Ezt nyilatkozta Asztalos Csaba a Florea-ügy keddi tárgyalása után

Az Országos Diszkriminációellene Tanács (CNCD) megvizsgálja, hogy gyűlöletbeszédnek minősül-e Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester kijelentése, miszerint szabályozni kellene, hogy milyen körülmények között vállalhatnak gyereket a fiatal családok - nyilatkozta kedden Asztalos Csaba, a CNCD elnöke.

A CNCD keddre idézte be a polgármestert, Florea azonban nem jelent meg a tanácsnál, álláspontját levélben ismertette. Asztalos elmondta: levelében a polgármester „jogtalannak” minősíti, hogy a CNCD hivatalból eljárást indított ellene, és a CNCD figyelmébe ajánlja Finnország és Magyarország vonatkozó joggyakorlatát.

Asztalos jelezte: Floreától eltérően neki „nincsenek nyelvi korlátai” megérteni a magyarországi jogszabályokat, amelyeket ő amúgy tanulmányozott, és „sehol nem talált olyan előírást”, amely szerint bárkinek is engedélyt kellene kérnie a hatóságoktól, hogy gyermeket vállaljon. Hozzátette: a tanács azt vizsgálja, hogy a polgármester kijelentése belefér-e a véleménynyilvánítás szabadságába, vagy gyűlöletbeszédnek minősül. Asztalos szerint a CNCD „észszerű határidőn belül” meghozza döntését.

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester hétfőn kijelentette, hogy a gyermekvállalást bizonyos feltételekhez kellene kötni: a jövendőbeli szülőknek stabil munkahellyel és lakással, megfelelő jövedelemmel és végzettséggel kell rendelkezniük; ugyanakkor ne lehessen gyereket vállalni bizonyos, törvény által megszabott kor alatt. Ha mégis egy olyan párnak születne gyermeke, amely nem felel meg a felsorolt feltételeknek, annak állami gondozásba kellene kerülnie, és ebben az esetben a szülőknek nem folyósítanák a gyermeknevelési pótlékot. A szülők visszakaphatnák gyereküket, amikor eleget tesznek az említett feltételeknek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?