Közel száz választási csalással kapcsolatos bejelentés érkezett

Mindeddig 96 esetleges választási szabálysértésre vonatkozó bejelentés érkezett, de ezek közül 32 megalapozatlannak bizonyult – Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő vasárnap délután. A legtöb panasz a választási propaganda folytatására, a voks bizalmas jellegének megsértésére, szavazólapok hiányára, a választási turizmusra, illetve a szavazóhelyiségek közelében való alkohol árusítására vonatkozott.

„A hatóságok 11 figyelmeztetést figyelmeztetést adtak, és négy, összesen 4 500 lej értékű bírságot róttak ki” – mondta a szóvivő.

Olt megyében azért riasztották a hatóságokat, mert néhány személy pénzt kapott, hogy elmenjen szavazni; az ügyben bűnvádi eljárást indítottak a választók megvesztegetése gyanújával. Szintén Olt megyében vizsgálatot indítottak a voks titkos jellegének megsértése miatt, miután az egyik szavazó a fülkéből kilépve megmutatta szavazólapját a választási iroda tagjainak.

A hârşovai rendőröket amiatt riasztotta az egyik szavazókörzet választási bizottságának egyik tagja, mert egy 73 éves, kerekesszékben ülő férfi kísérője állítólag megmondta annak, kire szavazzon.

Teleorman megyében egy férfi jelentkezett szavazni és voksolt is, pedig korábban mozgóurnát kért. A férfi azt állította, hogy ő nem nyújtott be kérést. A rendőrök bűnvádi eljárást indítottak okirat-hamisítás gyanújával és folytatják a nyomozást a kérést benyújtó személy azonosítására – mondta a szóvivő.

Egy Beszterce-Naszód megyei személyre 2000 lejes bírságot róttak ki a választási propaganda közösségi hálón való folytatása miatt.

A belügyminisztériumi szóvivő szerint ugyanakkor több mint 20 személyhez hívták ki a mentőket a választási irodákhoz az ország 12 megyéjében és Bukarestben.

A megyei lakosságnyilvántartási irodák vasárnap több mint 5000 személyi igazolványt állítottak ki azoknak, akik élni akartak voksolási jogukkal, de nem volt érvényes személyazonossági iratuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?