„Nem a piros ruha, a sziréna és a sok éves egészségügyi tapasztalat tesz valakit életmentővé, hanem az empátia és a segíteni akarás” – hangsúlyozta Deák András rohammentő-oktató, a Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársa csütörtök délután a jubileumi Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott Ki az irgalmas szamaritánus? című előadásán, amely voltaképpen egy elsősegélynyújtó gyorstalpalónak is megfelelt. A Farkas utca vásáros-zsibongó környezetében pedig azok is betértek és tanultak, akik csupán körülnézni szerettek volna.

Megtudtuk, azért van szükség az életmentő „civil szuperhősökre”, mert az országok gazdaságilag nem engedhetik meg maguknak, hogy minden utcába mentőkocsikat helyezzenek ki, így a sürgősségi esetek során általában mindig késlekednek a szakemberek, és ez olykor az áldozat halálához vezet, ha csak nincs valaki az álmélkodók között, aki fényképezés és időmérés helyett hozzálát stabilizálni az életfunkciókat. Hozzátette, Romániában különösképpen rossz a mentősök helyzete, mert az emberek hajlamosak egy fogfájás, vagy egy könnyebben ellátható probléma miatt is mentőt hívni, arra hivatkozva, hogy „megtehetik, mert adófizető polgárok, és kijár nekik az ilyenfajta ellátás”.

A szakember elmondta, voltaképpen három feltétel szükséges ahhoz, hogy valaki életet menthessen: az empátia, a félelem leküzdése és a szabályok, a törvény ismerete. Kiderült ugyanis, hogy a segíteni akarást leggyakrabban a félelmek tartják vissza.

Az ember legtöbbször attól fél, hogy valamit elhibáz, vagy attól, hogy a kiérkező rendőr felelősségre vonja. Deák András szavai szerint mindkét félelmet egyszerű leküzdeni: ha nem vagyunk biztosak benne, hogy jól cselekednénk egy esetleges mentési akció során, akkor bármikor beiratkozhatunk egy tanfolyamra, hogy a balesetkor már magabiztosan állhassunk az áldozat mellé. Arra is van megoldás, ha a rendőrtől való iszony tart vissza bennünket, ugyanis létezik egy szabály, amely a segítségnyújtókra vonatkozik, és arról szól, hogy a segítőt nem lehet vádlottként kezelni, ha csak jót akar. 

Azt is megtudtuk Deáktól, hogy a rendőr csupán tanúként, nem pedig elkövetőként vagy vádlottként tekint a segítségnyújtóra egy helyszínelés során, és csak azért szólítja meg, veszi fel az adatait, mert hamarabb ott volt, és többet látott az esetből, mint ő. Ezzel a procedúrával voltaképpen a helyszínelést, később pedig a bírói munkát segíti elő az életmentő.

Hogyan zajlik a mentés folyamata?

Az első és legfontosabb lépés a szakember szerint az, hogy elvégzünk egy elsősegélynyújtó képzést, ahol az elméleti tudást gyakorlattal is megalapozhatjuk, mert csak ezáltal lehetünk képesek arra, hogy életet menthessünk. Ezt persze helyettesítheti egy gyorstalpaló is, de akkor kevesebbet vállalhatunk magunkra. A gégemetszés szigorúan tilos, a légutak szabaddá tétele és a stabil oldalfekvő pozíció kialakítása azonban képzés nélkül is engedélyezett.

Az életmentőnek követnie kell bizonyos lépéseket: biztonságos környezetet kell teremtenie, majd meg kell győződnie aról, hogy az áldozat életben van. Ha az áldozat nem válaszol a szólítgatásra, akkor következő lépésként bökdösni, óvatosan rángatni, és ha így sem reagál, akkor - a fájdalomküszöböt stimulálva - egy csípéssel vagy kisebb nyomással lehet megállapítani, hogy életben van-e. Az áldozat helyzetének felmérése során tapasztaltakat pedig telefonon közli a 112-vel. Miután megállapította a helyzet súlyosságát, hozzákezdhet az ellátáshoz.

Bár a balesetek során mindig felugrik az adrenalinszintünk, fontos észben tartanunk, hogy ez nem oldja meg helyettünk azokat a feladatokat, amikre nem ismerjük a mentési procedúrát, magyarán nem fogjuk tudni megmenteni egy ember életét, ha azt sem tudjuk, hogy mit kezdjünk vele.

A bámészkodók távoltartása is lehet életmentő gesztus, hangsúlyozta a szakember, aki arra is kitért, hogy kétféleképpen közelíthetünk az áldozat felé: lehet traumás, azaz fej-, gerinc- vagy nyaki sérüléseket elszenvedett valaki, és lehet olyan sérült is, aki csupán eszméletét vesztette, de nincsenek komolyabb fizikai sérülései. Deák András nyomatékosította, jobb úgy közelíteni az áldozat felé, mintha traumás sérüléseket szenvedett volna el, mert ezáltal kisebb az esélye annak, hogy mi magunk többen ártunk, mint segítünk, és akaratlanul sodorjuk veszélybe az illető életét. 

A légutak szabaddá tétele szükséges minden olyan esetben, amikor az áldozat eszméletét vesztette, és az ellenőrzésünk során meggyőződtünk róla, nem lélegzik, legyen szó ájulásról vagy komolyabb sérülésekről. Ebben az esetben egy dolgot kellt csupán észben tartanunk: az ember nyelve az alsó állkapocshoz van rögzítve, éppen ezért előremozdítható az állkapocs mozgatásával. Ha ezt az eszünkbe véstük, akkor az is világos számunkra, hogy „nem nyelheti le az illető a nyelvét”, és éppen ezért nem is engedhetjük, hogy a nyelv eltorlaszolja a légutakat, és fulladásban haljon meg: fogjuk az alsó állkapcsot és előrehúzzuk, amivel felszabadítjuk a nyelv által elzárt légutat, hangsúlyozta a szakember. Ezt többféleképpen is lehet, a traumás beteg esetében azonban csakis úgy engedélyezett, ha közben sem a nyakat, sem a fejet nem mozdítjuk. A legkönnyebb tehát benyúlni a szájüregbe, és egy laza mozdulattal előrehúzni az alsó állkapocsrészt.

Mivel az ember agysejtjei 3-4 percig bírják oxigén nélkül, fontos nagyon gyorsan és kimérten cselekedni, ellenkező esetben visszafordíthatatlan agyi károsodások mehetnek végbe. Ha azonban hányni is kezd az eszméletvesztés során, fontos oldalra fordítani, mert a hányás a légutakba és azokon keresztül a tüdőbe is beszivárog, a gyomorsav pedig durva dolgokat művel a tüdővel. Sérült gerinc esetén rögzíteni kell a fejet, ezért az oldalra fordításhoz két emberre van szükség, hogy egyszerre fordítsuk lábtól és fejtől az áldozatot, mondta el Deák András.

Leállt szív esetén a szívmasszázs is életmentő, de ha tökéletesen végezzük, még akkor is csak 35 százalékos lesz az áldozat vérkeringése. Ez is bőven elég a szív, a tüdő és az agy ellátásának, hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, csak akkor pozitív végkimenetelű az eljárás, ha nem a bordákat nyomogatjuk, hanem a szegycsonton végezzük a gyakorlatot. A bordák ugyanis eltörhetnek, a szegycsont körül azonban csak a porcok ropognak, és teszik szabaddá ezáltal azt. A porcropogás hangja azt jelenti tehát, hogy jól végezzük a műveletet, mert ilyenkor a szegycsont leválik a bordákról, és könnyebben gyakorolhatunk nyomást rá. Több dal is van, amelynek ritmusára könnyen végezhetőek a nyomások: egy és kettő és három és négy ritmusnak megfelelnek többek között a Staying alive és a Jingle Bells című angol dalok, de csak akkor, ha nem hangosan énekeljük azokat – zárta viccesen előadását Deák András.