Hetvenöt évvel ezelőtt, 1944. október 15-én került Magyarországon a hatalom Szálasi Ferenc kezébe. A nyilas terror 170 napja alatt a mintegy 200 ezres budapesti zsidó közösség felét – 90-95 ezer főt – gyilkolták meg.

A nyilas uralom miatt Magyarország a náci Németország utolsó csatlósa maradt, Budapest pedig a második világháború egyik legpusztítóbb városcsatájának színhelye lett: a Vörös Hadsereg által körülzárt Budapest ostromában 35 ezer polgári lakos, mintegy 80 ezer szovjet és 50 ezer német katona vesztette életét.

Félórás boldogság

Magyarország kormányzója, Horthy Miklós március 15-én, vasárnap déli egy órakor, a rádióban felolvasott proklamációjában bejelentette: Magyarország fegyverszünetet kér ellenfeleitől és megszünteti az ellenségeskedést velük szemben.

Amiről a kormányzó nem beszélt, az az volt, hogy a Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalásokon már október 11-én megszületett a megegyezés, a magyar és a szovjet fél képviselői aláírták az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Az elhallgatásra persze jó oka volt: a magyar kormányban számos németbarát miniszter foglalt helyet, akik minden elhangzott szót jelentettek a német követnek, Németország magyarországi teljhatalmú megbízottjának, Edmund Weesenmayernek.

Az ideiglenes fegyverszünet aláírásáról és az október 15-ére tervezett átállás előkészületeiről tehát az ország lakossága és – ami ilyen esetben még nagyobb baj – a honvédség sem tudott. A németek viszont tisztában voltak mindezzel és Weesenmayer már október elején közölte Szálasival, hogy készüljön, mert Hitler őt szemelte ki a politikai vezetésre.

A kiugrási kísérlet csúfos kudarcot vallott. A németbarát vezérkar nem küldte ki a csapatokhoz Horthy hadparancsát az átállásról, a három hadsereg parancsnoksága ehelyett olyan értelmű utasítást kapott, hogy a kormányzói proklamációt nem szabad fegyverszünetként értelmezni, a harcot folytatni kell.

A kudarcnak személyes oka is volt: október 15-én délelőtt, egy német SS-különítmény Otto Skorzeny vezetésével elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, a kormányzó még élő utolsó gyermekét. A németek az ő sorsával is zsarolni tudták a fiáért aggódó idős kormányzót.

A kormányzó kiáltványát követően a lakosság legnagyobb része fellélegzett, azt utcák megteltek reménykedő emberekkel, a sárga csillagos házakba összezsúfolt, a deportálás előtt álló zsidók hatágú sárga csillaggal megbélyegezett zsidók leszedték a csillagot ruhájukról. A boldogság azonban alig fél óráig tartott, a németek elszánták magukat Horthy eltávolítására és a nyilaskeresztesek hatalomra juttatására.

Délután a rádió már katonaindulókat, majd további kitartásra buzdító parancsokat sugárzott. Több Horthyhoz hű parancsnokot lefogtak. Budapest útvonalain német tankok jelentek meg, megszállták a főváros stratégiai pontjait, a hidakat, a Rádiót, a postát. A Várat körülzárták a németek – mindössze 300 testőr maradt a helyén. Teherautókon száguldozó, röpcédulákat osztogató, felfegyverkezett nyilasok vették át az irányítást az utcákon. Október 15-én estére a nyilas hatalomátvétel, szinte puskalövés nélkül, befejeződött.

Másnap, október 16-án Horthy a német zsarolásra aláírta lemondó nyilatkozatát, visszavonta proklamációját, fölmentette Lakatos Géza miniszterelnököt és kormányát, valamint kinevezte miniszterelnökké Szálasi Ferencet. Az államcsíny legalizálására Veesenmayer azzal tudta rávenni a kormányzót, hogy „becsületszavát” adta az elrabolt ifjabb Horthy Miklós szabadon bocsátására.

A nyilasok rémtettei

Szálasi 1944. november 4-én felesküdött a Szent Koronára. A „nemzetvezetővé koronázott” nyilas vezér hitt a német csodafegyverekben. A nyilasok hatalomra kerülésével kezdetét vette a közel hét hónapig tartó, véres terror. Folytatódtak a deportálások, halálmeneteket indítottak a koncentrációs táborok, valamint a nyugati határ felé. Mindennapossá váltak a brutális kivégzések, a tömeges vérengzések, mintegy 3600 áldozatot követeltek a Duna-parti kivégzések.

A nyilas rendvédelem speciális testülete, a Nemzeti Számonkérő Szervezet elsősorban a politikai foglyokkal, ellenállókkal foglalkozott. A Budapesti rendőrfőkapitányság Hain Péter vezette Politikai Rendészeti Osztálya (a „magyar Gestapo” utódszervezete) katonaszökevényekre, bujkáló zsidókra vadászott és százakat hurcolt svábhegyi főhadiszállására.

A legtöbb embert mégis az ún. nyilas pártszolgálat és a fegyveres nemzetszolgálat területi alapon felállított csoportjai kínozták és gyilkolták meg. Legénységük túlnyomórészt a nyilasokhoz 1944-ben csatlakozott suhancokból, kisegzisztenciákból, lecsúszott emberekből, munkásokból, kispolgárokból verbuválódott. Az elkövetők túlnyomó része nem egy népirtó, világnézeti háború katonájaként húzta fel a nyilas karszalagot, hanem a rablás, a mások feletti korlátlan hatalom igézetében csatlakozott a milíciákhoz.

A holttestek egy része a Törvényszéki Orvostani Intézetbe került, amelynek egyik munkatársa így emlékezett: „A lehető legkevesebb van olyan, akit csak úgy egyszerűen lelőttek, a legtöbbet szörnyűséges módon meggyötörték. Az arcuk rémes torzulásából arra lehet következtetni, hogy szenvedésük irtóztató volt. A nyilasok volt a szemkilövés, a nyúzás, kibelezés, a végtagrombolás.”

A fogságban is „nemzetvezető”

A Vörös Hadsereg 1944 karácsonyára bekerítette Budapestet, ezt megelőzően viszont a nyilas vezetőség a nyugati országrészbe tette át székhelyét. Szálasi főhadiszállását először Farkasgyepűn, majd Brennbergbányán, végül Kőszegen állította fel, ahol hét kötetesre tervezett könyvét írta. Szálasi biztos volt abban, hogy nem esik bántódása, a szövetségesek győzelme után is Magyarország vezetője maradhat.

Szálasi 1945. május 5-én esett amerikai fogságba. Erről a kiváló hadtortényész, Gosztonyi Péter Légiveszély, Budapest című könyvében így számol be: 

Akkor már Mattsee-ben, a Seewirt fogadóban tartózkodó Szálasi „utasította testőrsége parancsnokát, Mészáros ezredest, hogy a helységet megszálló amerikai csapatok parancsoka előtt, fedje fel kilétét, és jelentse, hogy ő a nemzetvezető” aki „kész arra, hogy a megfelelő amerikai személyekkel Magyarország jövője érdekében tárgyalásokat folytasson.

Alig egy napra rá, három dzsip állt meg a Seewirt fogadó előtt. Az amerikai XV. hadtest hírszerző és kémelhárító részlegének tisztekből álló csoportja a magyar származású Jellinek György hadnagy vezetésével lépte át a fogadó küszöbét. Szálasi és társai – mindannyian polgári ruhában, de jó részük a pártegyenruhához rendszeresített bilgericsizmában – a Seewirt nagytermében már felkészültek a látogatásra. Szálasi magas rangú amerikai tisztet várt, helyette az említett hadnagy érkezett. Úgy látszik, fényképről ismerhette Szálasit, mert a népes társaságot kikerülve egyenesen a nemzetvezetőhöz tartott. Szálasi (…) kézfogásra nyújtotta kezét, de az amerikai hadnagy ezt nem vette tudomásul. Röviden csak ennyit mondott: ”

Szálasi a fogságban is igyekezett megőrizni a nemzetvezető tisztséggel járó méltóságot, a letartóztatásban lévő osztrák és német tisztek nem kis mulatságára. Kötelező egészségügyi sétáira elkísérte titkára, Szögi Géza és magántitkára, Bolváry Géza, akik egy lépéssel lemaradva követték a „nemzetvezetőt”.

Az amerikai hatóságok Szálasit átadták Magyarországnak, ahol a bíróság 1946. március elsején hirdetett ítéletet. A „nemzetvezetőt” kötél általi halálra ítélték kötél általi halálra, emberek törvénytelen kivégzése, vagy megkínzása, Magyarországnak a háborúba történő fokozottabb belesodrása (vezető állásban kifejtett tevékenységgel), a fegyverszünet megkötésének megakadályozása, és a nyilas kormányzatban való vezető állás vállalása vádpontok alapján. Az ítélet végrehajtására március 12-én került sor a Markó utcai fogházban.