Megszavazták: jövő tanévtől csökkennek az iskolai óraszámok

A szenátusban hétfőn elfogadott tanügyi törvényt módosító javaslat szerint a heti óraszám az elemi osztályokban átlagosan 20 (napi 4), gimnáziumban 25 (napi 5), középiskolában pedig 30 órára (napi 6) csökken. A jogszabály a 2020-2021-es tanévtől lép érvénybe, az államelnöki kihirdetése után.

Ebbe az óraszámba beletartozik az új tananyag megtanítására, a kiértékelésre és a közös, tanári felügyelet alatt zajló tanulásra szánt idő is.

A parlament másodjára szavazott a tervezetről – azzal a módosítással, hogy az óraszámok csökkentése csak a 2020-2021-es tanévtől lépjen érvénybe –, ugyanis a tanügyi törvényt módosító tervezet óraszámcsökkentésre vonatkozó cikkelyét Klaus Johannis ez év elején visszaküldte újboli megfontolásra. Az elnöki álláspont szerint a módosítást nem előzte meg hatástanulmány, és negatív következménye lehet az oktatásban részt vevők közösségére nézve. A szenátus hétfőn  döntő házként szavazott az ügyben, az államelnök ezúttal köteles lesz kihirdetni a módosító javaslatot.

A jelenleg érvényes kerettanterv szerint a magyar tannyelvű iskolákban tanuló gyerekek elemi osztályban heti 24–26 órát töltenek a tanintézményben, a gimnazisták pedig heti 28–36-ot. Ezzel a módosítással tulajdonképpen visszatérünk a 2011-es tanügyi törvényben eredetileg megfogalmazott kerettantervhez – ami másfél év után módosult Ecaterina Andronescu kezdeményezésére –, annyi különbséggel, hogy nem maximum heti óraszámot, hanem átlagot határoz meg.

A szülők országos szövetsége (FNAP) arra figyelmeztetett, hogy az óraszámokat összhangba kell hozni tantervvel, mert másként még rosszab képességvizsga- és érettségieredményekre lehet számítani. Egyelőre nem ismert, hogy mely tantárgyak óraszámait csökkentenék.

Kapcsolódók

Kimaradt?