Így oszlik meg az országok között a világ vagyona

Melyek a leggazdagabb országok világviszonylatban? Hogyan oszlik meg a világ gazdagsága a kontinenseken?  Ezekre a kérdésekre válaszolt globális összesítésében a HowMuch.net pénzügyi portál. Akadnak meglepetések is.

Az összesítés szerzői a táblázat elkészítésénél az országok vagyonának „nettó értékét” vették alapul, amelyet elosztottak a lakosok számával. A módszer nyilván bírálható is, hiszen számos értékkel nem számol, mint például a műalkotásokkal, a természeti kincsekkel, ám mindennek ellenére mégiscsak képet alkothatunk a világ vagyonának megoszlásáról.

E szerint az első helyen az Egyesült Államok szerepel, 105,99 trillió dollárral, ami a világ vagyonának közel 30 százalékát jelenti. Ez ugyan hatalmas összeg, de ha összesítenénk Ázsia valamennyi országának vagyonát, az 141,21 trillió dollárra rúgna, ami 39 százalékos részesedést jelent.

A második helyen éppen ázsiai ország, Kína szerepel 63,83 trillió dollárral, ami 17,7 százaléknak felel meg. A harmadik helyet Japán szerezte meg, 24,99 trillió dollárral. Európa ilyen vonatkozásban lemaradt, hiszen a kontinens leggazdagabb országának, Németországnak, 14,66 trillió dollárral még dobogós helyet sem sikerült szereznie – negyedik lett.

 

Nagy-Britanniának meg kellett elégednie az ötödik hellyel, Franciaország pedig a hatodik helyen szerepel. A hetedik helyre került Indiát Olaszország követi, amelynek legfeljebb annyi elégtétele lehet, hogy lekörözte a kilencedik helyre került Kanadát. A tízes listát Spanyolország zárja, 7,77 trillió dollárral.

A felmérés elkészítői megállapították, hogy az országok vagyona nem jelent feltétlenül hatalmat is. Oroszország például nem szerepel a tízes lajstromon, nemzetközi befolyása azonban jóval túl nő Olaszország vagy Spanyolország lehetőségein.

Újabb lista – más szempontok szerint

A Global Finance Magazine maga is osztályozta a leggazdagabb országokat, más szempontok szerint: a bruttó nemzeti össztermék és a lakosság arányát vette alapul.Ezen a táblázaton az Egyesült Államok nem szerepel az első 10 ország között, mindössze a 13. helyre került.

A tízes lajstrom utolsó helyét az egykori brit gyarmat, jelenleg a Kínához tartozó Hongkong foglalja el, lakosonként 66 517 dollárral. Igaz, hogy Hongkong Kínán belül különleges státusznak, jelentős autonómiának örvend, és jelenleg eszményi helye a start up vállalkozásoknak, hiszen az újonnan alapított vállalataik nyereségeit a tulajdonosok teljes mértékben megtarthatják. Jóllehet, a rezidensek 20 százaléka a szegénység küszöbén él, mégis a szigeten a legnagyobb a dúsgazdagok „koncentrációja”, hiszen tízezerre tehető a 30 milliónál nagyobb vagyonnal rendelkezők száma.

Az Arab-félsziget egyik leggazdagabb országának, a lakosonként 67 969 dollárt elérő Kuvaitnak be kellett érnie a kilencedik hellyel. Az ország lakóinak semmiféle adót nem kell fizetniük. Felmérések szerint a világ kőolaj-tartalékainak 10 százaléka ebben az országban található. Az állam jövedelmének több mint 90 százaléka a kőolajexportból származik. A kőolaj árának esése miatt Kuvait a 2018-as hatodik helyről esett vissza 2019-ben a kilencedikre.

A nyolcadik helyet úgyszintén arab állam foglalja el: a hét emirátusból álló, a kőolaj világában szuperhatalomnak számító Egyesült Arab Emirátusokban lakosonként elvileg a bruttó nemzeti össztermék 70,474 százaléka jut. Az állam a kőolajexportból származó összegekből fedezi az egészségügyet, az oktatást és a védelmi költségeket, ország lakosainak nem kell tehát adózniuk.

Ráadásul az Emirátusok felfigyelt az egyetlen ágazatra épülő ipar veszélyeire, kifejlesztette az építkezéseket és az idegenforgalmat is, ezért nem érintette annyira a kőolaj árának csökkenése. Az ország kőolajtartaléknak felfedezése, 1958 előtt az Egyesült Arab Emirátusok szegény országnak számított.

Norvégiát lakosonkénti 76 738 dollárral a hetedik helyre rangsorolták, amit jelentős kőolaj- és földgáz-tartalékainak, valamint vízierőműveinek köszönheti. De Norvégia jól szervezett szervezett exporttal, valamint idegenforgalommal is rendelkezik. Egy friss tanulmány szerint itt a legmagasabb az életszínvonal.

A "kis trigris" Írország

Meglepően jó eredményt ért el a hatodik helyre került Írország, ahol a bruttó nemzeti össztermékhez valamennyi lakos 82 439 dollárral járul hozzá. Ez mindenekelőtt azoknak az ipari kolosszusoknak köszönhető, amelyek székhelyüket Írországban jegyeztették be, jóllehet gyáraik más országokban vannak, mivel a profitadó mindössze 12,5 százalékos. De az ország anyagi helyzetén sokat javított az a tény is, hogy a Brexit-botrány kapcsán eltávolodott Nagy-Britanniától, emellett pedig bevezette az eurót is.

A Távol-Kelet egyik leggazdagabb országa, Brunei 83 777 dollárral az ötödik helyre került. A Dél-Kínai tenger mellett fekvő országban nem csak adót nem kell fizetni, de hozzáadott értékadót sem. Ennek ellenére az egészségügy és az oktatás teljesen ingyenes, a kölcsönök pedig igen olcsók, a lakosság tehát könnyen hitelezhet.

Az országban mindenki jól érzi magát, nem csupán a szultán, aki 1788 szobás, 357 fürdőszobás és 5 medencés, 5000 férőhelyes díszteremmel, 1500 személyt befogadó mecsettel rendelkező palotában lakik. 103 717 dollárral éppen csak lemaradt a dobogóról a negyedik helyet elérő Szingapúr, amely a legmagasabb életszínvonallal rendelkező országok közé tartozik, annak ellenére, hogy az országban nincsenek altalajkincsek.

Szingapúr a feldolgozóiparra alapoz. Középminőségű termékeket vásárol, azokat kiváló minőségűekké dolgoz fel és ennek megfelelő áron adja el. A kormány igen ügyel a környezet tisztaságára, annak, aki gépkocsit akarna vásárolni, 80 ezer eurós illetéket kell kifizetnie.

Így néz ki a dobogó

Hatalmas meglepetés Luxemburg dobogós helyezése. Az apró európai országban a bruttó nemzeti össztermék lakosonként 108 813 dollár. Ilyen szempontból Luxemburg vezet az európai államok között. Az országban jelentős összegeket fektetnek be az acél- és gumiiparba, valamint a bankszektorba. A nyerségek tekintélyes részét az állam az oktatásra, a környezetvédelemre, valamint a lakásépítésre fordítja.

A dobogó második fokát ugyancsak apró ország foglalja el, az alig 600 ezer lakosú Makaó, amely 122 201 dollárral Ázsia leggazdagabb állama lett. Makaó egyébként – Las Vegas mellett – a szerencsejátékok hazája is, amely egyébként az ország jövedelmeinek fő forrását jelenti. Az ásványi kincsekkel nem rendelkező ország egyben készruha- és cipőiparával büszkélkedhet.

A világ leggazdagabb országainak listáján az első helyet Katar foglalja el, elsősorban kőolajának köszönhetően. Az ország területén nemrégiben hatalmas földgáztartalékot is felfedeztek, de fejlett a repülőipar és az idegenforgalom is. Az országban nem kell adót és illetékeket fizetni, ingyenes az oktatás és az egészségügy, nem véletlen, hogy az ország valósággal mágnesként vonzza más országok lakosait. Katar lakosságának mindössze 10 százaléka született az országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?