Új ifjúsági tábor épült a háromszéki Kommandón

Megépült a kommandói ifjúsági tábor, az ősz végére teljes felszereltségében átadják az új létesítményt, jelentette be a hétfői megyeinfón Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök szerint a megye legmagasabb pontján fekvő Kommandón a korábban lebontott régi táborhely helyén megépült korszerű létesítmény 4,5 millió lejbe került, három margarétás besorolású és 60 személyt lehet ott elszállásolni télen-nyáron.

Tamás Sándor szerint az ingatlan hamarosan visszakerül a megyei tanács alárendeltségébe tartozó, Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola gondnokságába, következik, hogy a következő két hónapban bebútorozzák a kommandói ifjúsági tábort és létrehozzanak egy adminisztrátori állást, hiszen valakinek felelnie kell a működtetésért. A korszerű táborban három margarétás besorolású szálláshelyeket tudnak biztosítani a fiataloknak, sportolóknak, akár turistáknak is. Az építkezés magába foglalta a terület rendezését is, így focipályát és sporttermet is berendeztek.

Tamás Sándor szerint idén Kommandón elkezdenek egy másik fontos építkezést is, a leégett iskolaépület helyett újat húznak fel, egy olyan épületet, amelyben az osztálytermek mellett lesz egy konferenciaterem is. Nem csak tábor és iskola épül Kommandón, hanem integrált településfejlesztés zajlik, magyarázta a háromszéki tanácselnök. Hozzátette: az építkezések befejeztével leaszfaltozzák a főutat, amely az új tábor és iskola fele vezet.

Kapcsolódók

Kimaradt?