Fontolóra veszi a PSD az államfő tisztségből való felfüggesztését

A Szociáldemokrata Párt fontolóra veszi, hogy kezdeményezze Klaus Johannis államfő tisztségből való felfüggesztését – jelentette ki vasárnap este az Antena 3 műsorában Viorica Dăncilă ügyvivő miniszterelnök. A PSD vezetője azonban hozzátette: attól tart, hogy ez mélyítené a politikai válságot.

Dăncilă arra a kérdésre válaszolva mondta ezt, hogy miért folyamodnak a tisztségből való felfüggesztéshez, amikor azzal vádolják Johannist hogy nem tesz eleget az alkotmánybíróság döntésének, amely az ügyvivő miniszterek azonnali kinevezésére kötelezte.

„Igenis megfontoljuk, hogy kezdeményezzük az államfő felfüggesztését a funkcióból, mert nem lehetséges az, hogy míg minden polgártól az alkotmány betartását kérjük, éppen ő, akinek példát kellene mutatnia, ne tartsa be az alaptörvényt – mondta. – Már így is válságban vagyunk: válság van a törvények terén, amelyeket el kell fogadnunk, válság van a stabilitás és bizalom tekintetében, és van egy elnökünk, aki mindezt figyelmen kívül hagyja, és külföldi látogatásra indul."

Meglátása szerint a politikai válság egy új többség létrehozásával oldható fel, amihez szükség van az elnök támogatására. Bár az államfő megérdemelné, hogy „azonnal felfüggesszék”, nem szeretnék a bizalmatlansági indítvány okozta válságot tovább mélyíteni, ezért még gondolkodnak ezen – nyilatkozta a távozó miniszterelnök.

Az alkotmány 95. cikkelye szerint az államfő tisztségből való felfüggesztését a parlamenti képviselők és szenátorok egyharmada kezdeményezheti, és a két ház együttes ülésén a törvényhozók többségi szavazata szükséges hozzá. Ha ez megtörténik, 30 napon belül népszavazást kell kiírni a kérdésről, és a referendum eredménye alapján lehetséges felfüggeszteni az elnököt a funkcióból.

Hozzátette: félreértelmezhető az államfő felfüggesztésének kezdeményezése az elnökválasztási kampány idején, mert azt az érzést kelthetné, hogy „félnek kiállni ellene”. A PSD elnöke szerint az államfőnek lehetőséget kell találnia arra, hogy akár néhány napra is, kinevezze az ügyvivő minisztereket, hogy feloldják az adminisztrációban bekövetkezett fennakadásokat.

Dăncilă nem szeretne előrehozott választásokat

Viorica Dăncilă mint Johannis egyik kihívója a novemberi elnökválasztáson, azt is elmondta. hogy nem kezdeményezne előrehozott választásokat, amennyiben államfőnek választanák meg. Mint mondta, számára az ország stabilitása a fontos, ezért ha a Cotroceni-palotába kerül, nem fogja támogatni előrehozott választások kiírását, és nem fog széthúzást gerjeszteni az állampolgárok között.

Arra a kérdésre, hogy harmadik jelöltet is tervez-e nevesíteni az uniós biztosi tisztségre, azt mondta: beszélni fog ez ügyben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság kijelölt elnökével. Szerinte Klaus Johannis visszaélést követett el, amikor „közbenjárt” Ursula van der Leyennél, hogy ne nevezze ki a PSD által jelölt román biztost, mert még nem alakult meg az új kormány.

A Szociáldemokrata Párt elnöke megerősítette, hogy az általa vezetett formáció törvényhozói nem fognak részt venni az új kormány megalakulásáról döntő parlamenti szavazáson, és hozzátette, hogy fontolgatják a PSD és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) fúzióját. A javaslat az UNPR részéről érkezett, és a PSD országos végrehajtó bizottságában fogják megvitatni azt. Az ügyvivő kormányfő szerint több – nem parlamenti – párt is jelezte, hogy együttműködne a Szociáldemokrata Párttal.

Kapcsolódók

Kimaradt?