Döntöttek a bírák: Liviu Dragneának le kell töltenie a büntetését

Elutasította kedden a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea semmisségi folyamodványát, így a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének le kell töltenie a börtönbüntetését.

A politikust az ítélethozatal előtt a Rahova börtönből a legfelsőbb bíróságra szállították. Liviu Dragneát megbilincselve vitték be a tárgyalóterembe, ahonnan az ügyvédei kérésére az újságírókat kitiltották. „Sajnálom, nem nyilatkozhatom” – jelentette ki távozásakor a sajtónak.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökét május 27-én ítélték jogerősen három év fél év szabadságvesztésre hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. Ugyanabban az ügyben Floarea Alesu három év és hét hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, Olguţa Şefut pedig egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A vád szerint Dragnea - aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt - közbenjárt annak érdekében, hogy a PSD megyei szervezetének két munkatársát a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havi bért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén, és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.

A politikus korábban egy másik rendkívüli perorvoslati lehetőséggel, úgynevezett semmisségi panasszal is élt. Ezt csak januárban tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

Kapcsolódók

Kimaradt?