A tervezhetőség, kiszámíthatóság hiánya jelenleg a romániai önkormányzatok legnagyobb problémája – véli Horváth Anna. Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a Maszolnak adott interjúban elmondta: a települések fejlődését az is akadályozza, hogy az állam a helyhatóságok vezetőiben potenciális bűnözőt lát, így sokszor inkább nem pályáznak uniós pénzekre, mert „abból nem lehet baj”. Kolozsvár volt alpolgármestere arról is beszélt: az RMDSZ folyamatosan nyomon követi a nyelvi jogok betartását a helyi közigazgatásban, és csak a tanácsüléseken alkalmazott tolmácsok kérdésében látja esetenként helyét kompromisszumnak.

Hosszú évekig Kolozsvár alpolgármestereként „szem előtt” volt a tevékenysége, nem csak a kolozsváriak ismerték és szólították Ancsának az amúgy csíkszeredai születésű közösségi vezetőt, Horváth Annát. Az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki munkája inkább a háttérben zajlik. Voltaképp mi a feladata ügyvezető alelnökként?

Valóban, alpolgármesterként megtanultam, hogy egy választott képviselőnek arra kell koncentrálnia, hogy dolgozzon és munkájának eredményét láthatóvá tegye a választók előtt. Az én munkámban az a legfontosabb, hogy az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek, polgármestereinek, alpolgármestereinek, tanácsosainak segítséget nyújtson. A napi tevékenységem nagyon változó. Vannak heti rendszerességgel elvégzendő feladatok, például részt veszek az RMDSZ megyei, kistérségi önkormányzati testületeinek az ülésein. Visszajelzek, megoldást keresek az üléseken felmerülő problémákra. Igyekszem gördülékenyebbé tenni az önkormányzati vezetőink és az RMDSZ parlamenti frakciói, a bukaresti állami hivatalokban (Számvevőszék, Versenytanács stb.) dolgozó kollégák közötti együttműködést.  Ami a törvényhozást illeti, elöljáróinknak nemcsak napirenden kell lenniük munkájukat érintő a törvénymódosításokkal, de rendkívül hasznos, ha javaslataik idejében el is jutnak a törvényalkotókhoz, hiszen ezeket a jogszabályokat legtöbbször nekik kell alkalmazniuk. Ezt hivatott segíteni az önkormányzati főosztály által elindított interaktív honlap is, amely rendszeresen frissül a helyhatóságok számára fontos jogi újdonságokkal.

Nagy hangsúlyt fektettünk az önkormányzati vezetőink képzésre, ezek megszervezése is a munkakörömbe tartozik. Sok új ember kerül egy-egy választás alkalmával önkormányzati tisztségbe, számukra nem csak a képzés, hanem a tapasztalatcserére fókuszáló tanácskozások is nagyon fontosak, hiszen ezeken megismerhetik a régebbi kollégáik által bejáratott jó gyakorlatokat.

Az év hátralévő részében az egyik legfontosabb prioritásunk az önkormányzati választásokra való előkészület. Ez azt jelenti, hogy „kiértékelő körutak” formájában minél több településünkön igyekszünk elvégezni egy fajta mérlegkészítést: megnézzük, hogy mit tűztek ki célul a választott képviselőink, mi valósult meg ezekből, hol szükséges a frissítés, a váltás, hogyan lehet új embereket bevonni az önkormányzati munkába. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor a nagyobb nyitás ennek a legjobb módja, vagyis az urnás előválasztás, amely megmozgatja a helyi közösségeket, átláthatóságot és legitimitást adhat az elöljáróknak. Arról is kell beszélnünk, hogy kikkel és milyen eredményekkel tudunk előállni a jövő évi önkormányzati választásokon.

Gondolom, szinte napi szinten tárgyal RMDSZ-es önkormányzati vezetőkkel. Melyek az leggyakoribb panaszaik?

Panaszkodni nem szoktak. De visszatérő problémájuk, amihez segítséget kérnek, az a folyamatosan, gyakran követhetetlenül változó törvényi környezet. Ez jelentősen megnehezíti a munkájukat, hiszen a legtöbb esetben az új jogszabályokhoz nincs mellékelve semmilyen útmutató. Az értelmezhető törvénycikkelyek ügyében hiába fordulnak a parlamenthez vagy a minisztériumokhoz, nem kapnak egyértelmű választ. A másik alapvető gondjuk, hogy nem tudnak előre tervezni. Ez különösen érvényes az idei évre, mert az országos költségvetést csak nagyon későre terjesztette a kormány a parlament elé. Ennek következtében az év első két hónapjában gyakorlatilag a teljes állami szféra takaréklángon működött, egy helyben toporgott. Ezután a bürokratikus eljárások miatt is igen nehéz felpörgetni mindazt, amit egy önkormányzat egy adott évben meg akar valósítani. Így például további késéseket okozott a helyi költségvetések kötelező közvitájára előírt 45 nap, melynek elmulasztása esetén a helyi költségvetést elfogadó tanácshatározatokat sok helyen pont a „jóakaró” prefektusok támadták meg. Ilyenkor, az nem számít, hogy országosan az önkormányzatok 90 százaléka hasonlóan járt el, őket senki nem kérte számon. De hát így működik ez az ország.

Az önkormányzati vezetők már az országos költségvetés elfogadásakor előrevetítették, hogy a személyijövedelem-adó csökkenése és a rájuk hárított plusz költségek miatt sanyarú év vár rájuk, a kormány az ígéretei ellenére sem fogja tudni kompenzálni a kiesést. Az év utolsó harmadához közeledünk. Jogos volt az aggodalmuk?

Jogos volt, viszont az együttes fellépésük és tiltakozásuk nyomán azért a költségvetés végső formája nem vezetett annyira súlyos helyzethez. Sikerült a problémák nagy részét időben orvosolni. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan önkormányzatok, ahol pénzhiány van, s most az idei utolsó költségvetés-kiigazításától várják a helyzetük rendezését. De nem ez a jellemző. A legnagyobb problémájuk az, amit az előbb is említettem: a tervezhetőség, kiszámíthatóság hiánya. Nagyon nehéz az embereknek elmagyarázni azt, hogy a bürokratikus zsákutcák miatt nem haladnak a betervezett és megígért beruházások.

Vannak olyan RMDSZ vezetésű önkormányzatok is, amelyek hatékonyan tudják kihasználni az uniós alapok adtak lehetőséget, mások meg sikertelenül pályáznak, ha egyáltalán pályáznak uniós pénzekre. Honnan adódnak ezek az eltérések, és van-e módja javítani a helyzeten az önkormányzati főosztálynak?

Valamennyi önkormányzatunknak sikerült kisebb, vagy nagyobb mértékben uniós forrásokat lehívni. Sokkal nagyobb most a sikeres pályázatok száma, mint ahogy a pályázati ciklus elején körvonalazódott. Persze, szembe kell néznünk azzal is, hogy vannak olyan önkormányzataink, ahol megfelelő szakemberek hiányában nem sikerült olyan mértékben hozzáférni ezekhez a forrásokhoz, mint amennyire szükség lett volna a település szempontjából. A szakemberhiány a tavalyi évig érthető is lehetett, hiszen nagyon nehéz volt például a városoktól távol eső önkormányzatokhoz olyan köztisztviselőket találni, akik az akkori fizetésért (múlt évben az ideinél jóval kisebb volt az önkormányzati alkalmazottak bére – szerk. megj.) nem csak elvállalják ezt a nem kis rizikójú munkát, de kreatívan is állnak hozzá. Mi több, minden egyes uniós forrással dolgozó önkormányzatunk arról számolt be, hogy a különböző ellenőrző szervek brigádjai hullámokban szállták meg a hivatalokat.

Ez egész Románia rákfenéje egyébként. Könnyű ráfogni ezekre az ellenőrzési hullámokra azt, miszerint Bukarest nagyon ügyel arra, hogy ne lengje be a korrupció gyanúja az uniós források felhasználását. Pedig az uniós forrásokkal kapcsolatos igazi korrupciós ügyek nem feltétlenül jellemzőek az országban. Persze, ha a törvény tág értelmezéséből fakadó hivatali mulasztásokat, hivatali visszaélésként definiált eljárásbeli hibákat is ide számítjuk akkor egészen más a helyzet. Ezeket csak mifelénk sorolják a korrupciós bűncselekmények közé. A lényeg: a túllihegett ellenőrzések miatt ma már a köztisztviselőket nagyon nehéz rávenni arra, hogy felelősséget vállaljanak uniós projektekért. Mondok egy példát: az egyik legjobban teljesítő Gyergyó területi polgármesterünk évek óta tartó tapasztalata, hogy minden egyes uniós, vagy más forrásból finanszírozott befektetése nyomán egymást követve jöttek az ellenőrző szervek: ha nem számvevőszék, akkor a pénzügy, ha nem a pénzügy, akkor egyéb szervek. Akárcsak a magánszférában, a legtöbb ellenőr az önkormányzatokhoz is azzal érkezik, hogy „nekünk muszáj találnunk valamilyen rendellenességet, jobb, ha maga mondja meg, hogy mit találjunk, mint ha mi kezdjük keresni, üres kézzel nem mehetünk el”. Ezt a mindannyiunk által naponta megtapasztalt viszonyulásmódját az államnak, a polgárok iránti tisztelet és bizalom hiányát kell leghamarabb orvosolni ebben az országban. Mert hová vezet az, ha egy állam a saját polgáraiban - a vállalkozóktól, az önkormányzatokig, az orvosoktól a tanárokig, mindenkiben potenciális bűnözőt lát? Kinek jó az, ha mindennek eredményeként az ország több milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatást hagy elköltetlenül? Nekünk arra kell törekednünk, hogy mindezen jelenségek ellenére az önkormányzataink okuljanak egymás példáiból, legyenek elővigyázatosak, de ne úgy álljanak hozzá az uniós forrásokhoz, hogy „inkább nem hívunk le pénzeket, mert abból nem lehet baj”.

Egy RMDSZ-es vezetésű vagy részvételű önkormányzatnak, gondolom, nem csak a település prosperitásának elősegítése a feladata, a polgárok komfortérzetéhez jelentősen hozzájárul az is, hogy anyanyelvükön fordulhatnak a hivatalhoz, magyarul is intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. Székely István, aki szintén az ügyvezető elnökség tagja, az Újratervezés jelszóval megtartott 2015-ös RMDSZ-kongresszus után nyilatkozta egy interjúban a Maszolnak: „Sokszor RMDSZ-es polgármesterek azok, akik nem teszik ki a kétnyelvű táblákat, nem fogadják az anyanyelven írt beadványokat, nem beszélnek magyarul a tanácsülésen stb. Ez kényes kérdés, eddig többnyire félrenéztünk”. Most is félrenéznek?

Semmiképp nem nézünk félre. 2017-18-ban mi magunk készítettünk egy nagyon átfogó felmérést a nyelvi jogok alkalmazásáról azoknak a településeknek az önkormányzatainál, ahol 20 százaléknál nagyobb arányban élnek magyarok, és törvényes kötelezettség a kétnyelvű helységnévtáblák és kétnyelvű intézményfeliratok elhelyezése. Összesen 353 közigazgatási egységre, 1066 településre terjedt ki ez a felmérés. A megkeresett önkormányzatok több mint 90 százaléka válaszolt a kérdéseinkre. Ezek alapján elmondható, hogy az 1066 településnek kevesebb mint 10 százalékában nincs ebben a pillanatban sem – a helyi és a megyei RMDSZ többszöri felszólítása ellenére – kétnyelvű helységnévtábla, illetve a közintézményekről hiányoznak a kétnyelvű feliratok. Ezeken a településeken tárgyalásos vagy peres úton szerzünk érvényt jogaink betartásának. Azt tiszta lelkiismerettel tudom cáfolni, hogy a kétnyelvű feliratok dolgában az RMDSZ által vezetett önkormányzatok mulasztanának. A törvény betartását nekünk folyamatosan kell figyelnünk, a kétnyelvű táblák esetleges „titokzatos” eltűnéseit számon kérjük, ezt a napi feladataink része.

A polgárok anyanyelv-használati jogának ügyében sem tudunk kompromisszumot kötni. Nyomon követjük ennek a jognak a tiszteletben tartását minden egyes olyan közigazgatási egységben, ahol ez törvényi kötelezettség. Ha érkeznek hozzánk bejelentések arról, hogy valaki szerette volna az anyanyelvét használni a hivatallal való kapcsolattartásban, de ezt nem tették számára lehetővé, azonnal kiszállunk az adott településre, és megvizsgáljuk, hogy mi történt. Ugyanakkor az sem titok, hogy a nyelvi jogok betartása egy olyan többletfeladata az önkormányzatoknak, amelyekhez nem társul többletforrás. Főként a nem magyarok által vezetett önkormányzatok próbálnak rövidítőket találni. Például olyan köztisztviselőt alkalmaznak, aki tud segíteni a magyar embereknek románul kitölteni egy kérést. Ha mindkét fél ezt elfogadható megoldásnak tartja, akkor mi is elfogadjuk.

Amihez azonban árnyaltabban viszonyulunk a közigazgatási törvény által előírt jogok közül, az a tolmácsok használata a tanácsüléseken. Ez jog arról szól, hogy ha egy tanácsos anyanyelvén akar felszólalni az önkormányzati képviselőtestület ülésén, akkor ezt a lehetőséget biztosítsák számára. Azért kell ezt árnyaltan kezelni, mert az önkormányzati képviselőinknek alapból jól kell beszélniük románul. Olyan, 20-30 százalékban magyarlakta településeken, mint például Tordszentmihály, ahol nagyon kis költségvetésből kell egy önkormányzatnak gazdálkodnia, nem tartom indokoltnak számon kérni a polgármesteri hivatalon, hogy miért nincs tolmács biztosítva a tanácsüléseken. Azt kell prioritásnak tekintenünk, hogy a polgároknak legyen lehetősük használni az anyanyelvüket a hivatallal való kapcsolattartásban.

Az anyanyelvhasználat kérdéskörénél maradva: a kormány sürgősségi rendelettel elfogadta az alkotmánybíróságon korábban megbukott közigazgatási törvénykönyvet. Hogyan érinti ez a jogszabály a nyelvi jogokat a közigazgatásban? Érezhető-e már a törvénykönyv hatása?

Ha ez a sürgősségi rendelet a parlamenti vita során nem módosul, akkor jelenleg már 17 olyan településünk van, ahol a korábbi törvény szerint voltak kétnyelvű helységnévtáblák és intézményfeliratok, s ma már le kell venni ezeket. Olyan településekről van szó, ahol a 2002-es népszámláláskor még megvolt a 20 százalékos aránya a magyar kisebbségnek, de a 2011-esben már nem. Idáig viszont, az RMDSZ által kezdeményezett 2006-os törvénymódosításnak köszönhetően nem távolították el a kétnyelvűfeliratokat, a megszerzett jog elvének tiszteletben tartásának jegyében. Azt, hogy 2021-es, most már nagyon közeledő újabb népszámlálás mit hoz ezen a téren, nagyon nehéz megelőlegezni.  Egy dolog egészen biztos, hogy további olyan helyzetekkel kellene majd szembesülnünk, ahol a szerzett jogaink érvényüket veszítik. Ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Én nem is annyira a korábbi, 215-ös közigazgatási törvényhez hasonlítanám a sürgősségi rendelettel elfogadott új Közigazgatási kódexet, hanem a parlamentben elfogadott változatához. Hiszen egy ilyen kényes, nagyon nagy odafigyelést, finomhangolást, politikai egyeztetéseket igénylő területen, mint a kisebbségi jogok, egyetlen kormány sem írhatja felül a parlamentben, a választott törvényhozók körében kialakult többség akaratát. Ez a parlamenti többség a nyelvi jogok bővítése mellett döntött, amikor a közigazgatási törvénykönyvet tavaly nyáron megszavazta. Ezért elfogadhatatlanok számunkra a sürgősségi rendelet által eredményezett visszalépések. Például az anyanyelvhasználati jognak a prefektúrákra és a helyi közszolgálati vállalatokra való kiterjesztésének, az utcák, terek, parkok kétnyelvű feliratozásának ügyében. A parlamenti változat azt is egyértelműsítette, hogy a 20 százalékos küszöb feltételéhez kötött nyelvi jogok biztosításának kötelezettsége a megyei önkormányzatokra, dekoncentrált intézményekre is érvényesek, a rendeletből ez is kikerült. Fontos viszont, hogy meghagyták a helyi önkormányzatoknak azt a jogát, hogy akkor is biztosítsanak nyelvi jogokat a településen élő kisebbségeknek, ha az arányuk nem éri el a 20 százalékot. Így nem születhet olyan felháborító bírósági döntés, mint például korábban az aranyosgyéresi, vagy a Brassó megye határát jelző kétnyelvű helységnévtábla ügyében.

Említette, hogy voltaképp már megkezdődött a felkészülés az önkormányzati választásokra. Ám egyelőre az államelnök-választás következik. Mi az RMDSZ-es önkormányzatok szerepe a közeledő kampányban?

Az államfőválasztás voltaképp edzésben tartja a helyi szervezeteinket és önkormányzatainkat a jövő évi önkormányzati választások előtt. A Kelemen Hunor elnökjelöltet támogató aláírások összegyűjtéséből is hangsúlyosan kivették a részüket, nélkülük nem is gyűlt volna össze a 270 ezer aláírás. Az sem mellékes, hogy az elnökjelölt üzenetét, a kampányunk mondanivalóját az önkormányzati vezetők tudják legjobban közvetíteni a helyi közösségek felé. Ha az emberekkel közvetlen, a kisebb településeken napi kapcsolatban lévő polgármester, alpolgármester, helyi tanácsos hitelesen és meggyőződéssel tudja elmondani az érveinket, üzeneteinket, akkor az már több mint fél siker.