai magyar média kisebbségi sajtó, s bár nincsenek erről pontos kimutatások, az utóbbi harminc évben az anyagi elismertsége, nem beszélve a társadalmi elismertségről, egyáltalán nem nőtt, sőt, biztos, hogy leszakadtunk a román átlagtól. Az nem kérdés, hogy valamilyen megoldásra szükség van, a kollégák jelentős hányada alulfizetett, ami sokféle okra vezethető vissza. Az egyik ilyen az, hogy a kisebbségi sajtó többnyire nem tud piaci helyzetben működni, gondolok például a nyomtatott lapok kiadásában utazó magánkiadókra. Nyilván, a közmédiában dolgozók másféle helyzetben vannak, ott viszont előfordulnak olyan jövedelmi különbségek – akár főváros-vidék, akár román-magyar vonatkozásban –, amelyek elfogadhatatlanok.

Az állásfoglalásban említitek is, hogy a bukaresti hírtelevíziók sztárjai lennének a legfőbb kedvezményezettek. De arányaiban mit jelent ez? Sztár kevesebb van, mint naponta robotoló és a munkáját hivatásszerűen gyakorló újságíró…

Itt nem az egyénekről van szó… Igen, említettük az állásfoglalásban az úgynevezett „sztárokat”, közülük néhányan az államfőnek címzett levél aláírói, amelyben ismert román médiaszemélyiségek azt kérik, ne hirdesse ki a törvényt. Megoldásjavaslattal azonban ők sem álltak elő…

Most mondhatnám cinikusan, hogy könnyű lemondani arról a bizonyos 10 százalékról annak, akinek messze az átlagot meghaladó a jövedelme. Csak látszólag ellentmondás, hogy sokkal fontosabb az adómentesség azoknak, akiknek ez csupán 150-200 lej havi többletet jelent. Az a baj, hogy ez a törvény egy méltatlan állapotot szerencsétlen módon próbál megoldani, ha egyáltalán megoldani akar bármit is… Nem tudom nem érezni mögötte a politikai haszonszerzés ki nem mondott szándékát.

Említetted korábban, hogy a törvény – még ha kezdeményezőinek és szavatolóinak fél szeme a soron következő választásokon is van, tenném hozzá –, talán hosszú ideje először foglalkozik az újságírók bérezésével, ami nem is annyira mellékes téma. Mi lehetne a hiteles és hatékony megoldás egy elfogadható jövedelem biztosítására úgy, hogy a média dolgozói ne legyenek kiszolgáltatva semmiféle honorálandó kivételezésnek?

A hitelesség fogalmához kapcsolódnék: hitelesebbé tette volna ezt a törvényjavaslatot, ha a kezdeményezők előzőleg konzultáltak volna a szakmai szervezetekkel. Velünk biztosan nem kezdeményeztek ilyet, de olyan hírrel sem találkoztam, hogy más szakmai szervezetet megkerestek volna ez ügyben.

Nyilván, nehéz az szja-mentesség mellett egyéb, mindenkire egységesen vonatkozó megoldást találni, hiszen mint említettem, vannak magánkézben lévő médiavállalkozások, ahol esetleg magának a vállalkozásnak nyújtott könnyítésekkel lehetne eredményt elérni. De más helyzetben vannak azok, akik a közmédiában, vagy más, államilag finanszírozott szerkesztőségben, kiadónál dolgoznak.

Egységes megoldás lehetne bizonyos jövedelemhatár alatt alkalmazni az adómentességet. Egyébként azt is kifogásoltuk állásfoglalásunkban, hogy a pénzügyminiszter kegyeskedhet majd eldönteni, ki jogosult a kedvezményre.

Térjünk vissza egy kicsit egy elvi kérdéshez, ami az újságíró társadalmi szerepéhez is kapcsolódik: én azt nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy igazi, vérprofi médiamunkás csak azért írjon, mondjon vagy mutasson bármi pozitív felütésűt az éppen regnálókról, mert adómentességben részesült. Naiv vagyok? Létezik-e a jelenség?

Én sem hiszem, hogy most azért kezdene el el bárki másképp írni, mert a jóságos törvényhozók mentesítették őt jövedelemadója befizetése alól. Különösen nem életszerű, hogy a magyarul író, szerkesztő, műsort vezető kollégák körében bukkannának elő tömegesen PSD-fanatikusok.

Feltételezem, a törvényjavaslat kezdeményezői is inkább abban bíznak, hogy a sajtóban a politikumnak, esetleg éppen a törvényt kezdeményezők pártjainak mostani kedvezőtlen megítélése kapjon kedvezőbb árnyalatot. A politika megítélése a teljes társadalmon belül kedvezőtlen: a felmérések a pártokat, a parlamentet szokták említeni a társadalom által legkevésbé elfogadott intézményekként. Ezt a megítélést a sajtósok zöme is osztja, az ennek megváltoztatására való törekvés lehetett a mozgatórugója az intézkedésnek. Azonban a javaslat indoklásában szereplő általánosságok nem visznek közelebb a megoldáshoz.

Amúgy máig vitatott egy másik kategória, az IT-ben dolgozó szakemberek adómentessége. Ott legalább volt egy megfontolandó szempont: ily módon próbálják Romániában tartani a fiatal szakembereket. Az újságírók tömegesen aligha vándorolnak Nyugatra, kiváltképp nem médiamunkásnak, esetleg mosogatni. Tehát a mi esetünkben ez a fajta logika sem érvényesíthető. Amúgy megfigyelésem szerint az utóbbi harminc évben nagyon kevés romániai magyar újságíró települt külföldre, meglehetősen hűségesek vagyunk a nyomorúságunkhoz.

A romániai magyar újságírók jövedelméhez kapcsolódik, így hadd kérdezzem meg: hol tart jelenleg a MÚRE közhasznú civil szervezetté nyilvánítása? Ha ezt elfogadják, a MÚRE-tagok 50 százalékos nyugdíjpótlékot kaphatnak, akár több hasonló román szakmai szervezet tagjai, tehát fontos előrelépés lenne…

Elkészült a kormányfőtitkárság számára az iratcsomó, ami a közhasznú civil szervezetté nyilvánításhoz szükséges dokumentumokat tartalmazza. Elég hosszadalmas folyamat ez, és nem vagyok túl optimista, ami a sikerét illeti. Úgy érzékelem, a kormányfőtitkárság kénye-kedvén múlik, melyik sajtós szakmai szervezetet minősítenek közhasznúvá. Nincs egy transzparens feltételrendszer, hogy ha ekkor beadod, és ezt meg ezt teljesíted, akkor mondjuk, egy éven belül mehetsz a jóváhagyásért.

Természetesnek kellene lennie, hogy amennyiben román szervezeteknél elfogadták, akkor egy magyar újságírókat tömörítő, egyébként harminc éve működő szakmai szervezet esetében is meg kellene tenni. Biztos, hogy nem a mi nyugdíjasaink nyomnák víz alá a költségvetést. Én reménykedem abban, hogy a választások után feláll egy olyan koalíció, amelynél eredményesen lehet érvelni amellett, hogy ez elfogadják.

Nagyon fontos lenne, hiszen különösen azok, akik sok éve nyugdíjasok, méltatlanul alacsony összegű nyugellátmányt kapnak. Illetve sok kollégánk bőven a nyugdíjkorhatár elérése után is kénytelen dolgozni. Tudjuk, ez részben azért is van, mert szeretjük a hivatásunkat, de anyagi okok miatt is hajtanak.

Említetted, hogy a romániai magyar újságírók társadalmát nem fenyegeti az a veszély, hogy elmennének külföldre mosogatni. Itt viszont megkérdezném: mi a helyzet az újságíróképzéssel? Kik állnak ma újságírónak, és mennyire hasonlatos a helyzet a tanügyre jellemzővel, miszerint a bérezéssel egyenesen arányos az elhivatottság is?

Pontos képem nincs arról, hogy a romániai magyar sajtóban frissen munkát vállalók milyen képesítéssel rendelkeznek. A szakképzettség megszerzéséhez ott van elsősorban a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem újságíró, illetve kommunikáció szaka, ahonnan bekerülhetnek új kollégák a médiába. A tapasztalat az, hogy ezeket a szakokat nem feltétlenül azért végzik el, hogy újságírók legyenek, nyilván másképpen festene a kép, ha versenyképes ajánlatokkal bombáznák a frissen diplomázottakat.

2010-ig létezett Nagyváradon az Ady Endre Sajtókollégium, ami sajnos megszűnt. Erről vannak adataim: a mai napig nagyon sok végzettünk dolgozik a sajtóban, kitartottak a szakmájuk mellett.

Azonban jellegénél fogva az állami felsőoktatásban nem lehet biztosítani azt a fajta gyakorlati képzést, ami vonzóvá teszi a fiatal diplomást a kiadóvállalatok számára. Nyilván, jelennek meg új arcok a szakmában, de nagyon változó, hogy ki honnan jön, milyen végzettséggel, milyen szakmai tudás, milyen tapasztalatok birtokában kerül a sajtóba.

Egyébként is: minimálbérért milyen elvárásod legyen? Valamikor a ’90-es évek közepéig az is erősen vitatott volt, hogy egyáltalán tanítható ez a szakma, a fiatal kolléga majd menet közben, a szerkesztőségben csipegeti fel azt, ami őt újságíróvá teszi. Szerintem mindkettőre szükség van.

Hasznos lenne, akár egy intézkedéscsomag részeként a fiatalokat anyagi előnyökkel a sajtó felé terelni, érdekeltté tenni őket, hogy ezt a hivatást válasszák. A lapok, a kiadók nagyon nehéz helyzetben vannak, messze nem tudják egy pályakezdőnek megadni azt a bért, amire jövőt, családot alapozhat.

A több éve vagy évtizede pályán lévő újságíróknak sem tudja a kiadó megadni a versenyképes bért. És ez főként a nagyvárosokban gond, ahol drágább a megélhetés, miközben a lapok zöme éppen ezekben a nagyvárosokban működik.