„A megalázás magasiskolája” – túlharsogta a román népzene a Szent Mihály-templomban zajló szentmisét

Keserű szívvel búcsúztak el vasárnap este két évre a Szent Mihály-templomtól a kolozsvári katolikusok: a belső felújítási munkálatok elkezdése előtti utolsó szentmisét túlharsogta a Főtérről beszűrődő román népzene. Történt ez annak ellenére, hogy a városháza írásban megígérte: a Kolozsvári Napok ideje alatt semmi nem fogja háborgatni a liturgiát. És annak ellenére is, hogy Romániában bűncselekmény az egyházi szertartások megzavarása. „Teljesen kisemmizve, megalázva érezzük magunkat” – kommentálta a polgármesteri hivatal eljárását a Maszolnak Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános.

A történtek előzménye, hogy idén hivatalos kolozsvári városnapok egybeestek az évszázados hagyományú búcsúünneppel és a római-katolikus plébánia által az idén első alkalommal megszervezett Szent Mihály napokkal. A Szent Mihály-templomban vasárnap 18-tól tartott egyházi búcsús szentmisével egy időben egy román népzenei fesztivál zajlott a Főtéren, a Kolozsvári Napok keretében, a polgármesteri hivatal szervezésében.

A katolikus hívek abban a tudatban léptek be vasárnap este a Szent Mihály-templomba, hogy ezt a következő két évben nem tehetik meg, mert a felújítási munkálatok miatt a hajlékot bezárják. Így voltaképpen kettős értelemben is „búcsús” szentmisére érkeztek. És keserű szívvel távoztak a liturgia végeztével, mert – mint az alábbi felvételen is hallható – a Kolozsvári Napok főtéri rendezvénye szinte ellehetetlenítette az egyházi szertartás méltóságteljes megtartását.

„Amikor bevonultunk a szentmisére, még teljes hangerővel bömbölt a román népzene. Ezután elcsendesedett, de utána folyamatosan beszélt valaki a főtéri színpad mikrofonjába, ami nagyon behallatszott. Később ismét teljes hangerővel dübörgött a zene. Amikor az orgona kísérte az énekeket, én az orgonaszóból semmit nem hallottam, csak a becsukott ajtókon is átszűrődő zajt. A szentmise elején és a végén is kértem a jelenlévőket, hogy igyekezzünk kizárni mindazt, ami nem idevaló, és hagyjuk meg magunknak azt a benső hangot, arra próbáljunk figyelni. Ez nem tudom, hogy kinek sikerült” – számolt be a Maszolnak Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános.

A katolikus lelkész azért is megbotránkoztatónak tartja a történteket, mert a polgármesteri hivatal pozitív választ adott arra a szeptember 20-án iktatott írásbeli kérésére, hogy szeptember 29-én 18 és 19 óra között ne zavarják meg a Szent Mihály-templomban tartott szentmisét a Kolozsvári Napok rendezvényei. A válaszában Emil Boc polgármester arról biztosította a főesperest, hogy a városnapok programját a kérésének megfelelően módosították.

Kémenes Lóránt Zoltán elmondta, személyesen is járt ebben az ügyben a városházán, ahol Oláh Emese alpolgármesterrel tárgyalt, aki a köztéri eseményekért felelős igazgatóval, Călin Fornával egyeztetett. „A városházi illetékes eleinte azt hangoztatta, hogy csak fél óra csendet tudnak szavatolni. Én azt mondtam, hogy igyekszünk a legszűkösebb időkeretbe beleférni, megértjük, hogy zajlanak a Kolozsvár Napok, de azért ők is lássák be, hogy az az egy óra a minimumok minimuma. Végül a tárgyalásaink után megkaptuk az írásos megerősítést, miszerint biztosítják a csendet a liturgia teljes időtartama alatt. Mi pedig fölszusszantunk, hogy hű de jó!” – idézte fel a főesperes.

Kémenes Lóránt Zoltán megjegyezte: már meg sem lepődik azon, hogy azt sem tartja be a városháza, amit írásban megígér, mert korábban is átverte már a plébániát a polgármesteri hivatal. Legutóbb épp a megzavart szentmise előtti pénteken, amikor arról értesült, hogy a megkérdezésük és a beleegyezésük nélkül a városháza a Kolozsvári Napok alatt megvilágítani készül a Szent Mihály-templomot.

„El is kezdték elhelyezni a fényszórókat. Én már úton voltam pénteken egy másik településre, amikor értesültem erről, és leállítottam a munkálatokat. Ekkor rögtön előkerült a hivatalos emberük, és megígérte nekem, hogy csakis és kizárólag színeket vetítenek a templomra, az úgynevezett architekturális megvilágítást biztosítanák, ehhez kérik az engedélyünket. Kértem, hogy ezt szerződésben rögzítsük, amit elutasítottak, a bizalmi egyezségre hivatkozva. Később döbbentem tapasztaltam, hogy a hét vége minden napján délutántól éjszakáig a templom tetejére azt a feliratot láttam rávetítve a templom tetejére románul: Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, Kolozsvári Napok. Ez a megalázás magasiskolája” – fogalmazott a főesperes.

A Szent Mihály-templom nélkül Kolozsvár nem lenne Kolozsvár

A lelkész elmondta, még a Kolozsvári Napok előtt javasolta a városházi illetékeseknek, üljenek le tárgyalni egy hosszú távú, konszenzus megoldásról arra, hogy a templomban zajló liturgiákat ne zavarják meg különböző köztéri rendezvények. „Mi nem élünk vissza az időhatárokkal. Hét közben a szentmise fél órát, vasárnap egy órát tart, s csak azt kérjük, amié a miénk. A Szent Mihály-templom nélkül Kolozsvár nem lenne Kolozsvár. Ezt be kellene látni” – mondta a főesperes, hozzátéve, hogy kapott is erre a hétre ígéretet egy találkozóra, ám ezt a jövő hétre halasztotta a városháza.

A főesperes azonban már nem látja értelmét egy ilyen találkozónak. Amikor ugyanis szerdán számon kérte Călin Fornáékon a szentmise ideje alatt történteket, a városházi igazgató azt bizonygatta, hogy ha nem is így órát, de 43 percet sikerült biztosítani a csendet a Főtéren. „Ilyen szinten megy, mindenki a magáét darálja. Nem számítanak a tények” – jegyezte meg.

A vallásszabadságot szavatoló 2006/489-es törvény 13-ik cikkelyének harmadik bekezdése szerint Romániában bűncselekménynek számít a jogszabályok adta keretekben zajló vallásos tevékenységek akadályoztatása vagy megzavarása. A Btk. 381-ik cikkelyének első bekezdése szerint ez a bűncselekmény három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy bírsággal büntethető.

A katolikus lelkész felháborítónak tartja a polgármesteri hivatal eljárását. „Megalázva, semmibe véve érezzük magunkat. A városházának nem számított, hogy vasárnap búcsúünnepünk volt, ráadásul két évre búcsút veszünk a kőtemplomtól is. Itt csak és kizárólag az van, amit a hatalom diktál” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, hogy terveznek-e jogi lépéseket az ügyben, Kémenes Lóránt Zoltán úgy fogalmazott: „konzultálunk róla”.

Oláh Emese mielőbb tisztázná az „illemszabályokat”

Oláh Emese alpolgármester a Maszolnak megerősítette: a városházi illetékes arra tett ígéretet, hogy vasárnap 18 órától egy 30 perces szünet lesz a népzenei fesztiválon. Ám ebben a fél órában zajlott a színpadon a népviseletek bemutatása, mikrofonnal, hangosítással, és ez a zaj is beszűrődött templomban.

„Magam is részt vettem a szentmisén, és a liturgia alatt folyamatosan tartottam a kapcsolatot a főtéri színpad mellett tartózkodó városházi kollégákkal, és kértem őket, hogy csökkentsék a hangerőt. Felháborítónak tartom, hogy a hívek nem tudtak figyelni a liturgiára, hiszen nem a népzenére voltak kíváncsiak, együtt szerettek volna ünnepelni és imádkozni” – nyilatkozta Oláh Emese. Hozzátette, nagyon sajnálja, hogy ez előfordulhatott, még akkor is, hogy egy szerencsétlen véletlen folytán estek egybe a hivatalos városnapok a Szent Mihály-búcsúval.

Az alpolgármester hangsúlyozta, szükség van a Kolozsváron zajló köztéri rendezvények megszervezésére vonatkozó „illemszabályok” mielőbbi tisztázására, a szentmisék és istentiszteletek tiszteletben tartására. Közölte, helyi tanácsosként szándékában van kezdeményezni egy erről szóló határozattervezetet, ám ennek napirendre tűzése a polgármesteri hivatalon múlik majd.

Megkerestük a városházát

A Maszol írásban kért magyarázatot a városháza sajtóosztályától a történtekre. Többek között arra voltunk kíváncsiak, miért szegte meg a polgármester a katolikus főesperesnek tett ígéretét és szándékukban áll-e olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel hosszú távon megelőzhetőek a szeptember 29-én történtekhez hasonló incidensek. Kérdéseinkhez csatoltuk a szentmisét megzavaró fesztiválzajról készült felvételt. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?