Augusztus 10-i tömegoszlatás: hat órán át faggatták Carmen Dant

Hat órán át tartott pénteken Carmen Dan kihallgatása a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) székhelyén. A volt belügyminisztert a 2018. augusztus 10-i bukaresti demonstráción történt erőszakos tömegoszlatás ügyében idézték be.

A DIICOT székhelyéről való távozásakor Carmen Dan kifejtette: a kihallgatáson az ügyészeknek is elmondta, hogy nem a miniszter irányítja a csendőri bevetéseket. Szerinte az ügyészek főleg arra voltak kíváncsiak, belügyminiszterként milyen szerepe volt azon a napon.

„Semmiképpen sem volt aktív, a bevetést irányító szerepem. A saját irodámban tartózkodtam aznap, nem a parancsnoki központban" – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta, az események napján nem beszélt sem Liviu Dragnea akkori szociáldemokrata pártelnökkel, sem más olyan politikussal, aki nem volt illetékes az ügyben, csak az akkori miniszterelnöknek küldött beszámolókat, ahogyan az kormánytagként kötelessége volt.

Carmen Dan hozzátette, „teljesen természetesnek" tartja, hogy a nyomozó hatóságok mindenkit beidéznek kihallgatásra, akinek információi lehetnek az üggyel kapcsolatban, és „egy pillanatig sem merült fel", hogy kivonja magát ez alól.

(Nyitókép: Carmen Dan | Fotó: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?