Megnéztük, hogy milyen Markó Béla és Kelemen Hunor kémiája egymás mellett
Előbb egy képzőművészeti alkotást, majd egymás egy-egy versét elemezte, végül az erdélyi magyar közvéleményt foglalkoztató kérdésekről fejtette ki álláspontját Markó Béla és Kelemen Hunor péntek este Kolozsváron. A 30 éves RMDSZ volt és jelenlegi vezetőjét a 20. születésnapját ünneplő Transindex ültette egy asztalhoz a Planetáriumban.
„Nem azért vagytok itt, mert érdekel titeket a 30 éves RMDSZ. Ez egy unalmas téma. Titeket az érdekel, milyen a kémiája Kelemen Hunornak és Markó Bélának egymás mellett” – vezette fel a nézőknek az RMDSZ 30/Transindex című kerekasztal-beszélgetést a moderátor. Kelemen Attila Ármin vélhetően nem állt messze az igazságtól. Az érdeklődők egy része bizonyára arra volt elsősorban kíváncsi, miként viszonyul egymás nézeteihez, ellentmond-e néha egymásnak az a két politikus, akik összesen 27 évig vezették az RMDSZ-t.
Akik vitákra számítottak, azoknak csalódniuk kellett; feszültséget szinte alig lehetett érezni a levegőben, pedig elhangzottakból kitűnt, hogy Markó és Kelemen bizonyos kérdéseket másként ítél meg. „Odamondósabban” kétségkívül a magát már csak 50 százalékban politikusnak tartó volt szövetségi elnök beszélt, a tisztséggel járó kötöttségek nélkül ezt a jelenlegi szövetségi elnöknél könnyebben megtehette.
A kerekasztal formátuma egyszerű volt: a két meghívottnak a moderátor által felvetett témákra kellett reflektálnia. Kelemen Attila Ármin bemelegítésként előbb egy képzőművészeti alkotás, majd egymás egy-egy versének elemzésére kérte fel Markót és Kelement, ezután következtek az erdélyi magyar közvéleményt foglalkoztató kérdések.
Năstase majdnem csapkodta az asztalt
Az első ilyen kérdés arra vonatkozott: a mostani perspektívából miért fontos az a két politikus szerint, hogy 2004-ben Adrian Năstase kormánya jóváhagyta az aradi Szabadság-szobor felállítását a román–magyar megbékélésnek szentelendő emlékparkban az RMDSZ kezdeményezésére.
Válaszában Kelemen Hunor felidézte: az EU- és NATO-csatlakozás előtti időszakban nyögvenyelősen, de el tudott érni az RMDSZ eredményeket a közösségi jogok terén, 2012-től azonban már azt érzékelték, hogy a történelem visszafordítható, és „ami ma eredmény, az holnap ismét egy kihívás lesz”. A jelenlegi szövetségi elnök megjegyezte: volt egy olyan pillanat, amikor az érdekvédelmi szövetség vezetői a többség és kisebbség viszonyában derűlátóbbak voltak, mint ma.
Markó Béla a Szabadság-szobor 2004-es köztérre állításakor az RMDSZ elnöke volt. Válaszában azt a periódust „bizonyos értelemben ígéretes korszaknak”, az Aradon történteket emblematikusnak nevezte. „Bárhonnan közelítem meg, benne van a romániai magyar politikának minden dilemmája, megoldásra váró kérdőjele” – magyarázta. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ 2000 és 2004 között a parlamentből szavazataival támogatta a Năstase-kormányt, amelynek az RMDSZ nélkül nem lett volna parlamenti többsége. „Az a kormány könnyen megkaphatta volna a Nagy-Románia Párt támogatását is abban az időszakban, de ez minden bizonnyal kockára tette volna az ország uniós integrációját” – idézte fel a politikus.
Markó tanulságosnak nevezett egy 2003-ban lejátszódott – ma már anekdotikusnak tűnő – jelenetet. Adrian Năstase valamikor szeptemberben felhívta külföldről, és közölte, hogy leállította a szobor köztérre állításának munkálatait. Miután a miniszterelnök visszatért Bukarestbe, találkozott az RMDSZ akkori elnökével. „Egy rendkívül konfliktusos beszélgetésünk volt. Năstase éppen csak nem ütötte az asztalt. Azt mondta: értsem meg, amíg ő miniszterelnök, ez a szobor nem fog köztérre kerülni. Én fölálltam, magam mögött elég hangosan becsuktam az ajtót, de még azelőtt azt mondtam, hogy ezt a beszélgetést itt most hagyjuk abba. Gondolkozzék ő is, gondolkozom én is, hogy ezek után még mit tehetünk” – idézte fel a találkozót Markó.
Ez a történet azért emblematikus, mert 2004 áprilisában, amikor a Szabadság-szobor ismét köztérre került, Adrian Năstase volt a miniszterelnök. Markó azt is tanulságosnak nevezte, hogy 2003 őszén Răzvan Theorodescu akkori kulturális miniszter egy nagyon vehemens beszédet tartott arról, hogy ezt a szobrot nem lehet visszaállítani, mert Nagy-Magyarország jelképe. Néhány hónappal később, 2004 áprilisában pedig Aradon ugyanaz a Răzvan Theorodescu mondott beszédet a szobor visszaállításakor a kormány nevében. „Olyan megható beszédet, hogy a könnyünk majdnem kicsordult” – jegyezte meg Markó.
Az erdélyi magyar közélet tabutémái
Ezután a moderátor olyan témákat sorakoztatott fel, amelyek foglalkoztatják ugyan az erdélyi magyar közvéleményt, de nyilvánosság előtt kevesen beszélnek róluk. Kelemen Attila Ármin csak néhány példát említett: a magyar közéleti szereplők szekus múltja, az erdélyi magyarok alkoholhoz való viszonya, a szinte minden mássággal (romák, melegek, pszichés betegek) szembeni intolerancia, a kritikus hangok elhallgattatása, a sajtóban dolgozók kiszolgáltatottsága. Majd feltette a kérdést a két politikusnak: mi az, ami egy romániai magyar csúcsvezető szempontjából közösségi tabu, amiket szerintük fontos lenne kibeszélni, melyek azok a görcsök az erdélyi magyar társadalomban, amelyek nem akarnak feloldódni?
Kelemen Hunor elöljáróban leszögezte: számára nincsenek tabutémák a nyilvánosság előtt, csak a magánélete egy része. Szerinte a tabutémákat a társadalom értékrendje határozza meg, és valóban vannak olyan témák, amelyről kevés szó esik az erdélyi magyar közéletben, de ezen a téren azért történt változás. Ilyen témák a moderátor által felsoroltak is – tette hozzá.
„Nem akarom sorra venni ezeket a témákat, mert mindig lenne valami, amibe nagyon bele lehetne akadni. És nagyon sok vita lenne közöttünk is akár, hogy akkor ez valóban tabutéma, vagy csak azért nem viszonyulunk hozzá, mert nincs elég információnk, nincs elég bátorságunk. Akad köztük olyan kérdés, amelyről egyikünk vagy másikunk bátorságának hiánya miatt nem beszélünk. De a felsorolt témák között is van olyan, hogy okos kérdést feltéve lehetne beszélni róla, de sokszor buta a kérdésfeltevés. Ha a kérdés be van állítva egy bizonyos irányba, nem tudod visszahozni, megy valamerre, meg kell várnod, hogy megérkezzen valahová” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Markó Béla az intoleranciát nevezte az egyik olyan témának, amelyről kevés szó esik az erdélyi magyar közéletben. Emlékeztetett, hogy a tavalyi alkotmánymódosító népszavazáskor kialakulófélben volt erről egy vita, de nem bontakozott ki. „Nem Erdélyben, nem Romániában, de az egész térségben ma az egyik legnagyobb probléma az intolerancia. Ebben az ügyben görcsösek vagyunk, bezárkózunk. Mi, magyarok hogyan is lehetünk intoleránsak, amikor velünk szemben volt a környező világ intoleráns?” – fogalmazott a volt szövetségi elnök.
Markó az önkritika hiányát is nagy problémának tartja. „Minket valóban kisebbségi helyzetbe szorítottak, megfosztottak jogoktól, intézményeinktől, valóban elnyomtak és hogomenizálni akartak, ennek következtében mi nem vagyunk hajlandók a saját történelmünket önkritikusan szemlélni. Máig úgy gondoljuk, hogy kizárólag másak a hibásak azért, hogy Trianon megtörtént, mások a hibások azért, hogy belemásztunk az első világháborúba, holott nem kellett volna. Nem nagyon vagyunk hajlandók erről beszélni, és aki beszél, az akár még a nemzetárulás címkéjét is kockáztatja. Holott a jövőnk nagy mértékben múlik azon, hogy magunkba tudunk-e nézni” – jelentette ki.
Miért teljesítenek gyengébben a magyar diákok?
A moderátor az egyik legnagyobb tabunak nevezte, hogy az erdélyi magyar diákok az általános kompetenciák – a képességvizsgák eredményei – szintjén gyengébben teljesítenek a román diákoknál. A kijelentését alátámasztó adatokat Kelemen Attila Ármin grafikonokkal is szemléltette. „Ez nem csak politikai kérdés, az egész közösségünket érinti, és a közösségünk nem néz ezzel frontálisan szembe” – jegyezte meg, arra kérve a meghívottakat, hogy reflektáljanak a magyar és román diákok eltérő teljesítményére.
Kelemen Hunor leszögezte: nem gondolja úgy, hogy ez a jelenség tabu lenne, az elmúlt években ugyanis az RMDSZ politikusai rengeteget beszéltek erről szakemberekkel, pedagógusokkal, de a nyilvánosság előtt is. „Az okok körüljárása nagyon hosszú beszélgetés tárgya lenne. Számomra inkább az a kérdés, hogyan tudunk ezen javítani, hogyan tudunk versenyképes oktatást biztosítani, miként tudjuk úgy átalakítani oktatást, hogy ezek a különbségek fölszámolódjanak” – jelentette ki. Megjegyezte: tapasztalata szerint – különösen a nagyvárosokban – a román diákok sokkal mobilisabbak a magyar fiataloknál, gyorsabban tudnak alkalmazkodni. „Hogy miért van így, ismét egy hosszú beszélgetés tárgya lehet. De a jelenséget ismerjük, nem tartom tabutémának. Hogy nincs még jó megoldásunk, azt el tudom fogadni, de rengeteg vita van róla” – fűzte hozzá.
Markó Béka a grafikonokon megjelenített adatokról azt mondta: rosszabbra számított. Ám szerinte nem olyan óriási a különbség a magyar és a román diákok között, hogy ne lehessen áthidalni. Emlékeztetett, hogy a romániai magyar elitiskolák nem szerepelnek a legjobb romániai tanintézmények rangsorának első felében. „És apropó önkritika hiánya: el tudom képzelni, hogy vannak olyan romániai magyarok, akik ezeket a számokat látva úgy reagálnak: ez nem éppen így van, ezek az adatok hamisak. A mi gyerekeink jobbak, okosabbak, tehetségesebbek a románokénál” – jegyezte meg.
A jelenség okairól szólva felidézte: az elmúlt 30 évben kiépült a romániai magyar oktatás részben önálló intézményrendszere, viszont az építkezés közben nem fordítottak kellő figyelmet a minőségi oktatásra. „Miközben mindannyian tudtuk, hogy azért kell az anyanyelvű oktatás, azért kellenek az önálló intézmények, mert csak így lehet igazán minőségi oktatást biztosítani a gyerekeknek, háttérbe került a minőségi oktatás kérdése” – magyarázta, hozzátéve, hogy ez nem csak az RMDSZ sara. Ráadásul – fejtegette – a magyar oktatás az önállósulással lazult a kötődés a román oktatási rendszerhez, így megszűnt egy versenyhelyzet.
„Egy oktatási rendszer akkor versenyképes, ha versenyez is. Mi ma köztes állapotban vagyunk. Nem versenyzünk a román intézményekkel, a magyarországiakkal pedig nem versenyezhetünk, mert az ottani rendszer más kritériumok szerint működik. Miközben fontos nekünk, hogy Magyarországtól know how-t, szakértelmet kapjunk, tudnunk kell, hogy nekünk itt kell versenyképesnek lenni” – részletezte Markó.
Budapest és az RMDSZ viszonya
Ezután a moderátor Kiss Tamás 2018-as tanulmányából idézett, amelyben a szociológus a Fidesz és az RMDSZ közeledését elindító tényezőket elemzi. A tudományos kutató a legfontosabb tényezőnek a Magyarországon történt „stratégiai elmozdulást” tartja. E szerint a magyar nemzetpolitikai szereplők már nem szorgalmazzák az autonomista forgatókönyvet, és már nem foglalkoznak az erdélyi magyar közösség és a román állam viszonyára vonatkozó programatikus kérdésekkel.
Ehelyett szinte kizárólag arra összpontosítanak, hogy az anyaországi intézményi struktúrákba integrálják az erdélyi magyarokat. A politikai elit szintjén pedig ez valójában annyit jelent az idézett kutató szerint, hogy az erdélyi kádereket közvetlenül kooptálják a magyarországi politikai patronázshálózatba. Kiss Tamásnak ezt a megállapítását a Kelemen Attila Ármin úgy fordította le a meghívottainak: nem egyszerűen egy taktikai váltás történt a magyar kormánypártok részéről az RMDSZ-hez való viszonyban, hanem strukturálisan átalakul a magyar-magyar viszony.
Kelemen Hunor kifejtette: szerinte leegyszerűsítőek a szociológus megállapításai. Emlékeztetett arra, hogy az egymás utáni budapesti kormányok határon túli politikája folyamatosan változott, akárcsak a külhoni magyaroknak nyújtott támogatás, ami a magyarországi költségvetés teherbírásától is függött. Emellett ezt a támogatáspolitikát befolyásolták az erdélyi tervezés korlátai („nem létező projektekre nem lehet támogatást kérni”), illetve a román állam viszonyulása az erdélyi magyar kisebbség igényeihez. „Egy finanszírozási űrt valaki előbb-utóbb be fog tölteni. Ha a román költségvetésből finanszírozták volna az elmúlt 30 évben a magyar közösségeket szolgáló fejlesztéseket, akkor nyilván nem lett volna szükség magyarországi forrásokhoz folyamodni. Ha létrejött volna egy magyar felsőoktatási intézmény, akár a Petőfi-Schiller, akkor nem lett volna szükség Sapientiára” – magyarázta.
Azt Kelemen is megerősítette, hogy a nemzetpolitikában a Fidesz-KDNP kormányzás mandátumai alatt paradigmaváltás történt. De ez szerinte abban nyilvánult meg, hogy Budapest most már nem csak az identitás megőrzéséhez, megerősítéséhez szorosan kapcsolódó oktatási, kulturális intézményeket támogatja, hanem olyan területeket is, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az identitás ápolásához. A politikus a sporttámogatásokat és az erdélyi gazdaságfejlesztési programot hozta fel példaként.
Kelemen szerint az RMDSZ és a Fidesz viszonya 2012 végén, 2013 tavaszán rendeződött, egy hosszabb folyamat eredményeként. De az szerinte téves megközelítés, hogy addig az RMDSZ-nek a magyarországi baloldallal kiváló viszonya volt. „Emlékszem arra, hogyan ment össze Markó Béla Gyurcsánnyal a kettős állampolgársági népszavazás miatt. Emlékszem arra, hogy a MÁÉRT-ot akkor és utána miért nem hívták össze” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz soha nem próbálta nyomásgyakorlással befolyásolni az RMDSZ politizálását. „Attól megóvta magát Orbán Viktor, hogy bármiféle olyan látszatot keltsen, hogy nyomást akar gyakorolni ránk a politikai döntésekben. Aki szerint van ilyen nyomásgyakorlás, az vagy rossz szemüveget használ, vagy nem látja ennek a viszonynak a lényegét. Mert ez a viszony nem így működik” – szögezte le.
Markó Béla elöljáróban felidézte: 30 évvel ezelőtt az RMDSZ megfogalmazta azt, hogy nem elég célul kitűzni a magyarként történő megmaradást. „Ma azt, hogy magyarként megmaradni, semmi sem fenyegeti szerintem. Azt kellene célul kitűzni, hogy szülőföldünkön, Erdélyben maradjunk meg magyarként, ne például Magyarországon. Akkor megfogalmaztuk azt is, hogy ehhez önálló közösséget kell felépíteni. Más állam kereteiben létezünk, mint a magyarországi magyarok, nekünk nem elég a hozzáférhetőség a magyarországi kulturális, oktatási, tudományos vagy más fajta intézményekhez, hanem saját intézményrendszerre van szükségünk, amelyet ennek a közösségnek a képviselői igazgatnak, működtetnek” – részletezte a volt szövetségi elnök.
Markó elmondta, 30 évvel ezelőtt az RMDSZ megfogalmazta a Magyarországhoz fűződő viszonyt is. „Ez arról szólt, hogy nekünk szükségünk van Magyarország politikai és anyagi támogatására is, de azt kérjük Budapesttől, hogy azokat a célokat és megoldásokat támogassa, amelyeket mi fogalmazunk meg. Mert mi ismerjük a helyzetünket, mi tudjuk ennek a közösségnek a valós törekvéseit. Egy másik fontos elv az volt, hogy ehhez a teljes Magyarország támogatására van szükségünk, nem egyik vagy másik politikai párt támogatására. Ezért időről időre valamelyik magyarországi párt mindig megsértődött. Ebből viták, konfliktusok származtak, és újból és újból meg kellett fogalmazni, hogy – ismétlem – teljes Magyarország támogatására van szükségünk Brüsszelben is, Párizsban is, Washingtonban is” – részletezte.
Markó úgy fogalmazott: lát zavarokat a jelenlegi magyar-magyar viszonyban, de gyorsan hozzáfűzte azt is, hogy „kívülről” számára könnyebb zavarokról beszélni. „Nem abban látom a zavart, hogy nagyságrendben több támogatás jön Magyarországról ma. Ez nagyon helyes, és nincs igazuk azoknak, sem Magyarországon, sem esetleg itt, akik azt mondják, hogy erre nincsen szüksége a magyar közösségnek. Én a problémát ott látom, és erről Kelemen Hunorral is vitatkoznék, hogy ahol megürül egy hely, ott betölti egy máshonnan érkező támogatás” – fogalmazott.
A volt szövetségi elnök a marosvásárhelyi magyar orvosképzés helyzetét hozta fel példaként. „Én egyre gyakrabban hallom azt, hogy nem baj, hogy a magyar orvosképzés bajban van, mert vagy a Sapientia keretében, vagy mellette magyarországi támogatásból létrehozzuk a saját orvostudományi és gyógyszerészeti egyetemünket. De szerintem ostobaság lemondani arról a román állami költségvetési pénzről, ami nekünk ugyanúgy jár, mint bárki másnak ebben az országban. Még akkor is, ha pillanatnyilag patthelyzet van, az út nem az, hogy legyintünk egyet, kivonulunk a MOGYE szenátusából, az évnyitókat a Vártemplomban tartjuk, és arról álmodozunk – mint ahogy a magyar oktatók némelyike teszi –, hogy magyarországi támogatásból csinálunk egyetemet. Ki fog ettől kétségbeesni Bukarestben?” – tette fel a kérdést.
Markó leszögezte: szerinte nem szabad ráállítani az erdélyi magyar közösség gondolkodását arra, hogy a román költségvetésből támogatott erdélyi magyar intézmények helyett majd ad Magyarország pénzt más intézményekre. Úgy vélekedett: az erdélyi magyar közösségnek azért van szüksége magyarországi támogatásra, hogy hozzátegyen ahhoz, amit a romániai költségvetésből megszerez, hogy a hátrányát esélyegyenlőséggé tegye egy többletpénzzel.
Arra is felhívta a figyelmet: az erdélyi magyar közösségnek fontos az, hogy Magyarország mögötte álljon, de az RMDSZ nem fordíthatja ennek a közösségnek a politikai meg más fajta figyelmét Magyarország felé, mert az a kivándorlásnak, kitelepülésnek lesz az előszobája. „Nem hiszem, hogy mögöttem állna a romániai magyar többség, amikor azt mondom: nem az a fontos, hogy kettős állampolgárként a magyarországi választásokon szavazzunk. Mert ha ez fontos, akkor az is fontos, hogy majdnem egymillió külföldön élő román állampolgár szavazott a romániai elnökválasztás második fordulójában. Ha a következő parlamenti választásokon is majdnem egymillió külföldön élő, az itteni valóságtól eléggé elszakadt román fog szavazni, könnyen megtörténhet, hogy a magyar szavazatok értékét lenyomják, és ők határozzák meg, mi lesz velünk itt Romániában” -- magyarázta.
Markó felidézte: a Sapientia gondolata 1998-ban fogalmazódott meg Marosvásárhelyen, az akkori magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és közötte. „Akkor egyeztünk meg abban, hogy egy komplementáris, esetleg posztgraduális felsőoktatási intézetet támogatna Magyarország. Megegyeztünk abban, hogy ennek kiegészítőnek kell lennie, és nem megismételnie azt, ami az állami oktatásban létezik már. De végül nem ez történt. Meglett a Sapientia, és az egyetem az állami oktatásban már létező szakokat képezte újra. De ha erről nem vitatkozunk a magyar kormánnyal, akkor nyilvánvalóan nem jutunk konklúzióra” – zárta gondolatait a volt szövetségi elnök.