Háromszéken a tavalyinál több pénzt költenek beruházásokra

A háromszéki megyei önkormányzat a tavalyinál több pénzből gazdálkodik idén, jelentette be a szerdai „Megyeinfón” Tamás Sándor.

A tanácselnök a büdzsé elfogadását követő tájékoztatóján arról számolt be, hogy Kovászna megye tanácsa idén 235 millió lejből gazdálkodik. Működési költségekre, alárendelt intézmények fenntartására 180 millió lejt költenek, emellett 55 millió lejt szánnak beruházásokra, fejlesztésekre.

Az elöljáró szerint a működési költségek 55 százalékát a gyermekvédelmi és szociális ellátó rendszer fenntartása teszi ki, hiszen naponta 1700 árva gyerekről-, emellett a hídvégi öregotthon 90 lakójáról gondoskodnak. A költségvetés fejlesztésre szánt összegéből a tavalyinál többet költenek út és hídépítésre, mondta Tamás Sándor, aki szerint az elmúlt esztendőben tízmillió lejt-, idén pedig 34 millió lejt szánnak infrastruktúra fejlesztésre és építésre.

Az idei nagyobb háromszéki beruházások között említette, hogy június végéig befejezik a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közti 8,6 kilométeres szakasz felújítását és a Kilyén – Uzon – Bikfalva és Brassó megye határa közti 14,6 kilométeres út javítását. Idén elkezdik megépíteni az újonnan épített megyei hulladéklerakót is érintő Maksa – Lécfalva és Cófalva közti 6 kilométeres utat, amire 12,7 millió lejt szánnak. Emellett felújítják a Nagyborosnyó – Kisborosnyó – Nagypatak és Bodzaforduló közti 22,5 kilométernyi 13-as jelzésű országutat. Idén Nagyajta belterületén az Ajta pataka fölött építenek egy új hidat, amire 6,2 millió lejt költenek.

Tamás Sándor szerint a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó sepsiszentgyörgyi kórházat is folyamatosan korszerűsítik. A kormánytól kértek pénzt egy új tüdőkórház tervének elkészítésére illetve tárgyalásokat folytatnak az egészségügyi minisztériummal a sürgősségi osztály felújításáról.

A turizmus éve lesz

„A turizmus éve, Háromszéken nem csak rendezvényeket, hanem beruházásokat is jelent”, mutatott rá Tamás Sándor. Emlékeztetett, hogy tavaly lebontották a kommandói ifjúsági tábor épületeit, és idén új ifjúsági központot építenek a megye legmagasabb pontján fekvő településen.

Kommandón, amint az időjárás engedi, elkezdik a munkálatokat a 60 férőhelyes ifjúsági központ kialakítására, amire 6,2 millió lejt költenek. Emellett további ifjúsági táborozóhelyeket is kialakítanak. Az önkormányzat alárendeltségébe tartozó sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolának adja a torjai és hatodi utászházakat, amelyeket átalakítanak egy osztálynyi gyerek befogadására alkalmaz táborhellyé.

Kapcsolódók

Kimaradt?