Becslés 13 órakor: a magyar választók részvételi aránya 7 százalékkal elmarad az átlagtól

Az RMDSZ által végzett felmérés szerint 13 óráig a romániai magyar választópolgárok 15 százaléka járult az urnákhoz az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában. Az országos átlag ekkor 22,07 százalékos volt.

Az RMDSZ a BEC 13 órás jelentése alapján közölte, hogy az országos részvételi arány 22,1 százalékos (a külföldi szavazók nélkül!), ami meghaladja az első forduló részvételi arányát (20,7 százalék), de továbbra is jelentősen elmarad a 27,2 százalékos, 2014-es második fordulós mobilizációtól.

A becslések szerint a magyar részvétel jelentősen elmarad az országostól: mindössze 15 százalékra tehető. A magyar részvétel lemaradása számottevően nagyobb, mint a korábbi választásokon, relatív értelemben 32 százalékos.

Az erdélyi, magyarok által jelentős arányban lakott megyék részvétele az országos átlag alatt van, egyedül Kolozs megyében magasabb, 25 százalékos. Hargitában 10, Kovászna megyében 11 százalékos a részvétel, továbbra is jelentősen alacsonyabb, mint az első fordulóban.

Külföldön rekordmagas a részvétel: 522 ezer szavazat, ami 30 százalékkal magasabb, mint az első fordulós 400 ezer voks.

Az RMDSZ legközelebb 16 óra után teszi közzé a magyar szavazók becsült részvételi arányát.

Kapcsolódók

Kimaradt?