A kimagaslóan meleg időjárás döntötte volna el a temesvári rendszerellenes tüntetés sorsát? Azért vonulhattak ki az emberek, és tölthették a teljes napot az utcán, mert 15-18 fokos hőmérséklet volt a bánsági fővárosban?  Vagy az információáramlás, amely már megállíthatatlan volt a határnál, és – az egész világgal együtt – az itt élők is tudtak arról, hogy megállíthatatlanok a változások a keleti blokk országaiban?  Vagy az első puskalövések döntöttek el mindent,  amikor a hatalom már nem próbált egyáltalán tettetni se kifele, se befele, hanem egyetlen célja volt, megállítani a népfelkelést? Vagy mégiscsak az államcsínyt megrendező másodvonalas pártapparátus szervezte meg remekül a történetet? Sok kérdés merül fel még most – 30 évvel a megtörténtük után – is a temesvári eseményekkel kapcsolatban. Toró Tibor szociológussal, a Sapientia EMTE oktatójával, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatárásával beszélgettünk.

Szóval meleg december volt 30 évvel ezelőtt is, akárcsak most...

Igazi mediterrán tele volt akkor Temesvárnak. Én gyerek voltam, emlékszem, hogy kiskabátban járkáltunk. Nem ez volna az első eset, amikor időjárás dönti el a sorsforduló pillanatokat. Mert ha nincs az a kellemes, tavaszias tél, akkor nem maradnak kint annyian Tőkés Lászlót védelmezve virrasztani, nem lett volna az a nagy tömegbázisa a tüntetésnek, ami így megvolt.

Hogyan kell elképzelnünk a változások előtti Temesvárt? A határhoz közel fekvő város volt, egy nagyon színes, multikulturális közösséggel, ahova eljutottak a nagyvilág hírei, a jugoszláviai adók révén, a magyarországi adók révén.

A temesvári lakosok sokkal több információval rendelkeztek a belső-erdélyi lakossághoz viszonyítva, mivel nézhették és hallgathatták mind a magyar, mind pedig a szerb TV- és rádióadókat. A Szabad Európa Rádió adásai mellett végigkövethették a Tőkés László helyzetéről szóló tudósításokat, és élőben figyelhették a más szocialista országokban – kiemelten Magyarországon, Lengyelországban és Kelet-Németországban – történteket is. Visszaemlékezéseikben többen hangsúlyozzák, hogy 1989 végére volt egyfajta várakozó türelmetlenség a városban, azonban konkrét eseményekre nem került sor.

Talán ennek az információáramlásnak is köszönhető, hogy ez lett a forradalom városa?

Sok szerencsés véletlen rendeződött össze, ezt meg kell adni. Lehet a hatalom sem gondolta át, hogy hova küldi Tőkés Lászlót, bár elképzelhető, hogy arra gondoltak, hogy itt is, és más városokban is megvalósult már az a totális ellenőrzés, amelynek köszönhetően a rendszer minden veszélyforrást ki tud szűrni. Temesvárt etnikai szempontból mindig kiegyensúlyozott városként tartotta számon a történelemírás: a nagyobb etnikai közösségek, románok, magyarok, németek, zsidók, szerbek jól éltek egymás mellett az évszázadok során. Az államszocializmus alatt ez az egyensúly megbomlott, az államszocialista rendszer jelentős számú román nemzetiségű lakost telepített be a városba az ország más régióiból. De éppen ez az erőszakos beavatkozás egy pozitívumit is hozott, mert az erőltetett etnikai urbanizáció miatt Temesvár fontos célpontja lett a fiatal generációknak. Sokan az egyetem elvégzése után a városban maradtak, és ők voltak azok, akik a forradalom kitörésekor a népi megmozdulásnak alapvető bázisát képezték. A hálózati kapcsolatok kiépülése elsősorban olyan informális találkozóhelyeknek köszönhető, mint amilyenek a különböző önképzőkörök voltak.

Érdekes helyek voltak ezek az önképzőkörök. Olyan emberek jártak oda, akik ma közéleti figurák, kulturális személyiségek.

A közösségi kulturális és oktatási élet szempontjából több olyan tevékenység működött, amely találkozási lehetőséget biztosított a magyar fiatalok és az értelmiségiek számára. Több ilyen kört azonosítottak be a kutatók, amelyek meghatározók voltak a későbbi események szempontjából, a legfontosabb talán Látóhatár Kör volt, ahova elsősorban a temesvári magyar diákok jártak, közülük például Visky András költőt, drámaírót, dramaturgot és Bocsárdi László rendezőt érdemes mindenképpen megemlíteni, illetve a Thália Színházi Kört, amely azért érdekes, mert ha megnézzük a tagjait, akkor olyan neveket fedezhetünk fel, mint Borbély László, ma is aktív politikus; Toró T. Tibor, aki szintén aktív szereplője az erdélyi magyar politikának; Szilágyi Zsolt neve is ismert, mint az Erdélyi Magyar Néppárt volt elnöke; Gazda Árpád újságíró és még sorolhatnánk. Tehát nagyon sok olyan ember fordul meg itt, akik utána szerepet vállaltak, és aktívan alakították a közéletet. A Thália azért is kiemelt fontossággal bír, mert ez az a csapat, amely létrehozta azt a Dsida-estet, amelyet Tőkés László meghívott a református templomba, 1988-ban, a reformáció ünnepsége alkalmából, azonban a színjátszó kör tagjain már annak előtte komoly nyomás volt, így hát nem mindenki vállalta a fellépést.

Be is fogják szüntetni a Tháliát,  előtte azonban még van egy decemberi fellépésük is a templomban, ha jól tudom. Mennyire fontos a nagy képletben ez az előadás?

Mindenki tudatában volt annak, hogy figyelni fognak erre az előadásra. December elejére tervezték a második fellépést, de a csapat vezetője, akire hatott már a Securitate „puhítása”, megpróbálta elérni, hogy ne adják elő a verses műsort. Az eredeti felállásból hatan visszalépnek, és két új ember jön be, úgyhogy végül négyen vesznek részt a második előadáson: Gazda Árpád, Szilágyi Zsolt, Horváth Enikő és Szenes Attila. Az est Dsida Sírfeliratával indult, és a Tekintet nélkül című verssel fejeződött be.  „És este a tűzhely mellett, / vagy szuronyos zsandárok között / hátrakötött kézzel, / mégis mondogatni kell / a fellebbezhetetlen, / sziklakemény, / erősítő, / vigasztaló / igét: / Krisztusnak és Pilátusnak, / farizeusoknak és vámosoknak, / zsidóknak és rómaiaknak / egyformán szolgálni / nem lehet.” Több mint ötszázan voltak ott meghallgatni az előadást. Ezt utólag, a Gazda Árpád dossziéjából előkerült jelentések alapján lehetett megállapítani, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a csillárokon is lógtak az emberek, mert a temesvári református templomnak nincs ekkora kapacitása. Egyértelmű volt, hogy mi vonzott oda mindenki. Ezután következett be, hogy betiltották az önképzőkört. Az előadás annyira fontos szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy aztán tíz év múlva ismét színpadra vitték.

Említést kell tenni a Franyó Zoltán színházi műhelyről is.

Míg az eddig említettek elsősorban fiatalok, egyetemisták számára jelentettek megmutatkozási lehetőséget, kulturális műhelyt, addig a Franyó-kör a helyi magyar értelmiség találkozási pontjaként működött: közérdekű előadásokat, irodalmi esteket, felolvasásokat szerveztek, de nem hiányoztak a vitakörök sem. A Franyó Zoltán Kör az irodalom művelésén túl az értelmiségi hálózatok működése szempontjából is fontos volt. Az idősebb generáció tagjai rendszeresen megfordultak itt, megalapozva a rendszerváltás utáni kapcsolataikat is. Utólag derült ki, hogy voltak olyanok, akik bejártak a körbe, és együttműködtek a Securitatéval, magyarán jelentettek arról, hogy mi zajlik a körben, ki mit mond, stb. Többek között Oberten Jánosról derült ki, hogy jelentett, aki abban az időben minden gyanú fölött állt, ugyanis mindenki tudta, hogy 1956-os tetteiért elítélték, és két évet volt börtönben. Még nekem is vannak olyan emlékeim, hogy 8-9 évesen megkörnyékeztek felnőttek, megkérdezték tőlem, mit csinálnak a szüleim, nagyszüleim. Mások nem jelentettek, de egyfajta közvetítőként működtek a hatalom és a csoport tagjai között. Például a Thália vezetője, Mátray László-Gyula színész volt ilyen helyzetben.

Az önképzőkörökhöz nem kapcsolódott direkt módon, de hasonló funkciója volt a Bárányi Ferenc orvos, későbbi egészségügyi miniszter által rendezett összejöveteleknek, ahol az akkori temesvári magyar elit legtöbb tagja megfordult. Bárányi hagyományosan minden évben december második szombatján rendezte meg névnapi ünnepségét, ahol átlagban 70-80 ember jelent meg, köztük a szűk baráti körébe tartozó Albert Ferenc szociológus, Sinka Károly színházigazgató, Bodó Barna újságíró és Sándor István egyetemi tanár, illetve az idősebb Toró Tibor fizikus, Bálintfi Ottó filozófus és egyéb, meghatározó temesvári személyiségek, színészek. A Bárányi-féle hálózat több szempontból is fontos, legfőképpen amiatt, hogy Bárányi, bár ő maga nem volt párttag, mégiscsak rendelkezett kapcsolatokkal a nómenklatúra irányába, másrészt azért, mert Bárányi lakásán alakul meg a forradalom napjaiban a Bánáti Magyar Demokrata Szövetség.

Hogyan kerül Tőkés László Temesvárra, hogyan alakítja ki kapcsolatait ezekkel az emberekkel, hogyan válik központi figurájáva ezeknek az egymással kapcsolatban lévő, egymást átfedő hálózatoknak?

Tőkés 1983 után a kolozsvári püspökség figyelmének központjába került, Désről érkezett fegyelmi eljárással Temesvárra.  A fiatal Tőkés aktív szerepet töltött be a dési magyar élet fellendítésében, főleg a fiatalok közösségi életbe való bekapcsolásával. Tevékenységével felhívta magára a Securitate figyelmét is, azonban az állami szervek nem tudtak eljárást indítani ellene. Fegyelmi eljárás indult ellene, majd kétéves „büntetés” után, 1986-ban került Temesvárra. Az új egyházkerületben ugyanúgy próbálták munkáját ellehetetleníteni, nem engedték prédikálni sem. Azonban a fő lelkészi állást betöltő Peuker Leó 1987-ben elhunyt, és akkor Tőkés maradt a parókián, és ugyanúgy megpróbálja összefogni a közösséget. Beengedte a templomba a Dsida-estet, ráadásul másodszorra is meghívta, rendszeresen felszólalt a falurombolás ellen is, úgyhogy ennek következtében megfosztották szószékétől, és el akarták távolítani a városból. Az ebből kialakuló ellenállást tekintik a történészek a román forradalom első lépésének. Ez nem egyik napról a másikra bekövetkező folyamat volt, mindez elhúzódott 1988 decemberétől 1989 decemberéig.

Hogyan telt el ez az egy év? Erről mit lehet tudni?

Tőkés ekkor már nagyon kevés emberben bízott meg. Tudta azt, hogy folyamatosan követik, volt néhány bizalmi embere, Gazda Árpád, Borbély Imre ott volt ebben a körben. És Újvárossy Ernő. A Securitate azonban nem elégedett meg a folyamatos követéssel, a lelkészi hivatal telefonvonalát megszüntették, a Tőkés mellett kitartó személyek életét ellehetetlenítették, a Securitate folyamatosan zaklatta őket. A fordulópont az eseményekben akkor következett be, amikor a Tőkés körüli személyek egyikét, Újvárossy Ernőt, aki sokat segített jogvédő munkában és a gyülekezet építésben is, holtan találták egy Temesvár közeli erdőben. Habár halálának oka máig tisztázatlan, vélhetően a Securitate emberei ölték meg. Temetésére 1989. szeptember 18-án került sor, amely fontos pont a magyar közösség ellenállásában. Tőkés László kilakoltatási tárgyalását 1989 októberében tartották, a bíróság pedig december 16-ára tűzte ki az épület elhagyásának időpontját.

Tőkés kilakoltatásának hírére hívei megjelentek a házánál, hogy így akadályozzák meg a lelkész eltávolítását. Mennyire volt szervezett ez az akció?

Fontos kiemelni, hogy nem egy előre megszervezett tiltakozási akcióról volt szó. December 15-én pár száz ember Tőkés László kilakoltatása ellen tiltakozott, és élőlánccal próbálta ezt megállítani. A magyar megmozdulásként indult tiltakozáshoz fokozatosan román nemzetiségű temesváriak is csatlakoztak, köztük a Petru Dugulescu vezette baptista közösség tagjai, akik biztosították a lelkipásztor és családja védelmét és a tüntetés békés voltát. A baptista közösségekkel Balaton Zoltán és Borbély Imre vette fel a kapcsolatot. Az élőláncos védelem hamarosan a rendszer elleni tiltakozássá alakult, szerte a városban tüntetések kezdődtek.  

Próbálom elképzelni, hogy milyen lehetett az a nap. A döntő nap, a döntő pillanat.

1989. december 15-e péntekre esett, 16-a szombat volt. És így tovább. Reggel tízkor már ott álltak a reformátusok a papilak előtt. Azt tudni kell az épületről, hogy Temesvár egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjához van közel, ott halad el a villamos is pár méternyire, szóval nem lehetett figyelmen kívül hagyni a gyülekezést. Ráadásul elég hamar megérkeztek a baptisták is.  már két kordon is volt: az egyik az imádkozoké, a másik a rendőröké. Aztán megérkezett egy amerikai diplomata, aki a rendőrkordonon keresztül kezdett el szót váltani Tőkés lászlóval, az ő jelenléte miatt az alakulatot először ideiglenesen kivonták a térről. A rendőrök mentek, a tiltakozók maradtak, és számuk egyre nőtt.

Így érkezett el a másnap, amikor megtörténtek az első összecsapások, bár tűz még nem dördült el. Fel lehet-e göngyölíteni pontosan a történetet?

Persze, sokan rekonstituálták már az eseményeket. Éjszakára  – a már említett enyhe időjárás miatt – sokan úgy döntöttek, hogy az épület körül maradnak virrasztani, és gyertyával, karácsonyi énekekkel, imádsággal erősítették meg magukat. Másnap reggel már az éjszakai műszakból hazafelé tartó munkások egy része is csatlakozott a tüntetőkhöz. a rendőrség ismét megjelent, és szabályos rendbe fejlődve várta a fejleményeket. Az első Ceauşescu-ellenes szlogenek 1989. december 16-a délután hangzottak el. Ennek központi szereplője Ion Monoran költő volt, aki megállított egy villamost, és a rajta utazókat tüntetni hívta. A megállított villamosokról leszálló emberek, a reformátusok és a baptisták gyülekezete már több ezres tömeget alkotott. És ekkor hangzottak el az első rendszerellenes kiáltások: Isten Velünk van! – kiáltották magyarul; Jos Ceaușescu! – jött rá a válasz románul. Kirakatokat törtek be, rendőrautót dobtak be a Begába, a rendfenntartó erőknek csak vízágyúval és könnygázzal sikerült megfékezniük a sokaságot. Tőkés Lászlót végül december 16-án éjjel elvitték a Szilágy megyei Menyőre, azonban a tüntetéseket már nem lehetett megállítani: a városban több helyszínen zajlottak már az összecsapások a rendőrök, csendőrök, illetve a Securitate embereiből álló alakulatokkal.

Mit jelentett Tőkés László eltávolítása a magyar közösség szempontjából? Amikor általánossá vált a zendülés, gondolom, hogy  a magyarok is a felkelő tömeg részeként folytatták a tüntetéseket.

A tüntetés elveszítette református, magyar jellegét, és már a nagy gyárak munkásai voltak azok, akik utcára vonulásukkal életben tartották a forradalmi szikrát. A 16-i események után azonban magyar nemzetiségű személyek keveset kerültek előtérbe. Oberst László aktívan részt vett 1989. december 19-én az ELBA lámpagyárban sorra kerülő általános sztrájk megszervezésében, később a gyári NEIT 45 vezetőségébe is bekerült. Bárányi Ferenc majdnem végig szolgálatban volt a temesvári Új Klinikán, a beutalt sebesültek és halottak listáját is kicsempészte. A temesvári Új Szó közölte is ezeket. December 17-ére újra több ezer ember gyűlt össze, és ekkor már a fegyverek is előkerültek: a karhatalom a Tanács épületébe is benyomuló tüntetők közé lőtt. December 18-ára Temesváron gyakorlatilag szükségállapot uralkodott. December 19-én több temesvári gyár munkásai általános sztrájkba kezdtek, majd másnap az utcára vonultak. December 20-án hangzott el először az „Armata e cu noi!/A katonaság velünk van!/” szlogen, és megalakult a Román Demokrata Front. A temesvári Opera teret ezen a napon foglalták el a tüntetők, az Opera balkonjáról többen szóltak a tömeghez. Balaton Zoltán az Opera balkonjára is feljutott, ahol rövid beszédet tartott. Többen a kíváncsiságtól hajtva napokon át az utcákat járták csatlakozva a tüntető tömeghez.

Melyik volt az első, önszerveződés irányába mutató lépése a temesvári magyarságnak?

A Bánsági Magyar Demokrata Szövetség, amely 1989. december 22-én délután-estefelé alakult meg Bárányi Ferenc lakásán. Alakulásakor a jelenlevők megfogalmaztak egy nyilatkozatot, ami a másnapi – már Temesvári Új Szó néven kiadott – helyi magyar újságban meg is jelent. A nyilatkozatot egy ideiglenes intézőbizottság írta alá. Ennek tagjai nem  is voltak jelen az alakuló ülésen. Bodó Barna egy vele készített interjúban úgy emlékszik, a bizottság célja az volt, hogy minél jobb tükre legyen a temesvári magyarságnak, ezért az értelmiségieken kívül kerestek munkásokat, sőt otthoni foglalkozású anyákat is.

Aztán elkezdődött a célok megfogalmazása, a szervezetépítés, az olyan tagok beszervezése, akik aktív politikai szerepet is vállaltak volna a román parlamentben, illetve a különböző partneri kapcsolatok kiépítése. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet és a Temesvári Új Szó napilapppal hamar kialakultak ezek a kapcsolatok. Alulról építkezik a szervezet, újságban hirdetik, hogy ebben vagy abban a helységben alakuló gyűlésre kerül sor, és akkor várják a jelentkezőket, akik szeretnének beiratkozni a szervezetbe. Temesváron január 27-én alakul meg a szervezet, tehát az már a tagtoborzásnak a vége. Ebből a társaságból nagyon sokan bekerülnek az országos politika első vonalába: Bodó Barna, Bárányi Ferenc, Toró T. Tibor – hogy csak a legismertebb neveket említsem.

Az elkészített interjúk meg a történetnek a pontos lekövetése során fölmerültek-e olyan kérdések a kutatócsoportban, amelyek alapján arra a következtetésre jutottak volna, hogy ez egy „ellopott forradalom”  lett volna? Mai napig tartja magát az az elképzelés főként a lakosság körében, hogy itt nem rendszerváltás, hanem „gengszterváltás” volt.

A „forradalom elrablásának” mítosza gyakorlatilag már nagyon korán lábrakelt. Van három domináns vonal, ha sorra vesszük a rendszerváltáshoz kapcsolódó elméleteket. Az első variáns szerint forradalom zajlott Temesváron, de ez mindössze december 16-ától december 22-ig tartott, és akkor le is zárult, ami utána történt az már a hatalom átvételére készülődő elitnek a „tevékenysége” nyomán jött létre. Eszerint a temesvári „igazi” forradalmat háttérbe szorította a párt második vonala által irányított sikeres puccskísérlet, kizárólag az államszocialista nomenklatúra embereit ültetve hatalomba. Egy másik szerint a kelet- és közép-európai rendszerváltások Gorbacsov és Bush máltai találkozójának eredményeként jöttek létre, komoly külföldi titkosszolgálati beavatkozással. Az ilyen típusú narratíváknak a forrása általában a titkosszolgálat berkeiben keresendő, hiszen az általuk felállított forgatókönyv szerint ők voltak azok, akik a külső ellenséget megállították. Szerintem mindenképpen népfelkelés volt Temesváron, amikor az első napokban még sem a hadsereg, sem a titkosszolgálatok, sem a pártapparátus emberei számára nem volt világos, hogy merre fognak fejlődni az események. December 17-én, 18-án még bármi megtörténhetett volna. A váltás akkor következett be, amikor Bukarestben is elkezdődtek az események.

Domokos Géza elég jól leírja az Esélyben, hogy miután konszolidálódik az új rendszer, kivégzik a diktátort és a feleségét, már nem jut be a tévébe sem akárki, az ürügy az, hogy őrzik a tévét  terroristák ellen, és ő – aki elég jó kapcsolatban volt  Iliescuval – már nem tud bármikor beszélni vele. Most, ha valamit szekurizálsz, az nemcsak azt jelenti, hogy a biztonságot véded, hanem azt is, hogy a hozzáférést is gátolod. Ha megnézzük azt, hogy lecsitulnak az események, és aztán a rendszerbe visszaszivárognak a régi arcok, szinte minden szinten, akkor eléggé evidens, hogy kik azok, akik végül megszerezték a hatalmat. Amikor már átáll a hadsereg, akkor evidens, hogy milyen irányba tartanak az események. Én ezt a hibrid-elméletet tartom a legplauzibilisebbnek.

dr. Toró Tibor, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Sapientia EMTE oktatója,  Temesváron született, a temesvári Nyugati Egyetem Szociológia Tanszékén végzett 2005-ben, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok Karán és a budapesti Közép-Európai Egyetem Nacionalizmuselméletek tanszékén mesterizett, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékének védte meg doktori dolgozatát. Kutatási területei: nemzet és nemzeti kisebbségek, kisebbségi szervezetek, társadalmi identitások kérdésköre, a demokrácia, a politika, a politikai nyelv és diskurzus, és a hatalommegtartás kapcsolata. Emellett érdeklődéssel követi a különböző szakpolitikák politikai, társadalmi és antropológiai beágyazódásait is. A temesvári forradalmi események körülményeit és a temesvári magyarság önszerveződésének kezdeteit vizsgáló tanulmányát Toró Tamás közreműködésével készítette, és az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című kötetben látott napvilágot 2014-ben.