Háromszéken a települések többsége jobban járt az idei költségvetéssel mint a tavalyival

Az önkormányzatok bebizonyítják, hogy jobb gazdái lesznek a közpénzeknek mint amikor központilag osztották szét a személyi jövedelemadóból származó bevételeket, jelentette ki Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök a csütörtöki megyeinfón kifejtette: átláthatóbbá vált a költségvetés elosztása azáltal, hogy a személyi jövedelemadóból befolyt összegek teljesen helyben maradnak. A Kovászna megyei tanács 212 millió lej átutalásáról döntött a 45 közigazgatási egység számára. Ezen felül áfabevételekből 137,5 millió lejt osztanak szét a települések között és 19,6 millió lejt kapott a megye a megyei és községi utak téli és nyári karbantartására, ismertette a keretszámokat Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök szerint ezzel az új költségvetés leosztási rendszerrel a települések nagy többsége jobban járt mint tavaly. Ugyanakkor esetenként korrigálásra is szükség van. Tamás Sándor szerint a háromszéki önkormányzat idén kiemelten támogatja Sepsibükszádot, amely a pénzügy rossz számításai miatt kevés pénzt kapott, ezért a megyei tanács a rendelkezésére álló keretből a többi településhez képest 300.000 lejjel nagyobb összeget utal ki Sepsibükszádnak. Ugyancsak kiemelten támogatják idén Kommandót is, hogy ki tudja fizetni az új iskolaépület önrészét.

A Kovászna megyei tanács idén kiemelten támogatja a városokat is, mivel ezek a kistérségek mozdonyai, sőt Sepsiszentgyörgy az egész megye mozdonya szerepét tölti be. A háromszéki községek közül Zágon és Réty gazdálkodhat a legnagyobb összegekből, emellett kiemelkedő költségvetést kap Bacon, Bardóc, Gelence, Uzon, Kézdiszentlélek, Szitabodza és Zabola, amelyek egyenként, több mint 5 millió lejből gazdálkodhatnak. Tamás Sándor szerint azért fontos, hogy minden településnek legyen megfelelő költségvetése, hogy ne csak a központi vagy uniós forrásokból, hanem saját költségvetésből is tudják folytatni a települések modernizációját.

Kapcsolódók

Kimaradt?